A cikket forditotta : Strophariad | orichalcum workshop
Borostyánösvény útmutatóként
Néhány hónapja egy közeli barátom és én a vadonban kempingeztünk távol a város sürgés-forgásától. Mélyen Snowdonia szívében kirándultunkk, Wales egyik régiójában, ahol szerencsére még nagy és érintetlen területeket foglal el a vadon. Mivel ősz volt, lehetőségünk nyílt szedni egy adag pszilocibin-gombát, mely az évnek abban a szakaszában gyakorian nő. Annak ellenére, hogy a brit törvények értelmében a gomba illegális, továbbra is egy ámulatbaejtő ökopszichologikus mentsvárat képvisel. Ez alatt azt értem, hogy a pszilocibin képes előidézni az intim és informatív párbeszédet az egyén és az őt körülvevő környezet között. Azaz a pszilocibin újrahangolja a tudatot, és közvetlen kapcsolatba helyezi az egyént a Természet egy tanulságos aspektusával. Általánosságban mind rá vagyunk kapcsolódva az információ bizonyos csatornáira – legyen az TV-csatorna, rádió-csatorna, internetsáv, könyv, újság, beszélgetés egy másik személlyel, stb. A pszilocibin képes átkódolni az egyént a Természetben található rejtett csatorna vételére. A közvetítés tárgyává válás maga után vonja az információk drámai áramlását. A környezet hirtelen átalakítja önmagát, mintha a transzcendentális adás kapcsolóját felkattintották volna. Az egyént körülvevő környezetben a minták spontán életre kelnek és párbeszédet kezdeményeznek, melyben új fogalmak és új rálátások hirtelen áradata egyesül. Másképpen mondva elzárt információk – magasan szervezettek és szándékkal teliek – úsznak elő és fejtik ki hatásukat a begombázott pszichére. Az az elsöprő élményvilág, amivel az egyén kommunikál, és ami az egyént tanítja, maga a Természet. Mint egy tágra nyílt szemű és nyitott elméjű gyermek, aki magába szívja az áramlást, és megpróbál megragadni minden üzenetet, amit az közvetít. Kétségtelen, hogy ez a rendkívüli tanítás vezetett a gombák nagy fokú tiszteletéhez az ősi kultúrákban. Természetesen a sámánok a pszichedelikus növényeket és a gombákat már évezredek óta arra használták, hogy kommunikáljanak a Természettel, és hogy a rajta keresztül hozzáfért tudást kultúrájuk javára fordítsák. A lényeges dolog, hogy a pszilocibin tanító képessége elvitathatatlan. Képes arra, hogy folyamatosan új tudást és új meglátásokat hívjon elő.
Így történt, hogy egy őszi estén a hátamon feküdtem szemlélődő extázisomban egy walesi ezüst nyírfa lágyan hajladozó ágain keresztül a csillagokat vizsgálva. Az egyik oldalamon a tábortüzünk lobogott narancssárga parazsat köpködve, miközben periodikus időközönként periférikus vizuálokkal bombázott. A csillagok megigéztek. Úgy tetszett, mintha rostokkal összekötött éteri mátrixá kapcsolódnának. Individuális fénypontok helyett a csillagok valahogyan inkább egy hatalmas szerkezet részei voltak – elképesztően erős volt az összeköttetettségük. Aztán a barátom magához hívott. Nem messze a tábortűztől épp egy hatalmas szikladarab tanulmányozásában mélyedt el, mely ideiglenes otthonunk jellegzetessége volt, ahogy arra már korábban felfigyeltem. Valójában szikladarab helyett inkább olyan volt, mint egy vad királyi trón. Lévén, teljesen be volt borítva mohával és számos egyéb növénnyel, a szikláról el lehetett mondani, hogy mesterien van kárpitozva.
Fürgén odamásztam, hogy kiderítsem a vad királyi trón melyik része vonta magára barátom figyelmét: a borostyán. Valójában az egész erdőben nőtt a borostyán beterítve a talaj nagy részét. Miközben a talajt nézegettem, a növényzet elkezdte felvenni a „szent szőnyeg” szerepét. Nem csak, hogy a talaj úszott a élő organizmusok miriádjában, de ténylegesen mind egy élő önszervező szőnyeggé fonódtak egybe, mely nem csak a mi szikladarabunkat fedte be, hanem az összes többit beszőtte hálójával. Ami a leglenyűgözőbb, legelbűvölőbb volt abban a különleges pillanatban, ahogyan a borostyán leveleivel felékesítette a királyi trón szikladarabját. Ahogy barátom is rámutatott, mindegyik borostyán-levél –lehetett kicsi vagy nagy – tökéletesen volt megformálva. A néhány milliméter vékony és néhány centiméter hosszú levelek kifényezettnek látszottak. Sugárzó fényben ragyogtak, és mintha nyomtatták volna őket. Jobban mondva, nem csak mintha nyomtatták volna őket, hanem mintha tökéletesen nyomtatták volna őket a legjobb minőségben a legjobb minőségű sima inkjet papírra. Elméláztunk, hogy menyire nehéz is lenne kinyomtatni egy ilyen levelet a hagyományos nyomtató technológiával. Természetesen be lehet szerezni kiváló minőségű sima lapot, és használhatnánk kiváló minőségű színes tintát. És akár a lap mind a két oldalára is nyomtathatnánk, de az eredmény a levélnek csak egy lapos két-dimenziós csalóka látszata lenne. Fényes lenne és sima, és talán be is tudná csapni a gyanútlan megfigyelőt, de hiányozna belőle az igazi borostyán-levél három-dimenziós biológiai komplexitása. S ha esetleg hajszálnál is vékonyabb áramköröket is be tudnánk illeszteni a papír két oldala közé, még akkor is messze járnánk az igazi levelekben elhelyezkedő bio-logikai hálózatok szépségétől. Az élő dolgok olyan magas szinten szervezett molekuláris összetettséggel rendelkeznek, amit lehetetlen mesterséges eszközökkel utánozni.
Nem emlékszem pontosan, meddig maradtunk ott a hihetetlen borostyán-levelek szépségének adózva, de nem sokkal később a borostyán DNS-ének nyomtató képességével kapcsolatban bocsátkoztunk további fejtegetésekbe, a képességgel kapcsolatban, mely lehetővé teszi a számtalan tökéletes három-dimenziós szerkezet kinyomtatását. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Természet részesít minket technológiájából, abból a technológiából, melyet legtöbbünk nem érzékel, de ami a pszilocibinen keresztül teljesen evidensé vált. A DNS-ben tárolt mesteri terv szerint a borostyán-organizmusnak feltétlenül sejtenként kellett megalkotnia a leveleit. Valójában egyfajta nyomtatásról beszélhetünk, jóllehet papír és tinta helyett itt pontosan hangszerelt fehérjékkel megy vége a folyamat. Bár a „nyomtatás” kifejezés túlságosan erőltetettnek tűnhet, ha arról beszélünk, hogy mit jelent nyomtatni valamit, de a növények valóban egy bizonyos nyomtatási eljárást alkalmaznak, melyben olyan technológiai képességekkel vannak ellátva, melyek lehetővé teszik, hogy százával, vagy akár ezrével állítsák elő a hajszálra megegyező leveleket, melyek mindegyike tartalmaz egy fotoszintetikus berendezést. Csakúgy, mint ahogy egy két-dimenziós levél-sablont is többször ki lehet egymás után nyomtatni a nyomtatóval egy digitális fájlnak köszönhetően, ugyanúgy egy növény is ki tud nyomtatni valódi három-dimenziós leveleket a génállományában elhelyezkedő digitális DNS-fáljnak köszönhetően. A két folyamat hasonlatos abban az értelemben, hogy egy jellegzetesen szervezett információs formát lefordít egy másik sajátos formába. Az emberi technológia most érkezett el arra a pontra, ahol ez a hasonlóság még erőteljesebben kiütközik. Most, hogy a 3D-s nyomtatók forgalomba kerültek a piacon. A 3D-s nyomtató képes valódi három-dimenziós tárgyakat egymásutánban nyomtatni. Egy számítógépes 3D-model képét a nyomtató rétegenként nyomtatja ki a porréteget a kötőanyaggal rögzítve. Ahogy egymás után nyomtatja a rétegeket, végül elkészül egy 3D-s modell, amely az eredeti digitális modell mása. Itt is alkalmazható a sokszorosítás.
A növények azon képessége, hogy olyan egymással megegyező szerkezeteket gyártsanak, mint a levelek, a természet intelligenciájának remek példája. Más szavakkal szólva itt ügyes és eszes viselkedésről van szó. Ez a jelenség még jobban szembeötlő, ha az embernek tudása van azokról a biomolekuláris folyamatokról, melyek a morfogenezissel járnak, és ha értékelni tudja azt a nanotechnologikus mágiát, mely megnyilvánul a levelekben. És itt valóban nanotechnologikus mágiáról beszélhetünk. Amikre általában a növény egyszerű részeiként néznek, valójában láthatatlan tartományokban magas szinten kifejlesztett technológiai vívmányok. Minél közelebbről vizsgálunk meg egy ilyen biológiai szerkezetet, mint a levél, annál jobban előtűnik a természetes intelligencia dicsősége. Minnél mélyebbre ereszkedünk, annál bámulatba ejtőbbé válik. A molekuláris folyamatok lánca, mely összekapcsolja a DNS-t a fehérje felépítésével, a fehérje felépítését pedig az organizmus szerkezetével, olyannyira tele van zavarba ejtő nanotechnológiai komplexitásokkal, hogy elmondhatjuk, hogy a modern géntechnológia csak súrolja a Természet fortélyának és ravaszságának a felszínét. Ami egy biológiai sejten belül zajlik, az izgalmasabb, mint bármilyen fikció. Voltaképpen az élet fájának természetes intelligenciája az a valami, amiről legjobb tudósaink és legjobb mérnökeink is csak álmodozhatnak, hogy egy nap majd képesek lesznek elsajátítani.
Foglalkozzunk most egy kicsit egy mostanában a Los Alamos Nemzeti Laboratórium által elvégzett biomolekuláris tanulmánnyal, amely drámai fényt vet a természetes intelligenciára (jóllehet nem ez volt a valódi szándékuk). A kutatók megkísérelték lemodellezni egy egyszerű riboszóma viselkedését. Tartsuk észben, hogy a riboszómák parányi molekuláris gépek, amik a sejtekben helyezkednek el, és a DNS-adatokat konvertálják át aminosavakká és fehérjékké. Hogy modellezzék a riboszóma viselkedését, megépítették a legmodernebb számítógépes szimulátort. A pontos modellnek több, mint két és fél millió atom fizikai kölcsönhatását kellett szimulálnia. 768 szuperszámítógépet vetettek be, melyeket 260 napig hagyták futni. A nagyszabású információ-feldolgozó törekvés végeredménye egy kompjuterizált film lett, mely egy egyszerű riboszóma pusztán két nanomásodperces viselkedését szimulálta. Más szavakkal a legmodernebb számítógépeknek a Földön 260 napnyi nyaktörő sebességgel végzett munka árán sikerült modelleznie azt, melyet a valóságban a bio-logika kevesebb, mint egy szempillantás alatt véghez visz (ráadásul láthatatlanul).
A kísérlet tanulságosnak bizonyult. Először is egyértelműen bemutatta a természetes intelligenciát a sejtszintű folyamatokban, különösen akkor, ha számításba vesszük, hogy egy organizmus akár billiónyi megegyezően funkcionáló sejtet is magába foglalhat. Másodszor pedig tegyük fel magunknak a kérdést: melyik feltételez magasabb intelligenciát – a fent említett szimuláció vagy az, amit szimulál? Ki vagy mi az okosabb – az emberi intelligencia, mely felépít egy sokkolóan bonyolult számítógépes modellt vagy a valódi zavarba ejtő folyamat, amit modellez. Hogy képes arra a Természet, amit csinál? Hogy képes a Természet ilyen egyszerűen számítani messze túlszárnyalva bármilyen egyéni felfogó- és értékelő képességet? És ami a legfontosabb: hogy írjuk le ezt a biológiai viselkedést, ha nem a természetes intelligencia fogalmával? Hogyan értékeljük a Természet evolúciós képességét, mellyel mind ezt megalkotta? És közben azt se felejtsük el, hogy a riboszómák csak egy részét jelentik az élő sejt gépezetének. Aztán itt a másik csoda: a genetikai kód, szabályok speciális halmaza, melyek átutalják a jellegzetes aminosavakat – az élet építő köveit – a tRNS-ek sajátos egységeinek. És mi az a tRNS? Csupán még egy része annak a magas szintű összekapcsolódó gépezetnek, mely biztosítja az alapját többek között annak, hogy most életben vagy és e sorokat olvasod. Ezenfelül olyan aspektusai is léteznek a természetes intelligenciának, melyeket egyenlőre még elképzelni sem tudunk, mert nem vagyunk elég okosak hozzá, hogy feltegyük a helyes kérdést.
Az intelligencia változatos formái
Miközben intelligenciát tulajdonítok a bio-logika technológiai eredményeinek, hozzá kell tennem, hogy ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a Természet tudatosan intelligens (bár akár értelem-szerű jellemvonásokkal is rendelkezhet), hanem inkább azt, hogy egy bizonyos folyamatot reprezentál, egy képességet, mely az emberi agytól/elmétől eltérő világokban tud megnyilvánulni. Végtére is szokás mesterséges intelligenciáról beszélni, mégsem merül fel senkiben, hogy az értelmesen viselkedő robot tudatosan intelligens. Ami kijelöli az intelligens viselkedést, az a valamilyen formában megnyilvánuló értelem. Például ha túlságosan fázik az ember, elkezd remegni, ami jó érzést kelt, éppen ezért nem nehéz a remegő reflexre úgy tekinteni, mint az emlősök természetes intelligenciájának egyik alapvető példájára. Hogy energiát nyerjünk a remegésre, a sejtjeink az ételt oxigénnel keverik, és elégetik azokat a mitokondriumnak nevezett organellákon keresztül. Ez szintén értelmes viselkedésnek minősül, és érdemes hivatkozni rá a természetes intelligencia kapcsán. Hasonlóképpen az evolúció folyamatára – mely próbákon és tévedéseken keresztül a bio-logika ilyen kifinomult rendszereit alkotta meg – is tekinthetünk úgy, mint a természetes intelligencia megnyilvánulására. Ezenkívül azt sem szabadna elfelejtenünk, hogy az intelligencia eredeti jelentése annyi, mint „választani valamik közül”. És mi a természetes intelligencián keresztül megjelenő evolúció, ha nem az értelmes döntések állandó meghozatala? Ami megint csak arra utal, hogy az evolúció egy természetesen intelligens folyamat, mely fokozatosan építi fel a bio-logika természetesen intelligens rendszereit. Eme intelligencia igénybevétele egy alapvetően alkalmas és illő módja a Természet evolúciós eredményei dicséretének. És pontosan ez az, ami olyan tűndöklően nyilvánvalóvá vált a fent említett borostyán-levelekkel kapcsolatban – amikor ráeszméltünk a természetes intelligencia elemi erejű jelenlétére, mely ott volt mindenhol körülöttünk, csak úgy, mint a lábaink alatt.
Kicsivel később az este folyamán, ahogy a tüzet szemlélve ültem, ennek az intelligenciának egy újabb csodálatos mutatványa vált láthatóvá felerősödött érzékelésem számára. Egy apró pókot pillantottam meg, ahogy sebesen végigszáguldott néhány hanga növény között feszülő selyemfonalán. Bár a selyemfonalat csak bandzsítva voltam képes kivenni. Az egyik hanga növény egyik részétől a másikig feszült. A pók mégis meglehetős könnyedséggel suhant át a kapcsolódási területeken. Mint egy miniatűr kötéltáncos, a pók olyan gyakorlottsággal végezte manővereit, s gyakorlatilag keresztüllőtte magát szinte láthatatlan selyemdrótján. Hogyan lehetséges ez? Hogyan tudta a Természet ilyen finoman szerkesztetten összerendezni az anyagot és az energiát? Igen, elmondhatjuk, hogy az evolúció valóban létrehoztat ezeket a látványosságokat, de ezek után milyennek ítéljük az evolúciót? Némának és értelem nélkülinek? Vagy a természetes intelligencia megnyilvánulásának? Voltaképpen nem nyilvánvaló, hogy a Természet önszervező értelemmel van tele? A bioszféra evolúciója és élő szervezeteinek gazdagsága kétségkívül ennek az intelligenciának a bizonyítéka. Csakúgy, mint a borostyán-levelek, ezúttal a pók létezése rántotta le a leplet mérhetetlen gazdagságáról, mely kitölti az egész Természetet.
Természetes intelligencia: méltányolni vagy nem méltányolni?
Mikor több, mint egy évtizede felfedeztem a természetes intelligencia mintáit, elkezdtem gyanítani, hogy annak az általános ökológiai krízis-sorozatnak, mely a bioszférát sújtja, pontosan az az oka, hogy nem szívesen ismerjük el a ezt az intelligenciát. Ami pedig jelenlegi esszém alapjául szolgál, az nevezetesen a pszilocibin természetes intelligenciát közvetítő szerepe, melynek gyógyító szerepe lehet a bioszféra megmaradt rétegeivel fenntartott kapcsolatunkban. Minden kultúra egy bizonyos mintát követ, egy bizonyos szemléletet, mely által magyarázzák azt a nagyobb rendszert, melynek a részei. Egy olyan kultúra, amely téves paradigmával rendelkezik a nagyobb egész természetéről, elkerülhetetlenül mindig el fog idegenedni tőle. Minden kultúrának, minden hitrendszernek, minden fajnak az a nagyobb egész, melynek a részei, elsősorban a bioszféra. Ha a modern kultúrának nem sikerül felismernie a bioszféra viselkedését, ha a modern kultúra megmarad hanyagnak a természetes intelligenciával szemben, mely összeszövi az élet membránját, akkor képtelen lesz megfelelő értelmet adni annak a nagyobb egésznek, melybe beleépült. Ugyan fenntarthatja az üzletet még évtizedekig, vagy akár évszázadokig is, de végül meg fogja érezni a nagyobb egésszel való egészséges kapcsolat hiányát.
Így ha úgy nézünk a Természetre, mint valami olyanra, ami néma és értelem híján van – és ami az elfogadott nézet a jelenlegi oktatási rendszeren belül -, akkor nem csoda, hogy nem vagyunk összhangban a bioszférával. Ha nem vesszük észre a bioszféra és az élet lényegét, akkor nem is fogjuk tudni megteremteni az élhető létet bennük. Úgy nézni a Természetre, mint ami mentes az értelemtől, vagy úgy emlegetni az ellenkező szemléletet, mint nevetséges animizmust, annyit jelent, hogy a Természetnek nincsenek valódi értékei, nincs értelme, sem célja, és csak az emberi intelligenciának van egyedül valódi okozati jelentősége. Vagy ha pusztán úgy tekintünk az élet fájának evolúciójára, mint a legrátermettebb túlélésére, akkor ennél az ostoba üzenetnél nem tanulhatunk többet a Természettől. Ha szó szerint fogadjuk el a tudományt, és az evolúciót nem értelmezzük többnek, mint a génállomány bizonyos időnkénti átalakulásának (ami egy sajnálatosan népszerű meghatározás), akkor soha nem fogjuk észrevenni az evolúciós folyamat intelligenciájának ismertetőjeleit.
Azonban, ha a Természetre úgy tekintünk, mint önszervező intelligenciára, akkor új fényben jelenhet meg előttünk a bioszféra és az életet átszövő hálózata. Vegyük az evolúció fentebb említett meghatározását – a génállomány bizonyos időközönkénti egyszerű átszerveződését. A természetes intelligencia mintáját alapul véve, az evolúció inkább úgy értelmezhető jobban, mint a génállomány bizonyos időközönkénti értelmes átalakulása. Az evolúció a régi változtatásokkal ellentétben álló értelmes genetikai változások növekvő sorozatát foglalja magába. A Természet a bio-logika (nagyobb összefüggésben alkalmazott) értelmes változásait válogatja ki. Tehát Darwin meghatározását, miszerint az evolúció leszármazás módosulással, pontosabb lenne úgy emlegetni, mint leszármazás értelmes módosulással. Amikor az evolúció megtárgyalásába bevezetjük az „értelmes” szót, az rögtön felruházza egy benne rejlő iránnyal, egy sajátos értelem-teremtő ösvényre tereli. Ráadásul a konvergens evolúció jelenségét is megmagyarázza, ahol ugyanazt a praktikus szervet vagy ugyanazt a praktikus viselkedést látjuk kifejlődni az élet fájának több ágán. Ennek a genetikai átalakulásnak az értelemmel teli aspektusa világít rá a természetes értelemre az evolúcióban, és ebből kifolyólag az egész bioszférában.
Ennek fontosak a következményei. Mert a természetben csak az marad fenn, aminek értelme van. Megtartja a praktikus magatartásformákat, és kiszerkeszti az értelmetleneket. Ami a leveleket és a pókot illeti, ezek és még számtalan másik egyéb biológiai jelenség viselkedése pontosan azért fejlődött ki, mert az értelem hatásos formáit reprezentálják. Így dolgozik a természetes intelligencia. Ha a pókok esetében létrejönne egy olyan mutáció, mely következtében selyemhálójuk már nem-biodegradálható műanyagból készülne, fogadok, hogy nem maradnának fenn sokáig. És ha a levelek fejlődése olyan irányt venne, mely miatt cianid gázokat bocsátanának ki oxigén helyett, az ő napjaik is meg lennének számlálva. Abból, hogy a Természet a bio-logika értelmesen viselkedő rendszereinek nemzedékéhez és ellátásához igazodik, az következik, hogy ha az emberi kultúra továbbra is mellőzi az értelmességet a bioszféra maradékával kapcsolatban, ha az emberi kultúra továbbra is olyan paradigmákat fog követni, melyek nem veszik figyelembe a bioszféra természetesen intelligens infrastruktúráját, a Természet elkerülhetetlenül arra fog jutni, hogy ezt a kultúrát így vagy úgy, de meg kell „nyesni”. A visszacsatoláson és az önérzékenységen keresztül a Természet „tudja”, ha valami nincs a helyén és nem illik egy már kiépített kontextusba. Ezért saját felelősségünkre nem figyelünk a természetes intelligenciára.
A természetes intelligencia, mint összeegyeztető fogalom
Bár a természetes intelligencia fogalma eléggé ismeretlen (egyszerű kísérletemet, hogy felkerüljön egy meghatározás a Wikipédiára, röviden visszautasították) , és bár az elképzelés, hogy az evolúcióhoz értelem társuljon, sok ember számára kényelmetlen lehet, kétségtelenül van helye egy ilyen új fajta gondolkodásmódnak a kollektív emberi pszichében. Végtére is másfél évszázaddal azután, hogy Darwin felállította teóriáját, az evolúció még mindig hevesen vitatott téma, és az élet minden területéről érkező emberek nagyfokú érdeklődését tartja számon. Egy biztos: a vita az evolúció igazságáról, mint az élet fája létezésének magyarázatáról észrevehetően polarizálttá vált az utóbbi időben. Egyik oldalon a vallásos szemléletűek sorakoznak fel, akik vagy határozottan tagadják a biológiai evolúciót, vagy úgy néznek a természetes szelekcióra, mint ami képtelen magyarázatot adni a bio-logika bizonyos komplex jellemvonásaira (utóbbi véleményezők az Intelligens Tervezés támogatói, mely egy növekvő mozgalom az USA területén, s alapvetően kreacionista lelkületű). A lényeg, hogy a létezésünket természetfeletti erők bevonásával magyarázzák (azaz olyan erőkkel, melyek a Természeten kívül helyezkednek el). A másik oldalon állnak az ortodox tudományos szemlélet képviselő, akiknek ijesztő közvetítője például Richard Dawkins. Dawkins és sokasodó ateista hadserege számára az evolúció mentes az intelligenciától, a céltól, a szándéktól. Az evolúció csak úgy megtörténik. Azt egyik fél sem hozza fel, hogy a Természet miért a tudatos elmék irányába növeszti az élet fáját.
Eme hangos vita fényében azt hiszem, hogy a természetes intelligencia mintája egy kibékítő, összeegyeztető pontot képvisel. Nem tagadja, amit a tudomány mond nekünk az élő organizmusokról. Inkább újraértelmezi az általa összegyűjtött adatokat, és úgy tekint az evolúcióra, mint egy eszes és értelmes folyamatra, mely összeszövi a bio-logika eszes és értelmes rendszereit. Ebben a megvilágításban a bioszféra már több, mint pusztán minden földi élet összességének elnevezése. A bioszférára úgy tekinthetünk, mint az összekapcsolódó természetes intelligencia globális hálózatára, mely több mint három és fél milliárd éve élesíti kollektív eszét. A DNS-re, mint eszközre, melyen keresztül a természetes intelligencia – bio-logikai értelemben – rögzítésre kerül, a génállományra pedig, mint tanult információk egyfajta organikus merevlemezekére. A pszilocibinhez hasonló anyagok érdeme, hogy az egyén számára lehetővé teszik, hogy közvetlenül érzékelje a Természet intelligenciáját.. Az olyan jelenségek, mint az előzőekben szemrevételezett élő dolgok, hirtelen feltárják a természetes értelem dicsőségét. A növények például még élőbbekké válnak a pszilocibin mágiája alatt. Nem a növényzet élettelen részei többé, hanem sokkal inkább sugározzák az organikus intelligenciát, az organikus célt, az organikus szándékot és az organikus kifinomultságot. Egy rovar a pszilocibin hatása alatt szemlélve egy futurisztikus mikrorepülőgéppé alakítja át magát. Akár így, akár úgy, de az intelligencia természetes, mégis erősen kifinomult formája könnyedén érzékelhetővé válik.
Mi történik tehát, ha egyszer így tapasztalod meg az életet? Mi történik, amikor elkezded – ahogy Aldous Huxley is írta – nem haszonleső szemekkel érzékelni a világot? A válasz az, hogy elkezded objektívebben látni az élet fáját; ágait és hajtásait pedig már nem csak gének és sejtek alkotják majd, hanem maga a természetes intelligencia is. Csak úgy, mint ahogy az emberi elme intelligenciájára úgy tekinthetünk, mint információáramlásra az agyban, a természetes intelligenciára is tekinthetünk úgy, mint információ-áramlásra a három-dimenziós térben. Ebben az elkápráztató pszichedelikus megvilágításban a növény olyan, mint egy élő fogalom vagy elmélet DNS-el aláhúzva, melyet folyamatosan ellenőriz a Természet, hogy kiderüljön van-e összefüggésbeli értelme vagy nincsen. Egy lombhullató tölgyfa a természetesen intelligens elmélet egy fajta nyilvánvaló kifejeződését képviseli, míg egy örökzöld fenyőfa egy másik alternatív teóriáét. Mindkettőnek értelme van, és mindkettő kiállta az idő próbáját. A lényeg, hogy az élet nyilvánvalóan eszes. A gének nehezen megszerzett bölcsességet tartalmaznak, s a belőlük álló génállomány ennek a bölcsességnek a könyvtára, mely a bio-logika közegén keresztül alakult ki. A Természet tehát az élet szerzője, és az élet szerkesztője is. Rajta keresztül fejezi ki, tükrözi és ismeri magát mindig szövevényes útjain. A Természet nyilvánvalóan nem néma, és nincs is híján az értelemnek, ahogy esetleg eddig ezt a tudomány sejtette velünk, hanem sokkal inkább egy örökké aktív intelligencia vezérfonala. A folyamatosan anyagcserélő sejtek billiói, melyek felépítik, mondjuk Richard Dawkins testét és agyát, bőségesen tanújeléül szolgálnak a harmonikus természetes értelmességnek, melynek feltétlenül jelen kell lennie minden élő dologban, csakúgy, mint azoknak a természeti erőknek, melyek létrehozták őket.
SETI versus SATI
A természetes intelligenciáról beszélve, és arról, hogy ez az intelligencia mennyire fejlett a nagy élet fájában az ő változatosan manifesztálódó formáiban, egyre irónikusabbá válik, hogy éppen ez az, amit az emberek oly régóta keresnek, és mégsem sikerül soha észrevenniük. Vegyük a SETI-t – a földönkívüli intelligencia keresésére irányuló programot. A SETI célja, hogy távoli naprendszerekben vagy óriási galaxisokban létező fejlett intelligenciák kisugárzott jeleire rátaláljon. Ha mondjuk az űr mélyén mesterséges rádiójeleket fognának, az egyértelmű bizonyítéka lenne egy fejlett nem emberi intelligencia létezésére. Egy ilyen felfedezés, ha valaha megtörténik, enyhén szólva drámai lenne. Egy jelet akkor tartanának jelentősnek, ha mondjuk a prímszámok sorozatát tartalmazná. Vagy ha a Fibonacci-féle számsorozatot rejtené. A Fibonacci-számsor a következő számokat tartalmazza: 0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89…, ahol a sorban minden szám az azt megelőző két szám összege. A SETI tudósai úgy nyilatkoztak, hogy ha rálelnének egy rádiójelre az űrben, mely a Fibonacci-sorozatot tartalmazná, az már nyilvánvaló bizonyítéka lenne annak, hogy valamilyen E.T.-intelligencia megpróbálja tudtunkra adni jelenlétét.
Ami a megdöbbentő, hogy a Fibonacci-számok a Természetben is előfordulnak. Mind a napraforgómagok, mind a fenyőtoboz pikkelyeinek spirális elrendeződése magába foglalja a Fibonacci-számsort (a spirálok számának értelmében). A sorozatot rejtő hasonló minták megtalálhatóak a növények hajtásainak eloszlásában, sőt a közismert százszorszépnek is általában 34, 55 vagy 89 levele van. A Természetben fellelhető Fibonacci-elrendeződés oka a tér hatékony alkalmazása. Más szavakkal a bio-logikának érdeke, hogy felhasználja a Fibonacci-féle arányokat, és pontosan ezért található meg a számsor az élet fájában. Amire azonban ki akarok lyukadni, az az, hogy ezt a tényt nem fogadják el úgy, mint a természetes intelligencia bizonyítékát, ahogyan a növényeknek azt a képességét sem, hogy képesek három-dimenziós levelek nanotechnologikus kinyomtatására, és ahogyan a pók hálószövéséi képességére sem néznek úgy, mint a természetes intelligencia kifejeződésére. Egy rádiójel az űrből egy dolog, és más dolog egy földi organizmus. Valójában nem nehéz megérteni, miért hagyják figyelmen kívül az utóbbit. Van egy elképzelés a fejünkben arról, hogyan is néz ki egy fejlett nem emberi intelligencia. Valamilyen lényt akarunk, egy idegent, egy meghatározott formát, sőt talán ember-szerűt. Amit a hagyományos Istenről alkotott elképzeléseinkkel nem tudunk elképzelni, hogy az intelligencia a Természet sajátja, s hogy folyamatosan áramlik az Univerzumon keresztül. Valójában saját testünk is a természetes intelligencia terméke. Azonban amióta természetesnek vesszük a bio-logikát (legalábbis amíg meg nem betegszünk vagy szembe nem nézünk a halállal), hajlunk arra, hogy azt és az evolúciós erőket, melyek összekapcsolják a bio-logika rendszereit, úgy nézzük, mint olyasvalamiket, melyek nélkülözik az értelmet. Ez pedig azt jelenti, hogy reményeinket a távolba vetítjük, hátha rábukkanunk a fejlett nem emberi intelligencia jeleire, miközben éppenséggel az vesz körül minket, és az rejlik bennünk is. Így akár le is cserélhetnénk a SETI-t SATI-ra (Fejlett Földi Intelligenciák Keresése), mellyel már több és nagyobb sikereket érhetnénk el.
Hasonló dologról beszélt a késői pszichedelikus guru, Terence McKenna is. McKenna említette, hogy a pszilocibin-gomba gyakorian nő az Arecibo Obszervatórium területén, amely egy hatalmas rádióteleszkóp Puerto Ricoban, mellyel adatokat gyűjtenek a SETI számára. Megint rossz helyen keresgélünk. Az eget pásztázzuk fejlett földönkívüli intelligencia nyomait kutatva, s nem vesszük észre, hogy egy lábunknál növő gombán keresztül rá tudnánk hangolódni a fejlett földi intelligenciára is. Még csak nem is feltétlenül szükséges a pszilocibin-gomba ahhoz, hogy feltárjuk a természetes értelmet. Egy gombatannal foglalkozó könyv felületes átlapozása hamar felfedi azt a fejlett természetes intelligenciát, mely a gomba DNS-ében rögzítésre kerül. A gomba képessége, hogy molekuláról molekulára lebontsa a növényi hulladékot, majd azokat a molekulákat újra beépítse speciálisan működő szerkezetekbe, a nanotechnológia művészetének legnagyszerűbb példája.
Be kell ismernünk, hogy a fejlett intelligenciáról kialakított fogalmunk meghatározza azt, ahogyan keressük, és azt is, hogy képesek leszünk-e felismerni vagy nem. Amíg el nem kezdjük méltányolni a Természet fejlett értelemmel teli gazdagságát – amelyet, mind az evolúció, mind az általa létrehozott biológiai szervezetek is bizonyítanak -, addig vakok maradunk meglátni azt, amit oly nagy hévvel keresünk. És mivel még mindig vakok vagyunk, és még mindig nem vagyunk hajlandóak elismerni ezt az intelligenciát, folytatjuk azt a közömbös magatartást a bolygót érintő cselekedeteinkkel kapcsolatban. A kapcsolatunk a bioszférával egy kicsit olyan, olyan mint amikor egy gyermek törve-zúzva rohangál fel alá szülei házában, s közben halvány sejtelme sincs róla, hogy azt teszi tönkre, amit a szülei tartanak fenn. Gondoljunk például arra, hogyan biztosítja a bioszféra aktívan az egészséges hőmérsékletet vagy az egészséges atmoszférát. Olyan tények, melyek a Gaia-teoretikus James Lovelock intenzív munkája ellenére is még mindig keresztülszivárognak a tömegeken. Vajon az olyan forgalmas városokban, mint New York vagy London, hány ember gondolkodik el azon, honnan származhat oxigén-ellátása. Nem a kormánytól. Az időjárást sem a kormány irányítja. A bioszféra gazdagsága ellenére úgy tűnik, hogy a modern kort nem érdekli a homeosztatikus természetes intelligencia. Nem csak hogy nem érdekli, de igazából még tönkre is teszi. Ahogy az már bevett szokás, az üzlet miatt marad háttérben az a káros hatás, amellyel az emberi faj van a bioszférára. Egyre több új út épül, egyre több kőolajégető gépjárművet gyártanak, egyre több kifutópálya épül a reptereken, esőerdők egyre nagyobb hektáraiból csinálnak pálmaolaj-előállító farmokat és így tovább. A globális felmelegedés ellenére, semmi sem változik. Azok, akik valóban törődnek a bioszférával, mint egésszel, akik becsben tartják a természetes intelligenciát, mely behálózza a bioszférát, kisebbségben vannak.
Bár az optimizmust mindig megéri gyakorolni, és bár lesz egy legértelmesebb módja, hét milliárd ember hogyan éljen egészségesen a bioszférában (a megfelelő kulturális technológia felhasználásával), különösen nehéz elképzelni, hogy az emberi kultúra még sokáig képes legyen ebbe az irányba haladni. Ahogy korábban említettem, a természetes intelligencia megtanít rá, hogy csak az maradhat meg, és csak az érvényesülhet, aminek értelme van. Ez legalább annyira igaz az emberiség viselkedésére, mint a bio-logika viselkedésére. Megéri ismételgetni a leckét: az emberi kultúrának értelme kell, hogy legyen a nagyobb összefüggésben, melynek maga is az alkotó eleme. A nagyobb összefüggés elsősorban a bioszféra, melynek szintén feltétlenül értelme kell, hogy legyen a naprendszer kontextusában, amelyben mozog (az évszakonként növő minták ezeket az értelemmel ellátott folyamatokat tükrözik). Amíg el nem ismerjük, hogy a bioszféra a természetes intelligencia rendszere, mely a természetesen intelligens Univerzumhoz törvényesen igazodva formálódott, akkor továbbra is elidegenítve maradunk a Természettől, és tovább szenvedünk saját félrevezetett és értelmetlen magatartásunk következményei miatt. A lényeg ez.
Természetes intelligencia: az egyetlen paradigma a jövőre nézve
Szerencsére, nem vagyok egyedül a küzdelmemben, miszerint a Természet intelligens. Mások, akiket szintén érdekelnek a szerves pszichedelikumok, hasonló következtetésre jutottak. A híres gombaszakértő és pszilocibin-kedvelő Paul Stamets nyíltan szokott beszélni a természetes intelligenciáról (jóllehet tömören). Egyik videóján Stamets a gomba természetes intelligenciájáról beszél. The Cosmic Serpent (A Kozmikus Kígyó) c. könyv szerzője, Jeremy Narby szintén arra a következtetésre jutott, hogy a Természetnek igenis vannak intelligenciára valló jellemvonásai. Az ayahuasca révén szerzett rálátás következtében Narby meggyőződött róla, hogy a bio-logika, és főleg bizonyos DNS-rendszerek, egyfajta értelmet képviselnek.
Nem csak azért idéztem ezt a két kutatót, mert nyíltan tanúsították a természetes intelligenciát, hanem mert mindig pszichedelikus tapasztalataik révén sajátították el e szemléletet. Ha az egyén egyszer pszichedelikus állapotban közvetlenül megtapasztalja a természetes intelligenciát, egy fogalmi ajtó nyitva marad. Míg sokan esetleg csupán csodálattal és tisztelettel néznek vissza egy pszilocibin-élményre, de nem tudják felmérni a tapasztalást, vagy nem tudják visszaintegrálni a látottakat a “normális valóságba”, addig számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy ez a dolog megvalósítható, sőt, egy ilyen integráció megkívánja, hogy a természetes intelligencia fogalma napirendre kerüljön, és olyan szinten vegyünk részt a kiteljesítésében, amennyire csak lehetséges. Ahogy én látom a vitának fogalmi lényege van. Az olyan szavakat, mint intelligencia, technológia, feltalálás, tervezés és kreativitás, tipikusan emberi tulajdonságokként értelmezik. A következtetéseket, hogy ezek léteznek a Természetben, általában antropomorfizmusnak bélyegzik. Azonban arról is lehetne vitázni, hogy vajon lefoglalni az “intelligencia” szót és kizárólag magunknak fenntartani nem ugyanannyira, ha nem jobban, antropocentrikus-e? De ha nem beszélhetünk a természetes intelligencia fogalmaival a bio-logikáról, akkor hogyan méltányoljuk kielégítően rendkívül kifinomult viselkedését? A pszilocibin kétségkívül radikális útja nyelvünk és világnézetünk kiterjesztésének. Talán a változás legradikálisabb módja. Mégis ha nem fogadjuk el és nem fedezzük fel most, amikor az egész bioszféra ki van téve a globális emberi magatartás fenyegetésének, akkor mikor?
