Szabó Attila, Kazai Anita, Frecska Ede, Brys Zoltán
– orvosi kannabisz, MDMA, szalvinorin A, ibogain és ayahuasca –
Megfelelő kutatások és koncepciók hiányában a pszichedelikus szerekről tudományos bizonyossággal keveset tudunk. A régi szemlélet szerint ezek a szerek kizárólag károsak és orvosi szempontból használhatatlanok, ám a modern klinikai és farmakológia vizsgálatokból úgy tűnik, hogy számos pszichedelikus hatású szer, megfelelő körülmények között használva gyógyító potenciállal rendelkezik. Tanulmányunkban az orvosi kannabisz, a 3,4-metiléndioxi-metamfetamin (MDMA), a szalvinorin A, az ibogain és a dimetiltriptamint (DMT) tartalmazó ayahuasca hatására, terápiás lehetőségeire fókuszálunk, elsősorban biomedikális és részben lélektani perspektívából. A közleményben bemutatásra kerülő pszichoaktív szerek a legtöbb országban így Magyarországon is kábítószernek minősülnek és orvosi kutatásuk szigorú hatósági engedélyek miatt nehezített.
(Neuropsychopharmacol Hung 2015; 17(3): 120–128)
Kulcsszavak: ayahuasca, DMT, ibogain, kannabisz, MDMA, pszichedelikumok, szalvinorin A
A pszichedelikum, pszichedelikus szer kifejezések nem rendelkeznek egyértelmű farmakológiai definíciókkal. Ez a tény önmagában is arra utal, hogy az 50-es évek kezdeti szakmai lelkesedését követő fél évszázados tudományos visszaesés után új korszerű elemzésekre van szükség ezen a területen, ami az utóbbi 15 évben meg is indult (Sessa, 2005).
A pszichedelikumok alapvetően erős tudatmódosítók, amelyek átmenetileg – de bizonyos tekintetben akár hosszú távon is – nagyon szignikáns biológiai, perceptuális, kognitív és emocionális változásokat indukálnak, ezek pedig sokfélék lehetnek.
A pszichedelikumokon belül a klasszikus, szerotonerg hallucinogének farmakológiailag jól megragadható csoportba tartoznak, ezek az anyagok elsődlegesen a szerotonerg rendszerre gyakorolnak aktiváló hatást. Ide tartozik a dimetiltriptamin (DMT), és az ibogain is közel esik ehhez a csoporthoz, bár az utóbbit a kannabisszal, a 3,4-metiléndioxi- metamfetaminnal (MDMA) és a szalvinorin A-val együtt többen (Dennis McKenna, személyes köz- lés) a kvázi-pszichedelikum kategóriába sorolják. Számos kutató a módosult tudatállapot kifejezést használja a pszichedelikus szer által kiváltott tudat- állapot jellemzésére, ám meglátásunk szerint ez a fogalom túlságosan tág, egy meglehetősen bizonytalan, szociális normáltól függő eltérésre alapoz (Ludwig,1966), és így tudományos szempontból korlátozottan használható.
Más tudatmódosító szerektől a pszichedelikumokat a kiváltott pszichedelikus élmény különbözteti meg, amelyet kinyílással, erős érzelmi tapasztalással, az énvédelmi mechanizmusok fellazulásával, a karakterpáncél (vagy maladaptatív sémaklaszterek) összeomlásával jellemeznek. Meg- felelően (főként mentális és kardiovaszkuláris szem- pontból) előszűrt és előkészített résztvevők esetében a pszichedelikus élmény az egyén számára ontológiai, egzisztenciális és spirituális jelentéssel bír, sokszor nehezen kifejezhető, ineábilis (leírhatatlan) (Baggott et al., 2010; Phifer, 1977).
Fenomenológiai analízisek szerint a pszichedelikus élmény felfedheti, mintegy manifesztálja „a tapasztalás és értelemképződés elsődleges szerkezeteit” (Szummer, 2015). Új felvetés szerint a pszichedelikus élmények a tudatküszöb alatti információk befogadását is lehetővé teszik (Horváth & Szabó, 2012), így a tudatba áramolhatnak az a affektív-észleleti mezőt meghatározó pre-verbális benyomások és emlékek. Ezek az élmények erős emocionális töltéssel rendelkeznek, időnként rendkívül megterhelőek, ám katartikus jellegüknél fogva teret nyithatnak további pszichoterápiás munkára.
Elképzelhető, hogy a pszichedelikus élmény öngyógyító mechanizmusokat triggerel, amelynek része a későbbi identitásmunka is, és amely megfelelő támogatás esetén kiteljesedik. A pszichedelikus élmény erősen befolyásolja a résztvevő narratív hálózatát, segíti a kognitív átstrukturálódást, hat a tagadás (denial) ellen, ösztönzi a belátást, fokozhatja a proszociális viselkedést (Frecska, 2008) és a kreativitást (Frecska et al., 2012). Mindezek alapján számos mentális és viselkedéses zavarban, kiváltképpen az addikciók és a poszt-traumás stressz szindróma (PTSD) kezelésében ígéretesek a pszichedelikus szerek.
A set, setting és reintegráció hármassága
A pszichedelikus élmény nem csak farmakológiailag meghatározott, önmagában diszponáló elem, a folyamatban kulcsszerepe van a felhasználó szándékának, elvárásainak, beállítódásának, kozmológiá- jának, valamint az előkészítésnek (mindezek a set részei), a környezetnek (setting), és nem utolsó- sorban az utófeldolgozásnak, az élményt követő pszichoszociális intervencióknak is (reintegráció). Mindez team-munkában, a felhasználók egyenrangúként történő kezelésével (concordance), közösségi támogatással, valamint az egyén felhatalmazásával (empowerment) valósítható meg. Az ember ultra- társas lény (Herrmann et al., 2007), aki kapcsolataiban és szociális környezetében folyamatosan és aktívan formálódik, így a pszichedelikus élmény alatti csoport összetétel, illetve az azt követő „emberi környezet” kiemelt jelentőségű a lehetséges terápiás hatások kibontakozásában. Közismerten a pszichedelikus szerek veszélyeket is rejtenek (Frecska & Luna, 2006), amelyeket megfelelő előszűréssel, illetve a setting kialakításával és utánkövetéssel próbálnak eliminálni a klinikai vizsgálatok során a set/setting/ reintegráció hármasságának gyelemben tartásával.
A pszichedelikumok illegális használata során a leggyakoribb hiba az előszűrés, a megfelelő környezet és a reintegratív szakasz teljes elhanyagolása, így mindezek hiánya a velejáró következmények révén hozzájárult e nagy potenciájú farmakonok negatív megítéléséhez.
Az előszűrés és utánkövetés jelentősége
Egészséges önkénteseken végzett modern klinikai és farmakológiai vizsgálatok során érzelmileg labilis vagy borderline személyiségzavarra, szkizofréniára, bipoláris zavarra hajlamos vagy túl rigid személyiség- szerkezetű embereket kiszűrnek a vizsgálatokból; és/ vagy azokat, akiknek előtörténetében súlyos alkohol-, vagy egyéb illegális drog-abúzus fordult elő, illetve félő, hogy pszichotikus epizódot lobbanthat be az intenzív élmény. Pszichiátriai vagy a központi idegrendszerre ható készítményeket fogyasztókat sem engednek a vizsgálatokba. Ugyanakkor már pszichiátriai betegeken végzett vizsgálatokra is van bőven példa, ám ezek egyelőre még kis mintán készültek (Buoso et al., 2008; Osório Fde et al., 2015). Szomatikus szempontból jel- lemzően azokat zárják ki, akik neurológiai betegség- ben szenvednek, rendellenes vérképpel, vérnyomással, vagy EKG-lelettel rendelkeznek. A kardiovaszkuláris terhelés miatt a magas vérnyomásban, metabolikus szindrómában, aneurizmában, glaukómában, számos máj- és vesebetegségekben, valamint egyes mozgás- szervi betegségekben szenvedőket szűrik ki.
A klinikai vizsgálatok során tekintettel vannak a résztvevők lélektani, szociális és spirituális igényeire is. Az erős affektív élményre is felkészítik a résztvevőket.
Maga a pszichedelikus élmény támogató, empatikus környezetben valósul meg a kísérletek során. Kimutatható, hogy kórházi, laboratóriumi körülmények több szorongást váltanak ki (Studerus et al., 2012), ezért otthonos, támogató, szabad vagy tradicioná- lis (rituális) setting javasolt. A Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies (MAPS) kidol- gozott egy ajánlást a pszichedelikus sürgősségi álla- potok pszichés támogatására (Oak et al., 2015), ami ugyanakkor jól használható a kísérletek tervezése során. Az utánkövetés is megvalósul a vizsgálatok- ban: a kutatásokban résztvevők megfelelő lélektani, szociális és spirituális támogatást kapnak.
Orvosi kannabisz
Habár – ahogy az fentebb említve volt – még nem született meg a pszichedelikumok széles körben elfogadott egységes de níciója, kihangsúlyozandó, hogy a kannabiszszármazékok nem sorolhatók egyértelmű- en a pszichedelikumok körébe. Küldetési nyilatkozatá- ban a MAPS külön entitásként kezeli a marihuánát, és így fogalmaz: „A MAPS missziója a pszichedelikumok és a marihuána felírható gyógyszerekké történő fej- lesztése…” (MAPS, 2014). A kannabisz valószínűleg azért tartozik más kategóriába, mert a nyugati felhasználók körében ritkán vált ki pszichedelikus élményt, illetve az abban kulcselemnek tekinthető ego-disszolúciót. Lehetséges, hogy a magasan indi- vidualizált nyugati személyiség másképpen kezeli a kannabisz-speci kus neurobiológiai hatásokat, de az is elképzelhető, hogy a fogyasztás módja vagy társas- lélektani faktorok (set és setting) miatt alakult így.
A Cannabis Sativa vagy indica közel 60 aktív hatóanyagot tartalmaz (Pertwee, 2006), ezek döntő többségéről még keveset tudunk. Jelentős különb- ségek mutatkoznak az élményben és a hatásokban a kannabisz fogyasztásának módjától, frekvenciájától és körülményeitől függően. A jelenlegi kutatások fő- ként a pszichoaktív tetrahidrokannabinolt (THC) és a nem-pszichoaktív kannabidiolt vizsgálják. A THC CB1 receptor agonista, a kannabidiol pedig alacsony a nitással kötődik a CB1 és CB2 receptorokhoz, és indirekt antagonistája az agonistáknak (Mechoulam et al., 2007). A THC kannabidiol nélkül nagyobb va- lószínűséggel lobbant be pszichotikus epizódot, mint kannabidiollal. A magas THC tartalmú kannabisz ké- szítmény veszélyesebb, a kannabidiolnak feltehetően protektív szerepe van (Englund et al., 2013).
A THC tartós fogyasztása – a hippocampus endokannabinoid rendszerének megzavarásával – sok- féleképpen károsíthat kognitív mechanizmusokat (szelektív gyelem, fókuszálás, tanulás almechaniz- musai, memória stb.), illetve grati kációs és alapvető szinkronizációs folyamatokat is kedvezőtlenül befo- lyásolhat (Freund, 2012). Terhesség alatt különösen káros hatással van a születendő gyermek neurális fejlődésére (Keimpema et al., 2011) és kognitív ké- pességeire. Serdülőkorban az exogén THC dezorga- nizáló hatása hosszú távon kártékony. Több vizsgálat kimutatta, hogy a fiatalkorban kezdett, rendszeres és magas THC-tartalmú kannabiszhasználat szignifikáns hatással van későbbi pszichotikus tünetek kialakulására (Hoch et al., 2015; Semple et al., 2005). Szociálpszichológiai kutatások pedig a kannabisz- fogyasztást összefüggésbe hozták a szegényebb szociális kapcsolatrendszerrel, alacsonyabb szintű elégedettséggel (Fergusson & Boden, 2008). Ezeknek a kutatásoknak akadnak kritikusai is, akik szerint a közlemények tendenciózuson elfogultak (Martin & Rashidian, 2014).
Az orvosi terápiás potenciált kereső vizsgálatokat a medical cannabis (orvosi kannabisz) kifejezéssel találhatjuk meg legkönnyebben a szakirodalomban. Egyes országokban szintetikus THC- és kannabisz- derivátumok használathatóak szklerózis multiplexes betegek számára izomgörcs kezelésére és neuropátiás fájdalom csillapítására (abiximols), valamint sugárkezelésben részesülő rákbetegek hányáscsillapítására (nabilone), ha a hagyományos hányingercsökkentő eljárás nem jár eredménnyel (Borgelt et al., 2013). Számos további terápiás területen felmerült még az orvosi kannabisz vizsgálata (irritábilis bél szindróma, Parkinson-kór, fájdalomcsillapítás, PTSD stb.). Amíg kannabisz-derivátumok esetében kontrollálható a hatóanyag mennyisége, a spontán, főként növényi eredetű kannabiszfogyasztás esetében szinte bejó- solhatatlan a szervezetbe jutó THC koncentrációja. Probléma forrása az is, hogy kannabisz szívása esetén a magas hőfokú füst számos káros anyagot is tartal- mazhat. Ezért a MAPS évekig kutatta, hogyan lehetne ezt csökkenteni vaporizációval, de adminisztrációs akadályok miatt az 1993-tól 2009-ig tartó kutatások véglegesen megszakadtak.
Az orvosi kannabisz alkalmazása felmerült Alzheimer-kór és más demenciák kezelésében és megelő- zésében is. Az eddigi alapkutatási és humán klinikai adatok alapján a kannabisz jelentős pro laktikus- protektív hatással bír Alzheimer-kór esetében, illetve a már manifeszt betegség tüneteit jelentősen enyhítheti (Eubanks et al., 2006). A témában jártas szakértők azonban felhívják a gyelmet, hogy bár a kannabisz kognitív képességekre gyakorolt pozitív hatásai ígé- retesek, több, nagy egyedszámú vizsgálat szükséges annak eldöntéséhez, hogy valóban alkalmazható lesz-e időskorban demenciák kezelésére (Ahmed et al., 2014).
A Cannabis sativa vagy indica másik fontos, nem- pszichoaktív hatóanyagával, a kannabidiollal szintén számos kutatás folyik, melyek több terápiás lehető- séggel is kecsegtetnek: fájdalomcsillapító, görcsoldó, szorongáscsökkentő, antipszichotikus, hányinger- csökkentő és reumás ízületi gyulladás elleni hatását több klinikai vizsgálat elemzi, illetve vizsgálata felmerül irritábilis bél-szindróma és zsírmáj, illetve akné kezelése területén is. Érdekes hipotézis a klinikai endokannabinoid hiány (clinical endocannabinoid de ciency), amely bizonyos migréntípusokat, bromyalgiát és irritábilis bél szindrómát állít ösz- szefüggésbe az endokannabionid rendszer hibás működésével (Smith & Wagner, 2014). A jövőben várhatóan még jobban elkülönül és tisztázódik a THC és a kannabidiol hatása.
MDMA (Ecstasy)
Az MDMA markáns szerotonin felszabadító vegyület (Green et al., 2003; Gudelsky & Yamamoto, 2008). A szerotonerg rendszerre gyakorolt erős hatása mellett dopamin, noradrenalin és acetilkolin felszabadító e ektussal is rendelkezik, illetve alacsony a nitással, de agonistaként az 5-HT1 és az 5-HT2 receptorokhoz is kötődik. Újabb felvetések szerint TAAR1 agonista (Green et al., 2003), illetve indirekt módon oxitocin felszabadulást is okoz (Dumont et al., 2009).
Tapasztalt használók szerint a legtöbb esetben a fogyasztást követő rövid időn belül (kb. 20 perc) az első hatások pozitívak: megnövekedett empátia, csökkent félelemérzet, interperszonális nyitottság lép fel. Ritkán szorongás vagy pánikroham is bekövet- kezhet. Valószínűleg a legtöbb fogyasztóban enyhe szerotonin-szindróma jön létre, amely izgatottság, hiperre exia, tachikardia, reszketés, izomklónusok, tremor és fogcsikorgatás formájában nyilvánulhat meg. Növeli a testhőmérsékletet, a szívfrekvenciát és a vérnyomást. Az MDMA szintén befolyásolja a cirkadián ritmust. Pszichiátriai készítményekkel, különösen monoamin-oxidáz (MAO) gátlókkal történő együttszedése veszélyes, erős szerotonin-szindrómát válthat ki.
Kardiovaszkuláris betegségek, különösen magas vérnyomás betegség, aneurizma, glaukóma, egyes máj- és vesebetegségek és hipoglikémia esetén, valamint derékfájásban szenvedők számára szintén problémás lehet az MDMA fogyasztása. Egyes kutatások alapján úgy tűnik, hogy az MDMA fogyasztása neurális/morfológiai (de Win et al., 2008) és funkcio- nális/kognitív (Dumont et al., 2009) károkkal is járhat. Más kutatások szerint az MDMA egyik metabolitja bizonyos személyekben neurotoxikus hatású lehet (Green et al., 2003). Fontos meg gyelés, hogy a lélek- tani hatások jelentősen befolyásolják az MDMA által felszabadított neurotranszmitterek mennyiségét, így a set és a setting rendkívül fontos az MDMA hatás- ban. Hosszú távú és tartós fogyasztása több negatív következménnyel jár: a retrospektív emlékezet, szo- ciális intelligencia és a problémamegoldási kognitív képességek is károkat szenvednek (Parrott, 2013).
Három területen merült, fel, hogy az MDMA betegségek gyógyítására is használható: (1) PTSD, (2) terminális rákbetegek szorongásának csökkentése, (3) egyes függőbetegségek kezelése. Mindegyik esetben pszichoterápiás kontextusban javasolják az MDMA használatát pár alkalommal, mintegy adjuváns elemként a betegekkel/kliensekkel való pszichoterápiás munkában. A pszichoterápiás kontextusban használt MDMA különösen a kommunikációs nehézségek feloldásában, illetve a szociális kapcsolatok megte- remtésében hasznos (Greer & Tolbert, 1986).
Jelenleg a legtöbb klinikai vizsgálat (köztük fázis 2-esek is) PTSD-ben folyik, az eddigi vizsgálatok eredményei bíztatóak, elképzelhető, hogy terápiarezisztens PTSD-ben alkalmazható lesz az MDMA-asszisztált pszichoterápia (Mithoefer et al., 2011). Korai pszichoterápiás beszámolók szerint az MDMA számos kli- ensnek segített a dohányzás és más káros szenvedély megszakításában, így felmerült, hogy vizsgálni kellene az MDMA hatását függőbetegségek kezelésében is (Jerome et al., 2013). Hasonló módon a korai pszi- choterápiás beszámolók szorongáscsökkentő hatást emeltek ki, amely felvetette, hogy terminális rákbetegek esetében vagy rákbetegség kapcsán kialakult depresszióban is érdemes kutatni.
Szalvinorin A
A látnokzsálya (Salvia divinorum) pszichoaktív hatóanyaga, a szalvinorin A az egyik legkülönlegesebb pszichedelikum, amely rendkívül erősen hat az emberi szervezetre (Ortega et al., 1982; Siebert, 1994; Valdés, 1994). Hatása az elszívás után azonnal bekövetkezik (más szereknél legalább 15-30 perc az élmény felfutási ideje), és rövid ideig (10-15 perc) tart (más szerek farmakokinetikája több órára vagy napra terjed, kivéve az inhalált 5-metoxi-dimetiltriptamint (5-MeO-DMT), amelynek hatáskezdete ugyanilyen gyors és hatásának időtartama hasonlóan rövid).
A szalvinorin A a természetben előforduló pszichedelikumok közül a legpotensebb, azaz kis mennyiségben hat (200-500 μg); a dózis minimális növelése is drámai módon fokozza az élmény intenzitását. Tizedannyi mennyiségben hatásos, mint a korábban legerősebbnek tartott 5-MeO-DMT vagy a pszilocibin, és majdnem annyira potens, mint a szemiszintetikus LSD. Neurobiológiai hatását tekintve nem hason- lítható a klasszikus pszichedelikumokhoz (LSD, dimetiltriptamin [DMT], pszilocibin, meszkalin), azaz nem a szerotonin receptorokhoz kapcsolódik, hanem a kappa-ópioid receptorokat ingerli (Roth et al., 2002). A szalvinorin A pszichés/tudati hatása a klasszikus pszichedelikumoktól eltérően, néhány más pszichedelikumhoz hasonlóan (ketamin, ibogain) egyrészt disszociatív jellegű, másrészt valódi halluci- nációkat okoz: az élmény során annak átélője elveszti a realitáskontrollt, nincs tisztában azzal, hogy hal- lucinál, nem emlékszik arra, hogy valamilyen szert fogyasztott, az élményeket valóságként éli meg és nehezen tudja felidézni (Turner, 1996).
Kémiai felépítése az opioid receptorokra ható többi szertől eltérő: a szalvinorin A terpenoid (a többi pszichedelikum általában alkaloid, viszont a kender kannabinoid receptorokhoz kapcsolódó hatóanyagai szintén terpenoidok). A terpenoidok az alkaloidok és a fenolok előtt a legelterjedtebb növényi anyagcsereszármazékok (szekunder metabolitok), sok növény illatát, ízét, színét adják ezek a szénhidrogének (pl. mangó, komló, citromfű, mentol, koriander, rozma- ring, sárgarépa), és a növények azért szintetizálják őket, hogy általuk odavonzzák a beporzó rovarokat vagy a kártevőket elpusztító ragadozókat, illetve tá- vol tartsák a kártevőket. Az emberiség ősidők óta alkalmazza ezeket medicinális (pl. antibakteriális, fájdalomcsillapító) tulajdonságaik miatt (Bohlmann & Keeling, 2008).
A látnokzsályát is évezredek óta használják a közép-amerikai mazaték indiánok (akik Mexico Oaxaca tartományában élnek) misztikus élmény kiváltására, sámánszertartások során a szellemvilággal való kapcsolatteremtés (divináció), jövendölés, a percepció fokozása és gyógyítás (fejfájás, ízületi fájdalom, hasmenés, anémia) céljából (Gordon, 1962; Valdés et al., 1983). A mazaték fogyasztási mód: 5-80 pár levél rágása órákon át; a hatóanyag a szájnyálkahártyán keresztül szívódik fel, ui. lenyelve a gyomor-bélrend- szerben inaktiválódik.
A szájnyálkahártyán felszívódva a hatás szelídebb, tovább tart (akár több óráig). Elszívva a fogyasztók drasztikus tapasztalatokról számolnak be, még a rutinos pszichonautákat is megrázza, sokkolja az él- mény (sokak számára „egyszer használatos” szer).
A szalvinorin A eufóriát általában nem okoz. Az intenzív hatás 10-15 perce alatt legtöbbször lefekszenek, és befelé figyelnek, a fellépő hallucinációik különösen valóságosak és meggyőzők. A mai napig alig van megbízható kontrollált humán tudományos vizsgálat ezen a téren. Mindössze két publikáció lelhető fel, az egyikben 10, a másikban 8 alanyt vizsgáltak, ez utóbbi egy hónapos utánkövetést is alkalmazott, aminek során nem tapasztaltak mellékhatásokat (MacLean et al., 2013; Ranganathan et al., 2012). A hatásokról az önkísérletezők beszámolói alapján van tudomá- sunk. Az internet adta lehetőségeket kihasználva tanulmányozható a YouTube-ra feltöltött több ezer videó, amelyeken atalok próbálják ki a szert, így a közösségi csatornán terjesztett Salvia utazásokat már tudományos vizsgálatnak is alávetették (Lange et al., 2010). Ritkán az is előfordul, hogy az élmény alatt az alanyok felpattannak, megpróbálnak elrohanni (ezért itt is fontos, hogy a pszichedelikus élmény során le- gyen jelen felvigyázó), amire a trip lezajlása után az érintettek általában nem emlékeznek.
A szalvinorin A hosszú távú toxicitását vizsgáló kísérletei folyamán nem találtak káros hatást rágcsálókban (Mowry et al., 2003). Az eddigi nagyon kis számú humán vizsgálat alapján a szalvinorin A jövőbeli terápiás lehetőségei széles körűek lehetnek: gyomor-bélrendszeri panaszok, hasmenés gyógyítása, fájdalomcsillapítás, hangulat- és személyiségzavarok, szenvedélybetegségek (alkohol-, kokain-, ópiát-függőség), epilepszia kezelése, védelem az agyi oxigén- hiány következményeivel szemben (Cunningham et al., 2011; Fichna et al., 2009; Prisinzano et al., 2005).
Ibogain
1358360869.jpgAz ibogain kémiai szerkezetét tekintve nem különleges a pszichedelikumok között: ugyanúgy indol- alkaloid, mint a szerotonin receptorra ható klasszikus triptamin-hallucinogének, pl. a pszilocibin, az LSD vagy a DMT. Több szempontból azonban mégis egye- di ez a Tabernanthe iboga nevű, közép-nyugat afrikai növény gyökérkérgéből kivont anyag: fogyasztása igen hosszú pszichedelikus élményt eredményez, akár 24- 36 órán át zajlik az általa kiváltott trip, ami a leghoszszabb ismert hatástartam a pszichedelikumok között. Másrészt egyedülálló a hatása abból a szempontból is, hogy neurobiológiai szinten képes megszüntetni az ópiát-, nikotin- és alkoholfüggőséget, véget vet az ezen anyagok utáni sóvárgásnak, sőt megakadályozza, hogy fogyasztásuk abbahagyása esetén megvonási tünetek alakuljanak ki (Freedlander, 2003).
A többi triptamin-származékhoz hasonlóan az ibogain farmakológiai hatása rendkívül komplex, többféle receptorhoz kapcsolódik: a szerotonin receptor ingerlője, ezen kívül a kappaópioid recepto- roknak is agonistája, valamint az NMDA receptorok és a hERG csatornák gátlója. Ez utóbbi hatás a felelős a ritkán, az arra fogékonyakban (kardiovaszkuláris problémákkal küzdők) jelentkező mellékhatásáért: az ibogain ugyanolyan hatásmechanizmussal okoz- hat szívritmuszavart, mint egyes antipszichotikumok, pl. a haloperidol vagy némely antibiotikum (pl. eritromicin), vagy bizonyos szívritmuszavar elleni kezelésben használatos gyógyszerek (pl. amiodaron) (Koenig et al., 2014). Az ibogain ezen kívül hat a dopaminerg, a GABA-erg, a kolinerg, a nikotinerg, valamint a glutamát receptorokra is.
Az Tabernanthe ibogá-t nagyobb dózisban év- századok óta fogyasztják Gabonban és Kamerunban a Bwiti nevű vallás és spirituális tradíció beavatási, felnőtté avatási szertartásain, komplex víziókat okozó, spirituális élményeket katalizáló, kisebb dózis- ban pedig stimuláns, étvágy- és szomjúságcsökkentő, afrodiziákus hatása miatt (Freedlander, 2003). A 20. század második felében kialakult nyugati terápiás szubkultúrában zömmel addikciók gyógyítására (nagy dózisban: 30 mg/testsúly kg) használják (egyes országokban) orvosok, pszichológusok, laikus segítők, illetve szenvedélybetegek önsegítő csoportjai, valamint (kisebb dózisban: 5 mg/testsúly kg) alkal- mazzák pszichedelikus pszichoterápia és spirituális élménykeresés segítőjeként is (Alper et al., 2008). Az 1930-as években Franciaországban Lambarène néven stimulánsként és antidepresszívumként forgalmazták.
Az ibogát pszichedelikus pszichoterápiában Claudio Naranjo kezdte alkalmazni Chilében, illetve a szintén pszichiáter Jan Bastiaans Hollandiában, valamint a pszichológus Leo Ze az USA-ban. A szer által kiváltott élményben sokszor felélednek a gyermekkori traumás emlékek, azonban nem jelentkezik velük együtt az az érzelmi teher vagy aktív kontextus, ami keletkezésük idején jellemző volt, így az egyén- nek lehetősége nyílik nagyobb belátásra, valamint a sérülések feldolgozására (Naranjo, 1973). Mindez a később tárgyalásra kerülő ayahuascára is igaz. Az addikció terápiájában fontos, hogy az ibogain révén elért, megvonási tünetek nélküli állapotot az illető kihasználja, és a pszichés transzformatív állapot, valamint szakértő segítségével felderítse függőségének okát, és újrastrukturálja életét. Az ibogain által kiváltott pszichedelikus élményt követő terápiás hatás tar- tósságában kulcsfontosságú a reintegráció, amelyhez pszichoterápiás támogatás, valamint pszichoszociális és közösségi intervenciók is szükségesek.
Az Ayahuasca és a DMT
o-ayahuasca-facebook.jpgA DMT a már említett indol-alkaloidok családjába tartozó anyag, az egyik legelterjedtebb pszichedelikus vegyület a természetben. Az ismert növény- és állat- fajok nagy részében előfordul. Emlősök több szöveti típusából (vér, agy, máj, vese, hasnyálmirigy, vastagbél stb.) mutatták már ki, illetve a szintéziséhez szükséges kulcsenzim, az indoletilamin-N-metiltranszferáz (INMT) szintén magas szinten expresszálódik szá- mos perifériás szövetben ( ompson et al., 1999). A DMT biológiai szerepe gyakori előfordulása és a transzportjához, illetve metabolizmusához szükséges enzimek, faktorok széles körű szöveti jelenléte ellené- re nagyobbrészt ismeretlen. Eddigi tudásunk szerint a DMT kis koncentrációban a cirkadián ritmushoz hangolt felszabadulást mutat, többnyire az éjszaka folyamán, REM fázisok alatt termeli a tobozmirigy. Ettől nagyságrendekkel nagyobb koncentrációk sza- badulhatnak fel születéskor és halál közeli állapo- tokban, amikor az agy erős hypoxiás stressznek van kitéve (Frecska et al., 2013).
Sámáni-rituális alkalmazáshoz számos növényből vonható ki DMT. A dél-amerikai hagyomány szerint fő forrásai a Diplopterys cabrerana és a Psychotria viridis (Luna, 2011). Mivel a DMT-t könnyen és gyorsan lebontják a testben több helyen, nagy menynyiségben jelen lévő MAO enzimek, orális alkalmazását megelőzően – vagy azzal egy időben – MAO gátlókat használnak a fogyasztók a pszichedelikus hatás elérése érdekében. A hagyományos ayahuasca főzet ezért mindig tartalmazza fő komponensként a Banisteriopsis caapi nevű indát (egyes források szerint ez maga az ayahuasca esszenciája). Az inda rendkívül gazdag MAO gátló harmala alkaloidákban (harmin, harmalin, tetrahidroharmin), így DMT tartalmú fajokkal együtt fogyasztva potens pszichedelikus hatás érhető el per os. A hatás farmakokinetikája kis-közepes egyéni szórást mutat, legtöbbször a főzet bevéte- lét követően 25-60 perccel indul, és fenomenológiai kicsúcsosodása a bevételt követő 2-3 órában következik be (Riba & Barbanoj, 2005). A használók által leírt hatások sokrétűek, ugyanannál az egyénnél is „utazásonként” változhat a hatás intenzitása és minősége.
A DMT eddig leírt terápiás hatásai sokrétűek. A gyógyászatban az anyag alapvetően kétféle alkalmazási módja merül fel: 1) biológiai-farmakológiai és 2) pszichoterápiás adjuváns (Bokor et al., 2012). A biológiai alkalmazás lehetőségeivel kapcsolatosan van a legtöbb adatunk. A tiszta, kristályos DMT jelentős immunmoduláló hatással bír, mely elsősorban az immunsejtek sigma-1 és szerotonin receptorain át érvényesül. In vitro kutatási eredmények szerint a DMT jelentős gyulladáscsökkentő hatású anyag, ami kiválóan alkalmazható lehet perifériás vagy központi idegrendszeri akut és krónikus gyulladások esetén (Szabó et al., 2014). Ezek az eredmények összhangban állnak azoknak a korábbi humán klinikai vizsgálatoknak az adataival, melyek során ayahuascát adtak önkénteseknek, és vizsgálták a főzet élettani hatásait (dos Santos et al., 2012). Az ayahuasca bevételét követő 12 órában több élettani paraméter mellett az immunrendszerrel kapcsolatos mutatók is változtak. A vírussal fertőzött és daganatsejtek eliminációjában fontos szerepet játszó természetes ölősejtek (NK sejtek) száma szigni kánsan nőtt az ayahuascát kapó résztvevők szervezetében. Bár a rákos sejtek elpusztításában másik kulcsfontosságú sejttípus, a citotoxikus T sejtek száma és aktivitása nem változott, ezen eredmények arra engednek következtetni, hogy a főzet talán értékes segítség lehet a tumoros betegségek terápiájában is. Elképzelhető, hogy a DMT hasznos terápiás segítség lesz a klinikai halál állapo- tában (Frecska et al., 2013).
Biológiai szempontból természetesen nehezen megítélhető, hogy a mefigyelt lélektani és spirituális hatásokban mennyire játszik kritikus szerepet a DMT, hiszen az ayahuasca az indol-alkaloidok mellett jelentős mennyiségben tartalmaz más bioaktív vegyületeket is. Ezek közül az egyik legfontosabb vegyületcsalád az antioxidáns polifenolok, melyek közvetlenül is felelősek lehetnek a meg gyelt immun- moduláló hatásokért. Az antioxidánsokról ismert, hogy képesek a gyulladásos folyamatok „túlpörgésének” megakadályozására, a gyulladás bizonyos fokú csökkentésére. Ugyanakkor a malignus, tumoros transzformáció kialakulását is gátolják a nukleinsavak és bizonyos sejtalkotók oxidatív védelmének biztosításával. Az ayahuasca nagyon gazdag antioxidánsokban, emiatt mindenképpen kombinált hatásokkal kell számolnunk, és több klinikai vizsgálat szükséges a DMT és a többi konstituens élettani hatásainak részletes feltárásához. Az ayahuasca a már említett immunmoduláló hatások mellett neuroprotektív tulajdonságokkal is bír. Emiatt lehetséges terápiás hatása felmerült Parkinson-kórban és más neurodegeneratív betegségekben is (Samoylenko et al., 2010).
Az ayahuasca a megfelelő terápiás setting-ben (pl. hagyományos sámáni rituálé, speciálisan képzett pszichoterapeuta vezette felkészítés és terápiás ülés stb.) hatékonynak bizonyult az alkohol-, nikotin- és kokainfüggők esetében. Redukálta az addiktív szer iránti sóvárgást, és késleltette a visszaesést ( omas et al., 2013). A DMT neurobiológiai hatásai mellett az indirekt, asszisztált pszichoterápia-közvetített hatások is fontosnak bizonyultak az addikciók leküzdésében (Loizaga-Velder & Verres, 2014). Fontos továbbá, hogy maga az ayahuasca nem bizonyult addiktívnak; egy nagy populációs, longitudinális tanulmány eredményei szerint a gyakori használók körében nem voltak meg gyelhetőek kognitív problémák, a főzet nem volt negatív hatással a coping stratégiákra, illetve az általános mentális egészségre (Bouso et al., 2012). A pozitív pszichoterápiás kimenet minden esetben a rituális setting-hez, a felhasználó mindset-éhez, az előkészítéshez és a reintegrációhoz kötődik.
Zárszó
A sámáni kultúrákban évezredek óta használt pszichedelikus szerek manapság a biomedikális kutatások látókörébe kerültek. A szerotonerg pszichedelikus szerek jól elkülöníthetőek más tudatmódosítóktól.
A jelenleg is zajló, szerotonerg pszichedelikumokat használó klinikai és pilóta vizsgálatok erős terápiás potenciált sejtetnek, ezek két részre bonthatóak: 1) biológiai farmakológiai és 2) pszichoterápiás hatások.
Úgy tűnik, hogy megfelelő pszichoterápiás támogatással és előkészítéssel ezek a szerek nemcsak gyógyító tulajdonságokkal rendelkezhetnek, hanem a személyiség és a tudat működésmódjaiba is bepillantást engedhetnek.
Kihangsúlyozandó, hogy korunk farmakoterápiás gyakorlatától eltérően a pszichedelikus terápia – szinte kivétel nélkül – nem napi rendszerességgel a páci- ens otthonában, hanem mindössze pár alkalommal szakértői szupervízió alatt történik kijelölt centru- mokban. Így a visszaélések valószínűsége elenyésző a rendszeresen, nagy számban felírt narkotikumokhoz vagy szedato-hipnotikumokhoz képest. A sporadikus alkalmazás tartós terápiás hatása a pszichedelikus szerek markáns neuroplaszticitást fokozó e ektusával lenne értelmezhető, ám erre vonatkozóan ismereteink bizonytalanok. Várható, hogy a pszichedelikumok területén rendkívül hiányos neurobiológiai, immunológiai és lélektani tudásunk még a közeljövőben bővülni fog. Ehhez nélkülözhetetlen a kutatás sza- badságának biztosítása annak ideológiai és szociálpolitikai befolyásoktól való függetlenítésével, ám a szakmaiság kritériumait követő, pártfogó hatósági és támogató szakértői ellenőrzés fenntartása mellett. Investigare necesse est!
Nyilatkozat: A szerzők nem részesültek támogatásban a közleményük megírásában. A szerzőknek nincsenek vonatkozó érdekeltségeik.
