A cikket forditotta : Strophariad | orichalcum workshop
Az eredeti cikk: http://realitysandwich.com/37739/out_of_bod….
A következő szöveg egy részlet a ” The Psychedelic Journey of Marlene Dobkin de Rios” című könyből.
de-rios-cover.jpgA pszichedelikus növényeket használó archaikus kultúrák emlékművei és földművei iránti érdeklődésem akkor ugrott meg, mikor családommal Peru több részére is ellátogattunk: Különösen a Limától 2 órányira délre fekvő Nazca-romok nyűgöztek le. 1978-ban utaztunk oda, hogy megnézzük a híres Nazca-vonalakat, a Nazca-sivatag geoglifáit, azt a magasan fekvő száraz fennsíkot, mely több, mint 50 mérföldnyire fekszik Nazca városától. Ennek következtében kezdtem el gondolkodni a pszichedelikumok szomatikus hatásairól, s hogy hogyan lehettek befolyással az őslakók masszív földműveire.
Elképzelhető, hogy a testen kívüli élmények, azaz a sámán úgynevezett égi utazásai befolyásolták a megépítésüket. A sámán erejét a földművekben rejlő szimbólumok adták tudtul, főleg a gyakori állatok és a kozmológiai energiák, melyeket az adott sámán képes volt uralni. Az üzenet a sámán erejéről a közösség minden tagjának szólt, mindenkivel tudatta, hogy sámánjuk vagy sámánjaik erősebbek a közösség többi tagjánál. Egy ilyen durva környezetben ez a túlélés képességét biztosította.
Peru nazca kultúrája a déli partokon virágzott és kezdetei a Kr.e. 1. évezredig nyúlnak vissza. A nazcák legkiválóbb minőségű textíliáikról és kerámiáikról ismeretesek. A Nazca-vonalak, a sivatag földjein látható hálózatok, melyeket a tudósok fedeztek fel, vonalak ezreiből állnak, melyek olyan nagy kiterjedésűek, hogy csak repülési magasságból lehet őket látni. Több száz ilyen földmű létezik arrafelé, melyek úgy készültek, hogy a sivatagot borító apró köveket elkotorták, így kialakítva a vonalakat. A köveket a szélek mentén helyezték el, s alacsony gerincet emeltek belőlük.
A világnak ez az a pontja, ahol nem esik eső, így a megőrzésük is meglehetősen könnyen ment. Egy vonal úgy fut, hogy sosem keresztez egy másikat, és az alakzatot a kezdetéhez érve teszi teljessé. Sok rajzot lehet megkülönböztetni, mint például madarakat, rovarokat, macskaféléket, gyilkos bálnákat, halakat, spirálokat, melyek valószínűleg összetekeredett kígyók, és repülő pelikánokat. Néhány az alakzatok közül 1700 méternél is hosszabb, de olyanok is vannak, melyek két és fél kilométerre nyúlnak ki. Kétség sem fér a jelenség szakrális voltához. Ráadásul a legtöbb földműben felbukkanó motívum megtalálható a régió kárpitjain és kerámiáin is. Ezen alakzatokat mindig az őket alkotó széles vonalakkal, utakkal kapcsolták össze. A tudósok úgy néztek ezekre a monumentális alkotásokra, mint ahol régen fontos események zajlottak. A földművek ilyetén vizsgálata csak 1944 után vált lehetségessé, amikor megjelent a légifényképezés.
A puzzle következő darabja az ebben az időben elérhető hallucinogén növények beazonosítása. A régiótól északra, 600 mérföldnyire utakkal összekötve széles választékukra bukkanhatunk, olyanokra mint a San Pedro-kaktusz. Ennek a növénynek a nazcák kortársai, a mochék körében volt elterjedt a használata. A part menti agyagedényeken rendszeresen feltűnik a kokalevél is, melyet egész Peruban ismernek és fogyasztanak, és ahogy megtapasztaltuk, nagyobb mennyiségben képes transz-jellegű tudatállapotokat előidézni. Ezenkívül pedig a Nazca-vonalaktól délre és keletre is megtalálható a DMT-t tartalmazó Anadenanthera peregrina-bokor. Ebből arra lehet következtetni, hogy ezek az anyagok szerves részét képezték a Nazca-kultúrának.
Miután beazonosítottuk a hallucinogén növények előfordulását a régióban, rátérhetünk szubjektív hatásukra, melyről oly sok beszámolót hallhattunk: a sámán testen kívüli élményére. Egy ilyen élmény spontán módon – bármilyen kémiai beavatkozás nélkül – is előidéződhet, de pszichedelikus utazások során is gyakran megtörténhet. Ezt a jelenséget gyakran nevezték „személytelenítő hatásnak”. Ez a testérzékelésbeli torzulások sorozatával, a tudat testtől való különválásával, valamint az „én” és a mások, a világ és az univerzum közötti határok feloldódásával járhat. Ilyenkor az „utazó” úgy éli meg az érzékelés tárgyait, mintha azok nem lennének kapcsolatban a fizikai testével. A hallucinogén növények fogyasztása után gyakran fordulnak elő változások a testképzetet illetően. Nagyobb dózisoknál pedig nem ritkák az olyan érzések, mintha a test a háttérbe olvadna vagy a térben sodródna.
Bizonyos közösségekben a testen kívüli élményeket különösen nagyra értékelik, kiváltképp akkor, ha az egyén gyakorlás és folyamatos erőfeszítések révén érti el. A testen kívüli élmény során az ember ugyan látja fizikai testét az objektív térben, de tudata áthelyeződik egy az azt körülvevő „testetlen” tárolóba. Az érzékelés természete pedig túlvilági, misztikus vagy paranormális jelleget ölthet.
A híres vallástörténész, Mircea Eliade lejegyezte, hogy a sámánisztikus vallásokban mindig megjelenik a levegőben való utazás, illetve a repülő sámán motívuma. Ez a mágikus erő a varázslók és a gyógyítók kiváltsága volt. Eliade ebben spirituális jellegzetességeket vélt felfedezni. Számára a repülés az intelligenciát, a titkos vagy metafizikai igazságok megértését, a mágikus repülés pedig a lélek önállóságát és extázisát fejezi ki. A sámán meghaladja az emberi korlátokat azáltal, hogy madár formájában az ég felé száll.
A hallucinogén növényeket azért használták, hogy kiváltsák ezeket a sámánisztikus utazásokat. Mivel a sámán birtokolja a tiszta elmét – ő a spirituális védelmező – a közösségben, az ő kötelessége szembeszállni és megküzdeni a csoport ellenségeivel. Tevékenységének jelentős idejében meggyógyítja a betegségeket, és megszünteti azokat a szerencsétlenségeket, melyek az ellenség szabadít rá a közösség tagjaira. A sámánok képesek magukat erős állatokká transzformálni, amiket elküldenek, hogy legyőzzék a gonoszt és meggyógyítsák betegeiket. Az állatok és madarak képmásai, melyeket a hatalmas földművek ábrázolnak, ezeket a sámáni képességeket jelzik. Az itteni régiók korai animisztikus vallásainak egyik fő jellemvonása a misztikus összetartás ember és állat között. Manapság gyakran hallani fajok közötti kommunikációról, azonban ez aligha számít új jelenségnek.
A sámán tehát, aki pszichedelikumokat fogyaszt, hogy segítségül hívja a szövetséges lelkeket, megtapasztalja a repülés személyes élményét. Egészen egyszerű a felvetésem: nem kell a levegőben repülnie valakinek ahhoz, hogy valóban repüljön. A Nazca-vonalakhoz hasonló földművek – melyeket a nyugatiak nem képesek vizuálisan felfogni, ha csak nem repülőgépen ülnek -, egyszerűbb magyarázata az, hogy ezek valójában az extázis magasságaiban szárnyaló sámánok kivetítései az állatokról. A földművekben látható geometrikus minták pedig a kaleidoszkópikus képi mintákban feltűnő geometrikus mintákhoz köthetőek, melyekről a pszichedelikus növények hatása alatt állók beszámolnak. Elképzelhető, hogy azért hozták létre ezeket a hatalmas földműveket, hogy figyelmeztessék a rivális sámánokat arra az erőre, melyet az adott terület sámánja birtokol, hogy újra megerősítsék a természetfölötti kapcsolatokat és hogy fenntartsák a közösségi szolidaritást.
Az a hatalmas erőfeszítés, melyet az ilyen földmunkák igényelhettek, generációkon át tarthatott és újjászervezte a kötelékeket, melyek összetartották egymással az embereket. A rajzok szimbolikus formái olyan ritualizált hiedelmek elemeiből tevődtek össze, melyek a kultúra művészetében már jelen voltak. Ezek az erő jelképei az adott kultúra szimbolikus kifejezésmódjában, és belátást biztosítanak nekünk azokra a területekre, ahol a sámánisztikus vallás és a pszichedelikumok használata összeér.
