RÉSZLET JAKOB BÖHME: SZENT SÓVÁRGÁS CIMŰ MŰVÉBŐL
1. FEJEZET
ISTEN EGYETLEN AKARATA.
BEVEZETÉS ISTEN LÉNYÉNEK KINYILATKOZTATÁSÁBA.
MI AZ EGYETLEN ISTEN?
1. Isten Mózesnél kinyilatkoztatott hangon szól Izrael népéhez (e hangban rejtettségéből valódi, teremtményi módon megnyilatkozó, zengő hangba lépett és hallatta magát, hogy a teremtmény felfoghassa): Én vagyok az Úr, a te Istened, az egyetlen Isten, más isteneket ne tisztelj mellettem. (Kiv 20, 2, 3; Törv 6, 4.) Mózes mondja: Az Úr a mi Istenünk haragos, hév Isten, és emésztő tűz. Másutt: Az Úr könyörületes Isten. Továbbá: Szelleme a szeretet lángja (Törv 4,24-31).
2. Az idézett mondások ellentétesnek látszanak, mert Isten haragos Istennek és emésztő tűznek nevezi magát, de a szeretet lángjának is, amely csak az egyedüli Jó lehet, különben Isten nem lenne Isten, vagyis az egyetlen Jó.
3. Istenről nem mondható, hogy ez vagy az, gonosz vagy jó, hogy megkülönböztetés van Benne, mert önmagában természettelen, vágytalan és teremtménytelen. Nem hajlik semmire, mert nincs Benne semmi, sem gonosz, sem jó, amihez hajolhatna: alap nélküli mélység önmagában, természetre és teremtményre irányuló akarat nélküli örök semmi; szenvedélytelen, semmi sincs Benne, ami közeledhetne Hozzá vagy amihez közeledhetne. Egyetlen lény, és előtte vagy mögötte semmi sincs, mihez vagy amiben magának akaratot teremthetne vagy megragadhatna; nincs szülője: Ő Semmi és Minden, és Egyetlen Akarat, amelyben a világ és az egész teremtés nyugszik. Benne minden kezdet nélküli, súly, mérték és cél szerinti örök-azonosságban van; sem fény, sem sötétség, sem szeretet, sem harag, hanem Örök Egy; ezért mondja Mózes: az Úr Egyetlen Isten (Törv 6,4).
4. Ez az alaptalan, megfoghatatlan, természettelen és teremtménytelen akarat, amely csak Egy, és sem előtte, sem mögötte semmi sincs; amely önmagában csupán Egy s olyan, mint a Semmi és mégis minden: egyetlen Isten ő és annak neveztetik; olyan, aki önmagában megragadja és találja magát és Istent Istenből szüli.
5. Ugyanis az első, kezdettelen, egyetlen Akarat, amely sem gonosz, sem jó, szüli magában az egyetlen örök Jót, azaz a megragadható akaratot, az alaptalan akarat Fiát, aki a kezdettelen akarattal mégis örök-azonos; és e második akarat az elsőnek örök érzékenysége és találhatósága, mert a semmi önmagában valamit talál; és a nem található, alaptalan akarat örök megtaláltján túlárad és önmaga örök szemléletébe lép.
6. Az alaptalan akarat így tehát (1) az Örök Atya; és (2) az alap nélküli mélység megtalált, megragadott, megszült akarata az ő szülötte, avagy Egyszülött Fia, az alap nélküli mélység Ens-e, amelyben az alap nélküli mélység alapba fogja magát. (3) Az alaptalan akaratnak a megragadott Fiúval vagy Ens-szel történő kilépése pedig a Szellem, mert a megragadott Enst mint az Atya és Fiú életét magából az akarat tevékenységébe és életébe viszi: és (4) ami kiáradt, az a kéj, az örök Semmi megtaláltja, melyben az Atya, a Fiú és a Szellem meglátja és megtalálja magát; s ezt Isten bölcsességének vagy szemléletének nevezik.
7. E hármas lény születésében, bölcsességének maga-szemlélésében öröktől lett, nincs más alapja és helye, csak önmaga; egyetlen élet, és egyetlen sóvárgás nélküli akarat, nem sűrű, nem ritka, nem is magas, nem is mély; nem tér, nem idő és nem hely, nincs benne sem sűrűség, sem ritkaság, sem magasság, sem mélység, sem tér, sem idő, hanem mindennel mindenben van és a mindenség számára mégis megfoghatatlan semmi.
6. Ahogy a Nap fénye az egész világban, mindenben és mindennel működik, de a mindenség a Naptól mégsem vehet el semmit, hanem el kell tűrnie, s csak a Nap erejével tevékenykedhet: ehhez hasonlóan kell Istent a természeten és teremtményen kívül önmagában, alapon, időn és helyen kívül, az önmagát megragadó káoszban szemlélni, ahol az örök semmi maga-szemléléséért, érzékenységéért és találhatóságáért egy szemben avagy örök látásban megragadja magát, mert nem mondható Istenről, hogy két akarata van, egy a gonoszra és egy másik a jóra.
9. Mert a természettelen, teremtménytelen istenségben csak egyetlen akarat van, aki az Egyetlen Isten, aki önmagában csupán önmagát akarja megtalálni és megragadni, de önmagából kilép, és e kilépéssel bevezeti magát egy szemléletbe, amelyben az istenség hármassága bölcsességének tükrével, azaz látásának szemével értendő: benne minden erő, szín, csoda és lény örök (egyetlen) bölcsességben, súly és mérték szerinti azonosságban, tulajdonságok nélkül, a lények lényének egyetlen alapjaként van: önmagában talált kéj vagy sóvárgás valamire, a tulajdonságok találásának vagy kinyilatkoztatásának vágya, az első alapban még teljesen tulajdonság nélküli isteni kéj vagy bölcsesség önmagában; mert ha tulajdonságok vannak, akkor a tulajdonságokat szükségképpen adja vagy okozza valami: de az isteni erőknek és az isteni kéjnek vagy bölcsességnek nincs más oka, csupán az egyetlen akarat, az egyetlen Isten, aki önmaga hármasságába, vagyis önmaga megfoghatóságába belép (a megfoghatóság a centrum, azaz örök megragadott Egy), s ez pedig Isten örök akaratának szíve vagy székhelye, amiben a határtalan mélység magát egy Alapban, Isten egyetlen helyén birtokolja (de oszthatóság vagy elválaszthatóság nélkül, mérhetetlenül, forma vagy azonosság nélkül), mert nincs körülötte semmi, amivel azonosulhatna.
10. Az alap nélküli mélységnek e szíve vagy centruma az örök kedély, azaz akarat, és még sincs semmije, amit akarhatna, csak a centrumban magát megragadó egyetlen akaratot. A centrumra irányuló első akaratnak szintén nincs semmije, amit akarhatna, csak maga-találásának ez az egyetlen helye: az első akarat így szívének vagy ön-találása helyének Atyja és a megtaláltnak, mint egyszülött akaratának vagy Fiának a birtokosa.
11. Az alap nélküli akarat, aki az Atya és minden lény kezdete, megragadhatóságához helyet szül önmagában vagy birtokolja ezt a helyet: és e hely minden lény alapja és kezdete s ugyanakkor birtokosa az alaptalan akaratnak, az alapozó kezdet Atyjának.
12. Az Atya és Fia (mint az önnön maga helye) így egyetlen Isten, egyetlen akarat; az alap megragadott helyének egyetlen akarata önmaga foglalatából kilép, s e kilépéssel szellemmé lesz: és az alap nélküli mélység egyetlen akarata az első, örök, kezdettelen foglalattal háromszoros hatássá válik szét és mégis csak egyetlen akarat marad. Az első akarat, az Atya megalkotja magában a Fiút, azaz az istenség helyét; és az istenség helye, az Atya Fia a bölcsesség erejeként hat a találásban; minden erő alapállása a Fiúban van, de az erők itt mégis csupán egyetlen erőként vannak, mint az istenség érzékenysége és találhatósága önmagában, egyetlen akaratban és lényben, különbözőség nélkül.
13. Ezeket a megtalált, szült és létrehozott erőket, vagyis minden lény kezdetének centrumát az első akarat (aki az Atya) az egyetlen erőből, székhelyéből vagy Fiából önnön érzékenységébe kileheli: hasonlóan ahhoz, ahogy a Nap sugarai a Nap mágikus tüzéből kilépnek, és a Nap ereje megnyilatkozik. Ugyanígy e kilépés Isten erejének sugara, azaz az istenség mozgó élete, mivel az alaptalan akarat alapba, egy örvénylő erőbe lépett: és az erő akarata ezt az erőből kileheli, és e kilépés Isten szelleme s harmadik hatást készít: életet vagy tevékenységet az erőben.
14. A negyedik hatás a kilehelt erőben mint isteni szemléletben vagy bölcsességben van, mert Isten Szelleme (amely az erőből ered) a kilehelt erőkkel mint önmaga egyetlen erejével játszik, mert az erő formálásának isteni kéjébe belép, s a hármasság születésének képét rögtön önálló akaratba és életbe akarja bevinni, mint az egyetlen háromság mintáját: de e mintázott kép az isteni szemlélet kéje és nem szabad megragadható, teremtményi, körülhatárolható képnek tartani, hanem isteni imaginációnak, vagyis a mágia első alapjának, amelyben a teremtés kezdete és alapállása van.
15. E benső mintázáson vagy a bölcsesség mágikus foglalatán Isten valódi angyali és lelki képe értendő. Ahogy Mózes mondja (Ter 1,27): Isten az embert saját képére teremtette, tehát e benső isteni minta szellem szerinti képére. És teremtette saját képére a teremtményben teremtett, testi képiség szerint: és így kell tekintenünk az angyalokat is, az isteni lényeg mintájára, az isteni bölcsességből. A teremtményi alapról viszont, amelyben a tulajdonságok vannak, később fogunk majd szólani.
16. Az elmondottakból röviden summázva megérthetjük Isten mivoltát a természeten és a teremtményen kívül; ahogy az Úr mondja Mózesnél: Én az Úr a te Istened, egyetlen Isten vagyok. Ezt a nevet érzéki nyelven (miután az isteni születés az egyetlen bölcsesség erejével önmaga képének foglalatába belép) JEHOVÁ-nak mondják, ami a semmi valamiben megragadott kéje vagy ama örök Egy, amelyet ilyen módon lehetne ábrázolni: 
De nem mérhető és osztható képre vagy lényre, hanem a kedélyre kell gondolni.
17. Mert ez a saját magán belüli formálás sem nagy, sem kicsi, és sehol sincs sem kezdete, sem vége, csak ott, ahol az isteni kéj szemléletének egy lényébe teremtésként belép; de önmagában e képzés végtelen, e formálás körülhatárolhatatlan. Miként az emberi kedély benső mintázása is mérhetetlenül, örökké tartó alakban áll, amelyben a megszámlálhatatlanul sok érzékenység egyetlen kedélyben mintázhatja és ragadhatja meg magát, jóllehet ezek a földi teremtményekben legtöbbször a csillagkedély fantáziájából erednek és nem az isteni bölcsesség benső alapjának erejéből.
18. Itt azért szeretném emlékeztetni az olvasót arra, hogy Isten önmagában (amennyiben természeten és teremtményen kívüli Isten) csupán egyetlen önmagát adó és szülő akarat. JEHOVA Isten csak Istent szüli, csak Egy Atyát, Fiút és Szent Szellemet az egyetlen isteni erőbe és bölcsességbe.
19. Ahogy a Nap egyetlen akarata csupán önmagát adja és sóvárgásával mindent áthat, nő, és minden életnek erőt és önmagát ajándékozza; ugyanígy Isten a természeten és teremtményen kívüli egyetlen Jó, és Istenen vagy a Jón kívül semmit sem adhat.
20. Isten a természeten kívül a legnagyobb szelídség és alázat, akiben sem jó, sem rossz akarat nincs, mert előtte nincs sem gonosz, sem jó. Isten Egyetlen Örök Jó és minden jó lény és akarat kezdete; s amennyiben Ő az Egyetlen Jó, lehetetlen, hogy valami gonosz beléhatolhasson, mert Ő minden utána való dolgok számára: Semmi. Önmagában Egy, igazi, lényegi, szellemi erő, a legmélyebb, legegyszerűbb alázat és jócselekedet, azaz szerető érzés, szerető és kellemes ízlelés; az édes születés érzetében jót- és szívesen-hallás.
21. Mert az, érzékek egyazon harmóniában nyílnak fel, s mindez nem más, csupán a Szent Szellem szerető örvénylése az egyetlen bölcsességben. Nem lehet itt Isten haragjáról, de irgalmasságáról sem beszélni, mert nincs oka sem haragra, sem szeretetre, mert Ő maga az Egyetlen Szeretet, aki a Hármasság tiszta szeretetében szüli önmagát.
22. Az első akarat, aki az Atya, szereti Fiát, mint ön-megnyilatkozásának szívét, mert a Fiú az Atya találhatósága és ereje. Ahogy a lélek szereti a testet, úgy szereti az Atya a megragadott akaratot, erejét és szellemi testét, mint az istenség vagy isteni valami centrumát, melyben az első akarat valami.
23. És az első akaratnak, az Atyának Fia alázat és az Atya akaratának hatalmát sóvárogja, mert az Atya nélkül semmi lenne, és helyesen nevezik a Fiút az Atya kéjének vagy az erők kinyilatkoztatása utáni sóvárgásának, mint az Atya ízlelésének, szaglásának, hallásának, érzésének és látásának. És nem szabad itt mégsem különbségre gondolni, mert az összes érzék egyforma súllyal nyugszik az egyetlen istenségben. Csak azt gondoljátok, hogy ezek az érzékek a természet alapjából keletkeznek, amelynek elválaszthatóságába az Atya ezeket az erőket kileheli.
24. És a Szent Szellemet azért nevezik szentnek és a szeretet lángjának, mert az Atyából és Fiúból kilépő erő, azaz az Atya első akaratában és a Fiú második akaratában, az erőben mozgató élet, amely az Atya és a Fiú kiáradt kéjében (vagyis a bölcsességben) formál, hat és vezet.
25. Kedves testvéreim, ti Bábeltől megzavart szegény emberek, ti, akiket az irigy Sátán összezavart, figyeljetek: ha az istenség három személyéről és az isteni akaratról beszélünk, akkor tudnunk kell, hogy az Úr a mi Istenünk egyetlen Isten, aki semmi gonoszat nem akarhat. Mert ha ő önmagában valami gonoszat és valami jót akarna, akkor szétválás lenne benne, az pedig ellentétet okozna.
26. Ha tehát Isten előtt semmi sincs, semmi sem indíthatja őt valamire: mert ha mozgatná valami, akkor az előbbi és nagyobb lenne Istennél és megtörténhetne, hogy Isten önmagában nem egységes volna, hanem osztott. Akkor eme mozgatónak ugyancsak kezdettel kellene bírnia, melytől fogva mozogna.
27. De az Egy kinyilatkoztatásában mondjuk Nektek: Isten lényét (amennyiben az Egyetlen Istennek nevezzük) alapon, helyen és időn kívül, önmagában lakozóként érthetjük meg, és egyetlen külön lakóhelyen sem szemlélhetjük. Ha viszont tudni szeretnéd, hogy Isten hol lakik, akkor vedd el a természetet és a teremtményt, s akkor Isten minden; vedd el a kimondott, megformált szót, és látod az örökké-beszélő Szót, melyet az Atya a Fiúban kimond, és látod Isten rejtett bölcsességét.
28. Te viszont azt mondod: képtelen vagyok elvenni magamból a természetet és a teremtményt, mert ha ezt tenném, megsemmisülnék. Kénytelen vagyok ezért az istenséget képekkel megformálni, s ezenközben látom, hogy gonosz és jó van bennem, és minden teremtményt ilyennek látok.
29. Halld, testvérem, Isten így szólt Mózesnél: ne csinálj magadnak képet az egyetlen Istenről sem az égben, sem a földön, sem a vízben vagy bárhol másutt; kinyilvánítja, hogy képek nélkül van és székhelyéhez nincs szüksége helyre, s csak megformált, kimondott szavában kell keresni, azaz Isten képében, magában az emberben. Ahogy írva van: Közel van hozzád a szó, tudniillik szájadban és szívedben (Róm 10,8). És az a legrövidebb út Istenhez, ha Isten képe minden bensőjében megmintázott képet elsüllyeszt és minden képet, vitát és viszályt elhagy, és a külön akaratban, sóvárgásban és vélekedésben nem bízik, s magát az örök Egybe, Isten egyetlen tiszta szeretetébe amelyet Isten az ember bukása után Krisztussal visszavezetett az emberbe – fedetlenül alámeríti és szívét feltárja előtte.
30. Mindezt azért vázoltam fel kissé hosszadalmasan, hogy az olvasó az első alapot, Isten létét és akaratát megértse; azért, hogy rossz és jó akarat nélküli, természettelen, teremtménytelen Istent keressen, és azért, hogy a teremtményi képből kilépjen, ha Istent, akaratát és örökké-beszélő szavát szeretné szemlélni; azért hogy felfoghassa gonosz és jó eredetét, s azt, aminek alapján Isten haragos, hév Istennek nevezi magát. Azért, hogy az örök természethez, a kimondott, összesűrített, megformált szóhoz és a természethez, azaz a kezdődő, időbeli természethez, amiben e világ teremtése van, eljusson.
31. A továbbiakban Isten szaváról (amelyet saját erejéből mond ki) szeretnék beszámolni az Olvasónak, és felmutatni Neki az alábbiakat: (1) a tulajdonságok ősállapotát, amelyből jó és gonosz akarat származik; (2) a tulajdonságok, a jó és gonosz akarat elkerülhetetlenségét; (3) azt, hogy minden eme elkerülhetetlenségben gyökerezik és (4) azt, hogy miképpen támad gonoszság a teremtményben.
2- FEJEZET
ISTEN ÖRÖKKÉ-BESZÉLŐ SZAVÁNAK ŐSÁLLAPOTÁRÓL,
VALAMINT AZ ISTENI ERŐ KINYILATKOZTATÁSÁRÓL:
A TERMÉSZETRŐL ÉS A TULAJDONSÁGRÓL
1. A teremtményi ész a megformált, megragadott, kimondott szóban van, ezért képi lény és Istent is mindig képi lénynek gondolja, aki haragra lobbanhat, és beléphet a tulajdonságokba gonoszra-jóra. Az ész ilyen módon azt képzelte az isteni akarat mély törvényéről, hogy Isten magában öröktől elhatározta és eldöntötte, amit teremtményével tenni akart; bosszúállóvá lett, hogy szeretetét és irgalmasságát kiválasztottjainak kinyilváníthassa. Ebben az esetben Isten haragja dicsőségének szükségképpeni kinyilatkoztatója lenne, miként a tűz a fénynek.
2. De az észnek sem Isten akaratáról, sem a megformált szó és a teremtmény elválasztásáról nincs helyes fogalma. Mert ha Istennek szándékában lett volna valaha, hogy ekként nyilatkoztassa ki magát, akkor kinyilatkoztatása nem lenne örök, kedélyen és helyen kívüli, akkor eme szándéknak valaha kezdete és oka lett volna az istenségben, amit Isten fontolgatott volna Hármasságában; akkor Istenben gondolatok lennének, amelyek alakká mintáznák benne, amire gondol.
3. De Isten Egyetlen és mindennek alapja, és a lények szeme és az esszenciák oka: természet és teremtmény az ő tulajdonságából keletkezik, miről is akarhatna hát tanakodni, ha ellenség nincs se előtte, se mögötte, és Isten egymaga minden, ő a lehetőség és a képesség.
4. Ezért csak Isten változatlan, egyetlen lényéről beszélhetünk, arról, amit Ő akar, akart és akar mindig, nem pedig Isten töprengéséről, mert nincs benne töprenkedés. Isten minden látás szeme és minden lény alapja; csupáncsak egyet akar és tesz folyvást: szüli magát az Atyában, Fiúban, Szent Szellemben, kinyilatkoztatásának bölcsességébe; az Egyetlen, alaptalan Isten mást semmit sem akar, nem tépelődik másról. Mert ha többfélét akarna önmagában, akkor nem volna elég mindenható ahhoz, hogy ugyanezzel az akaratával mindezt véghez is vigye. Ezért Isten önmagában csak önmagát akarhatja: mert amit öröktől akart, az önmaga, s így ő az egyedüli Egy és nem több: semmi sincs, ami viszálykodhatna Vele, ami tépelődést, megoszláshoz vezető viszályt okozhatna.
5. Ugyanúgy mindarról, ami az örök alapból származik, úgy kell gondolnunk, hogy saját önösségében van és külön akarat, és nincs semmi előtte való, ami összetörheti. E külön akarat aztán maga lép be egy idegen foglalatba, amely az első alaphoz, melyből keletkezett, nem hasonlít, s így az egészről leszakad. Így értjük meg a bukott ördögöt és az ember lelkét, hogy a teremtmény a teljes akaratról leszakadt és egy más foglalat önösségébe (az egyetlen isteni születés ellenében) belépett. De mindennek megértéséhez meg kell vizsgálnunk az egész folyamat legfőbb okát.
6. Mert ha az egyetlen isteni tulajdonság erői nem léptek volna az elválaszthatóságba, akkor ez nem lett volna lehetséges, és nem lett volna sem angyal, sem más teremtmény, sem természet, sem tulajdonság, és a láthatatlan Isten egyedül önmaga számára, a csendben működő bölcsességben nyilatkozott volna meg, és minden egyetlen lény lett volna, s akkor nem is lehetne lényekről beszélni, hanem csak az önmagában ható kéjről, amely csupán az Egyetlen Istenben van és sehol máshol.
7. De ha az isteni kinyilatkoztatást az egész teremtésben, minden dolgokban szemléljük és olvassuk a szentek könyveit, akkor meglátjuk, megtaláljuk és felfogjuk az igazi alapot. Jánosnál ezt olvassuk (Jn 1,1-3): Kezdetben volt az Ige; az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige; az Ige kezdetben Istennél volt. Minden az Ige által lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
8. E rövid leírás az isteni és természeti kinyilatkoztatás egész alapját a lények lényébe helyezi. Hiszen Kezdetben itt mindig azt jelenti: ama örök kezdet, melyben az alaptalan mélység akarata az alapra, vagyis az isteni foglalatra tör. Az akarat ekkor az alappá, azaz Isten lényegévé foglalja magát a centrumba és belép az erőbe, az erőből pedig kilép a szellembe, s a szellemben az erők érzékenységével mintázza magát; így tehát az egy erőben nyugvó számtalan erő az Ige ősállapota. Az egyetlen akarat egyetlen erőben ragadja meg magát, amelyben minden rejtetten benne van, és az erő révén kileheli magát a szemléletbe; és ez a bölcsesség vagy szemlélet az örök kedély kezdete, az önmaga köré pillantásé, és erről áll: az Ige kezdetben Istennél volt, és maga volt Isten.
9. Az akarat a kezdet, az Atyaisten, aki megragadja magát az erőben, és akkor Fiúistennek nevezik, s az erő Ense, a beszéd tudása és oka, mint az egyetlen erő esszenciája vagy elválaszthatósága, mint a kedély felosztása, amelyet a szellem az erőből történő kilépésével szétválaszt.
10. De kimondás vagy zengés nem történhetett meg, mert az erők mind egyetlen erőben, nagy csendben álltak; csakis úgy, hogy ezen egyetlen kéj erejével sóvárgásába, azaz tudásba vagy vonzásba foglalta magát. De a szabad kéj az erők formálásáért önmaga tudásába foglalja magát, hogy az erők hallható hanggá összesűrűsödjenek; ebből keletkezett az öt érzék érzéki nyelve: a belső szemlélet, érzés, hallás, szaglás és ízlelés, amelyeket itt mégsem teremtményi, hanem csak az első érzékenység és találhatóság szenzuális módján kell érteni.
11. Ekképp áll tehát itt, hogy: az Ige (mint formált erő) kezdetben Istennél volt. Mégpedig két létet tekintünk itt: a megformálatlan erőt, amely a Benne és a megformált erőt, amely a Nála, mivel az erő a mozgásért belépett valamibe. A Benne mozdulatlan csend, de a Nála megragadott: és ebből a foglalatból és tudásból ered természet és teremtmény – minden lény.
12. És értelmünk szemét most fel kell nyitnunk, hogy Istent és a természetet meg tudjuk különböztetni és ne csupán azt mondogassuk: Isten akar, Isten teremtett. Nem elég a Szent Szellemmel bűvészkedni és ördögnek mondani a szellemet, ahogy a tőrbe esett ész teszi, amikor azt mondja, hogy Isten gonoszat akar. Mert minden gonosz akarat ördög, vagyis önösségéért önmagát megragadó, az egész létről leszakadt akarat, képzelődés.
13. Ezért óva intem az olvasót, hogy jól figyeljen és a véges beszéd fantaziálását (amely az igazi belső alapot nélkülözi) kerülje el, mert itt az igazi alapot szeretném a szeme elé tárni.
14. Megértsétek: a szót létrehozó erők Isten, a tudás pedig, azaz a magnetikus vonzás a természet kezdete. Az erők e sóvár vonzás nélkül nem nyilatkozhattak volna meg. Isten fensége, amely örömöt és dicsőséget létrehozó erő, nem nyilatkozhatott volna meg a sóvárgás vonzása nélkül, és az isteni erő fénytelen maradt volna, ha a sóvárgás nem vonzott és sötétedett volna el. A sóvárgásban érthető meg a sötétség alapja, amely a tűz meggyújtásáig előnyomul, s ekkor Isten haragos Istennek és emésztő tűznek nevezi magát, amelyből a nagy szétválasztás, a halál és haldoklás és a nagy, hangzó teremtményi élet ered.
15. Ezt egy égő gyertya hasonlatával szemléltethetjük: a tűz a gyertyát magához vonzza és elemészti; s ekkor a lét elhal és a haldokló sötétségben, a tűz szellemében van és másik minőséggé (a fénnyé) alakul át; a gyertyában nincs valódi érzékeny élet, de a tűz meggyújtásával a gyertya Ense emésztődésbe, kínos, érző tevékenységbe és életbe lép, és e kínos, érző életből a semmi, az Egy nagy, ragyogó nyugalomba lép és fénylik.
16. Ekképp kell gondolnunk Istenről is, hogy akaratát azért vezeti be a természet tudásába, hogy ereje fényben és fenségben megnyilatkozzék és az öröm birodalmává változzék: mert ha az örök Egyben nem keletkezett volna természet, akkor minden néma maradt volna; de a természet belépett a kínba, érzékenységbe és találhatóságba, hogy az örök nyugalom megmozduljon és az erők a szóban hangzóvá legyenek. Nem azért, hogy az Örök gyötrelmessé váljon (miként a tűz sem gyötri a fényt), hanem azért, hogy az égő tulajdonság a kínban mozgassa a nyugodt kéjt.
17. A természet mozdulatlan örökkévalóság szerszáma, amellyel az örök formál, alkot, elválaszt és önmagát az öröm birodalmába foglalja, mert az örök akarat a természettel nyilatkoztatja ki szavát. A szó a tudásban természetet ölt, de az örök Egy, a JEHOVAH Isten nem ölt természetet, hanem lakozik a természetben, ahogy a Nap az elemekben vagy ahogy a semmi a tűz fényében, mivel a tűz ragyogása teszi láthatóvá a semmit, és mégsem szabad semminek mondani; mert ez a semmi Isten és minden; csak azért beszélek így, hogy az olvasónak átadhassam megértésemet és felfogásomat.
18. A természetnek a tudásban levő ősállapotát, a vonzó sóvárgást megértendő, hasonlatot szeretnék mutatni a tűzről és a fényről, hogy az olvasó az igaz lényeget és értelmet, az isteni erő állapotát felfoghassa.
19. Nézd a meggyújtott gyertyát, és mind az isteni, mind a természeti létnek hasonlatát látod. A gyertyában minden egyenlő súllyal, minden egy létben van egymással, különbözés nélkül: a faggyú a tűz, a fény, a levegő, a víz, a föld; valamint a kén, a Merkur, a só és az olaj, amelyből a tűz, fény, levegő és víz keletkezik; a gyertyában mindezt nem lehet megkülönböztetni és azt mondani: tűz, fény, levegő, föld, mivel nem látni a kén, só, olaj nyomát. Úgy mondjuk, hogy faggyúból van, s ez így is igaz, de azért mindeme tulajdonság benne nyugszik, ám az ismeret különbsége nélkül, mivel a tulajdonságok mind egyenlő mértékben vannak benne a temperatúrában.
20. Hasonlóan kell megismernünk az örök Egyet, a rejtett, a meg nem nyilatkozott Istent is, ahogy az örök tudáson, azaz szavának hatékony kinyilatkoztatásán kívül van. Az erők és minőségek a kezdettelen JEHOVAH Isten temperatúrájában vannak: de Isten örök akarata (aki minden létnek és minden ősállapotnak Atyja) bölcsességében és kedélyében önnön székhelybe, valamint erőbe foglalja magát és e foglalatot kileheli, s ekkor akarata erejének kilehelésében, önmaga kilépésében, temperatúrájában, a szétválaszthatóságnak és az erők kinyilatkoztatásának tudásába foglalja magát, hogy az Egyben az erők végtelen sokasága, vagyis az örök pillantás megjelenjen, hogy az örök Egy szétválasztható, érzékelhető, látható, érezhető és lényszerű legyen.
21. És ebben a tudásban vagy vonzó sóvárgásban (ahogy ezt az értelem számára jelezhetjük) kezdődik az örök természet és a természetben a lét, értsd: egy szellemi lét, azaz a Misztérium Magnum, a nyilvánvaló Isten (vagy a megnyilvánuló Isten); minthogy a Szentírás Istenről különbözőképpen beszél, úgymint: Isten jó; haragos és buzgó; képtelen a rosszakaratra; Isten megátalkodottá tette szívüket, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek; továbbá: nem történik az Úr nélkül a városban semmi romlás, továbbá: felgerjedtem ellened, hogy haragom erejét kipróbáljam rajtad. A jó és gonosz közötti választás és mindaz, amit erről az Írás mond: a gonosz és a jó hatalmas különbsége a teremtésben, amiből a gonosz és jó teremtmények létrejönnek; továbbá mindaz, amit a fémekben, földben, kövekben, növényekben, fákban és elemekben ilyennek látunk, kezdetét és ősállapotát innen kapta.
22. És a természetben az egyiknek mindig ellenébe állítódik a másik, hogy az egyik a másiknak ellensége legyen, de mégsem avégett, hogy ellenségeskedjenek; hanem azért, hogy az egyik a másikat a viszályban mozgassa és magában nyilvánvalóvá tegye, azért, hogy a Misztérium Magnum a szétválaszthatóságba belépjen és az örök Egyben felemelkedés és öröm legyen, azért, hogy a semmi, azaz Isten Szelleme a valamiben és a valamivel működjön és játsszon. Isten Szelleme a bölcsességgel önmaga szemléletéért az örökkévalóságból a szellemi misztériumba lépett; s e misztériumot a teremtés és az idő kezdetébe bevezette és a négy elem tevékenységében és létében megragadta, s a láthatatlan szellemit az idővel és az időben láthatóvá tette.
23. Ezt mutatja nektek a világ, a Nap, a csillagok, az elemek és a Misztérium igazi képe, amelyből a négy elem származik. Látjuk, hogy a Nap a világ mélységében világít és sugarai a Föld Ensét, amelyből minden növekszik, meggyújtják: ekként értjük azt is, hogy a Nap az Enst a Misztérium Magnumban, vagyis a Spiritus Mundiban (Sulphurban, Mercurban és Salban) meggyújtja, s benne a mágikus tűz, amelyből a levegő, a víz és a föld ered, megnyilatkozik. A külső világ Nagy Misztériumában az egyetlen elem négy elemmé válik szét. De előzőleg a négy elem a Misztériumban, a tudás magnetikus vonzásában rejtve, egymásban és egy létben áll.
24. A Nap ereje és sugarai feltárják a külső világ Misztériumát, hogy teremtmények és növények keletkezzenek; a külső világ Misztériuma viszont a Nap sugarainak feltárulását és meggyulladását okozza: mert ha a Nagy Misztérium Sulphurban, Salban és Mercurban nem lenne meg szellemi módon és tulajdonsággal, nem lenne meg a Spiritus Mundiban, nem a csillagok tulajdonságainak tudásában – mely Quinta Essentiaként áll a négy elem felett -, akkor a Nap sugarai nem nyilatkozhatnának meg. De a Nap nemesebb és egy fokkal mélyebben van a természetben, mint a külső világ Misztériuma, mint van a Spiritus Mundi Sulphurban, Salban és Mercurban, a csillagok Quinta Essentiájában; ezért benyomul a külső világ Misztériumába és meggyújtja azt, s ezzel önmagát is, hogy sugarai tüzesek legyenek, mivel e világ Misztériumának tudása nélkül nem lennének azok.
25. És ahogy a Nap heves sóvárgását a Misztériumba, a tudásba, nevezetesen ez első háromba: Sulphurba, Mercurba és Salba bevezeti, hogy bennük meggyulladjon és megnyilatkozzon: ugyanúgy vezeti vissza a tudás is heves sóvárgását a csillagok Quinta Essentiájából Sulphurral, Mercurral, Sallal, e három elsővel a Naphoz, az ő természet-Istenéhez. A Nap pedig a Misztérium Magnum lelke a külső elemi világban, hasonlata a belső, rejtett Istennek.
26. Látni azt is, miként sóvárognak és éheznek a csillagok a Nap erejére, hogy magnetikus természetű tudását és sóvárgását a Spiritus Mundiban, ennek három első tulajdonságába bevezessék és a Nap erejét magukba szívhassák. Ugyanakkor a Nap is erővel beléjük hatol, hogy tudásukat megkapja: így kapják fényüket a Nap erejéből, hogy meggyújtott erejüket azután gyümölcshöz hasonlatosan a négy elembe vessék és így egymást minősítsék, és mindegyik a másik megnyilatkozása, ereje és élete, s ugyanakkor megtörése legyen, hogy egyik tulajdonság se emelkedhessen a többi fölé.
27. Így mondta ki mindezt a Legmagasabb örökké beszélő szavából, az örök nagy Misztériumból (amely tisztán szellemi), lényének megfelelő hasonlatban, az időbe; és ábrázolta az örököt az időben alakkal – az időben, melyben minden teremtményi élet keletkezik, és amelyben a Legmagasabb uralkodik. Az angyalok és az örök szellemek, valamint az igaz ember belső, igaz lelke kivétel, mert ezek alapja az örök, kezdettelen tudásból vagy természetből ered, ahogy később leírjuk.
28. A hasonlatot pedig a következőképpen értsétek: Isten az örök Nap, az örök egyetlen Jó: de az örök tudáson, vagyis az örök természeten kívül nem nyilatkozhatna meg Nap-erejének fenségével az örök szellemi természet nélkül. A természeten kívül nincs semmi, amiben Isten ereje megnyilatkozhatna, mert Isten a természet kezdete; és az örök Egyből mégsem azért lép a természet örök kezdetébe, hogy valami gonoszat akarjon, hanem azért, hogy ereje fenségbe, vagyis elválaszthatóságba és érzékelhetőségbe léphessen, és hogy mozgás és játék lehessen Benne, ahol az erők egymással játszanak, és szerelmükkel-küszködésükkel kinyilatkoztatják, megtalálják és érzékelik magukat, amitől a nagy, mérhetetlen szeretet-tűz a Szent Háromság születésében és kötelékében működik.
29. Az elmondottakat még jobban megvilágítja a tűz és fény hasonlata: a tűz kínja a természetet jelenti a tudásban, a fény pedig az isteni szeretet-tüzet; mert a fény szintén tűz, de ajándékozó tűz, mivel önmagát mindennek odaadja és adományában élet és lét van, mégpedig levegő és szellemi víz, s a fény szeretet-tüze ebben az olajos vízben él, mert e víz a fény tápláléka; de ha a fény bezáródna és a szellemi víz a tüzes természettől nem tudna elválni és magát önmagában a semmivel, vagyis az alaptalan mélységgel feloldaná, akkor a fény kialudna. De mivel az alaptalan mélységben (amelyben az örök alap nyugszik) mint temperatúrában oldja fel magát, amelyben minden erő egy, így a fény- vagy szeretet-tűz ama szellemi vizet (amely a feloldódásban inkább olaj vagy tinctura lesz, semmint erő a tűzből és a fény ragyogásából) önmaga táplálékául újranemzi.
30. Itt rejlik pedig a legnagyobb Arcanum: szellemileg táplálkozni. Kedves fiaim, ha ezt tudnátok, akkor minden titok alapját és a lények lényegét birtokolnátok. Erről mondta Krisztus, hogy az örök élet vizét szeretné nekünk adni, amely örök életre szökellő vízforrás lesz bennünk (Jn 4,14); nem a külső fénytűzből született külsőt, hanem az isteni fény-tűzből született belsőt, amelynek a külső csak képe.
31. Halljátok és értsétek a következő hasonlatot is: az örök egyetlen Jót, azaz a szent, mentális nyelv szavát, melyet a legszentebb JEHOVAH önnön lényének temperatúrájából a természetre irányuló tudásba kimond, csak azért mondja ki az elválaszthatóság, az ellentét tudásába, hogy szent erői elválaszthatók legyenek és a fenség ragyogásába lépjenek, mert az erők csupán az égő természettel lesznek nyilvánvalóvá. Mert az örök akarat, aki az Atya, szívét vagy Fiát, vagyis erejét a tűzön át az öröm birodalmának nagy diadalába vezeti.
32. A tűzben van a halál: az örök semmi a tűzben elhal, s e halálból támad a szent élet; nem azért, hogy halál legyen, hanem azért, hogy szeretet-élet fakadjon a kínból. A semmi vagy az Egy tehát örök életet vesz magához, hogy érző legyen, de aztán a tűzből ismét kilép semmiként; ahogy a fény is a tűzből kiragyog, és mégis olyan, mint a semmi: kedves, adakozó, működő erő csupán.
33. Így értsétek (a tudás szétválasztásában, mikor tűz és fény elválik) a tűz segítségével az örök természetet: benne Isten akként szól, hogy ő haragos, hév Isten és emésztő tűz. Ezt nem lehet szent Istennek mondani, hanem Isten hevének, amely mindazt elemészti, amit a sóvárgás önmagában, a tudásban az elválaszthatóságba foglalt.
34. Az elválaszthatóság a tudással külön akaratban a temperatúra fölé emelkedik, önmagát befoglalja és az egész akaratról leszakítja, és a fantáziába lép, ahogy Lucifer úr és Ádám lelke tette, miként még ma is történik az emberi tudásban és a lelki tulajdonságban, amelyből bogáncssarj, hamis (ördögi természetű) tudás születik, melyet Isten szelleme ismer, s amelyről Krisztus mondotta: nem juhaim közül valók (Jn 10,26). Továbbá: egyedül az Isten gyermeke, akinek lelke nem húsból, nem vérből, nem a férfi akaratából, hanem Istenből, az igaz isteni tudásból, a temperatúrából, azaz a szeretet-tűz gyökeréből származott (Jn 1,13). Isten Ádám romlott tudásába szeretet-tüzét Krisztus által ismét bevezette, a fény temperatúrájába, vagyis a fény tudásába ismét meggyökereztette; minderről a továbbiakban szólunk majd.
35. És ahogy a tűz meggyújtásában két létet értünk: egyet a tűzben, egyet a fényben, tehát két princípiumot: ugyanúgy kell értenünk Istent is. Istent csak a fény szerint nevezzük Istennek, a fény erőiben, ahol a tudás belülről és végtelen elválaszthatóságban, de a szeretet-tűzben nyilvánvaló, ahol az erők tulajdonságai akaratukat mind az Egybe, azaz az isteni temperatúrába adják bele, ahol valamennyi tulajdonságban egyetlen szellem és akarat uralkodik csupán, és a tulajdonságok mind nagy szeretetben, egymásért és egymásban élnek, ahol mindegyik tulajdonság a másik ízlelésére sóvárog nagy, tüzes szeretetben, de mindőjük csupán egy kedves, egymást átható erő, ám a tudás elválaszthatóságával – a végtelen isteni bölcsesség kinyilatkoztatásáért – sokféle színbe, erőbe és erénybe lép be.
36. Mindezt a virágzó föld, a növények példáján láthatjuk, ahol a temperatúra tudásából, a jó részből szép, kedves gyümölcsök teremnek; de a tüzes természet tudásából, a Föld megátkozásának betöltéseként (minthogy a Földet az Úr az ember és az ördög bukása miatt félig elátkozta és kiűzetésekor próbatételéül rendelte) csupa gonosz, tüskés, bogáncsos gyümölcs terem, melyek azért, ősállapotuk okán, bírnak még valamennyi jó részt, mert a Quinta Essentiában a temperatúra még benne van és a dolgok végén is meg fog nyilatkozni.
37. Miként jól meg kell értenünk ezen a helyen: hogy az isteni erőben, ahol Istent Istennek nevezzük, az isteni tulajdonságok szavában nem lehetséges gonoszra irányuló akarat, sem belső tudás a gonoszról, hanem csak ott van jó és gonosz ismerete, ahol az alaptalan akarat a tüzes tudásban szétválik, ahol természeti és teremtményi alap lakozik.
38. Magából az isteni szeretet-tudásból egyetlen teremtmény sem létezhetett és születhetett volna, hanem birtokolnia kell a tüzes tudás tüzes triangulumát, a gyötrettetés utánit, mint külön akaratot, s ez aztán mint particulum, mint kilehelt tudás, mint az egész akaratból való sugár kilép az első, alaptalan akarat temperatúrájából – ott, ahol az erők szava a tűzben szétválik, s aztán a tűzből visszatér a fénybe.
39. Ott keletkeznek az angyalok és az emberek lelkei az örök természet kezdetének tüzes tudásából, ahol a tüzes tudás eme sugarának a fénytemperatúrává mint egésszel ismét egyesülni kell; ezért esznek a lelkek a tűz és a fény szent tincturájából, a szellemi vízből, melyben a tűz az öröm birodalmává lesz.
40. A szellemi víz a tüzes tudást naponta megöli, ennek révén a tüzes tudás a szeretet-tűzzel egy temperatúrává válik s ezután csak egyetlen akarata van, amely mindent szeret, ami ebben a gyökérben van; ilyenek Isten angyalai és az üdvözült lelkek is, melyeknek ősállapota mind a tűz tudásából ered és e tudásban Isten fénye világít, hogy állandó éhségük az isteni erőre és szeretetre irányuljon és tüzüket a szent szeretet táplálékhoz juttassa, ami által a tüzes triangulum tiszta üdvösséggé és szeretetté, nagy örömmé változik. Mert semmi sem örök; ősállapotát minden a kezdettelen akarat örökkévalóságából, Isten szavának tüzes tudásából nyeri, ahogy ezt a továbbiakban majd kifejtjük.
3. FEJEZET
A TÜZES TUDÁS BEVEZETÉSE
A TERMÉSZET ÉS A LÉT ALAKÍTÁSÁBA;
HOGYAN LÉP BE A TUDÁS A TŰZBE, MIT JELENT EZ, ÉS
HOGYAN KELETKEZIK A SOKFÉLESÉG
MINDEN TITOK NAGY MISZTÉRIUMÁNAK KAPUJA
1. A drága Mózes a világ teremtését így írja le: Isten mondta: Legyen! (Ter 1,3) és lett; Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet (Ter 1,1), Jánosnál pedig ez áll (11,2): Isten mindent igéjéből alkotott.
2. Ebben van az alap és az értelem mélysége: mert az örökkévalóságtól fogva nem volt semmi, csak Isten a maga Hármasságában, az ő bölcsességében, ahogy fentebb leírtuk, és benne a tudás, a beszéd, az önmagából történő kilehelés, megragadás, formálás és tulajdonságokba lépés. A megragadás a teremtés, és a tudás (mint sóvárgás) a temperatúrából a különbözőségekre irányuló kezdet; mert az egész alap benne van abban, ahogy megmondatott: hogy Isten igéjével teremtett. Az ige Istenben marad, de a tudással (mint sóvárgással) belép az osztásba, amit a következőképpen kell érteni: a tudás az igében örök, mivel az akaratból ered, a tudás az igében Isten, de az osztásban, vagyis a megragadásban a természet kezdete.
3. A természet első alakja fanyarság, azaz önmagának megfoghatósága; alakulása ezért önmaga befoglalásában keletkezik a következőképpen: 1. Sötétség, minthogy a foglalat a szabad akaratot a tudásban beárnyékolja; 2. A keménység okozója, mivel a vonzott kemény és durva, de az örökkévalóságban csak szellemként szabad érteni; 3. Az élesség okozója; 4. A hideg, vagyis hidegen égő tulajdonság okozója; 5. Minden lét vagy megfoghatóság okozója, a Misztérium Magnumban pedig minden só anyja, a természet gyökere, s a Misztériumban Salnak nevezik, mint szellemi élességet, mint Isten haragjának és az öröm birodalmának ősállapotát.
4. A második alak a tudásban az érzékenység fullánkja, azaz maga a vonzás, amitől érzés és érzékenység származik. Minél inkább összesűrűsödik a fanyarság, annál nagyobb lesz a fullánk, lesz düh, őrjöngés, haldoklás és összetörés. Alakulásában így oszlik meg: keserűség, fájdalom, kín, panasz, az ellenakarat kezdete a temperatúrában, a szellem-élet oka, s oka a forrásnak. Atyja vagy gyökere a merkuri életnek az elevenségben és növekedésben, oka a szárnyaló érzékeknek, s oka a fényben felemelkedő örömnek és oka az ellenségeskedő ellentétnek a fanyarság szigorú összesűrűsödésében, amelyből a viszály és ellenakarat keletkezik.
5. A harmadik alak a tudásban a fanyarság és a fullánkos keserűség ellentétességében keletkező szorongás, amely az érzés Ense, az esszencia és a kedély kezdete, a tűz és a kínok gyökere, a szabadságra, az alaptalan mélységre való éhség és szomjúság; az örök alaptalan akarat megnyilatkozása a tudásban, amidőn az akarat a szellemi alakulásba belép. A meghalásnak, a halál születésének is oka, de mégsem halál, hanem a természeti élet kezdete, és Isten és természet megkülönböztetésének a gyökere. S mindez nem elszakadás, hanem az istenség temperatúrája végett – hogy hangzó, érző élet keletkezzék, amelyből a teremtés eredt.
6. E három alak: a fanyarság, a keserű fullánk és a szorongás az első három az egyetlen Akarat tudásában, mely a lények Atyjának neveztetik, s e három alapját és ősállapotát a tudásban, az istenség hármasságából nyeri.
7. Ez a három alak nem Isten, hanem Isten kinyilatkoztatása erejének szavában. (1.) A fanyarság mint a szilárdság és hatalom kezdete, alap, amelyből minden származik és ered: az Atya igebeli tulajdonságából.
8. (2.) A keserű fullánk az élet kezdete, a Fiú igebeli tulajdonságából ered; mert oka minden erőnek, elválaszthatóságnak, beszédnek, értelemnek és az öt érzéknek.
9. (3.) A szorongás a Szent Szellem igebeli tulajdonságából keletkezik, mert mindkét tűz oka: a fény szeretet-tüzének és az emésztődés kínos tüzének; valódi ősállapota a megtalált teremtményi életnek, az öröm és szenvedés számára történő halálnak; minden élet gyökere az egyetlen örök akarat tudásából.
10. E három első alakot a természeti élet megalkotásában, a teremtés megszilárdulásában Salnak, Sulphurnak és Mercurnak nevezzük, melyekkel az élő szellem látható, megragadható matériába lépett, s e matéria spirituális és korporális módon kivétel nélkül mindenben benne van, az élő húsban és a föld növekedésében, mivel a világ lényei ebben a matériában állnak, ahogy ez látható és a tudók számára ismeretes.
11. Ilyen módon lépett át tehát a láthatatlan szellemi világ ezzel az első három alakkal a látható, megragadható létbe: szellemként szellemien és testként megragadhatóan; az egész Föld is minden anyaggal belőle keletkezik, továbbá a csillagok és az elemek. De tovább kell szemlélődnünk és mind a hét alakot végigjárnunk, ha a Napot, csillagokat és elemeket be akarjuk mutatni.
12. A negyedik alak az Egyetlen Akarat tudásában a tűz meggyújtása, midőn fény és sötétség a saját princípiumába elkülönül; mert itt van a fény eredete, miként az igazi életé az első három alak érzékenységében, továbbá a szorongás és öröm igazi szétválásáé is, és ez így történik:
13. A Hármasság első akarata, amelyet (természeten és teremtményen kívül) Istennek nevezünk, megragadja magát önmagában a tudással, saját külön helyéért a Háromság szülésében és az erőben, s az erővel a születő szóba, vagyis az erőket kinyilatkoztató esszenciális hangba lép, továbbá az erők találhatóságának és érzékelhetőségének sóvárgásába, azaz a természet első három alakjába, ahogy ezt már leírtuk.
14. De amikor a szorongásba (a természet kezdetébe), mint a spirituális élet ősállapotába lép, akkor a szabadság kéjével ismét megragadja magát, hogy a szorongástól megszabaduljon. Befoglalja magába az alaptalan mélységet, az isteni kéj és bölcsesség temperatúráját, amely kedves, szelíd és nyugodt; de e magába foglalástól a szorongásban hatalmas rémület támad, mivel a kín a nagy szelídségtől megrémül és önmagába remegve visszasüllyed. A természet mérgező élete alapját és kezdetét innen kapja. Mert a rémületben van a halál, és a fanyarság a rémület által foglalja magát létbe, mint merkuri szellemi vízbe, amelyből a Föld teremtésének kezdetekor történő összesűrűsödésben kövek, fémek és a merkuri kénes víz születtek, amiből aztán a fémek és kövek eredtek.
15. Ez a rémület az első három alakban, a fanyarságban, keserűségben és szorongásban a sötét összesűrűsödésnek megfelelően Isten haragjának vagy bőszültségének, a zabálásnak és elemésztésnek ellenségeskedő, rettentő életét készíti; mert ez a tűz meggyújtása, az emésztő vagy kínos tűz esszenciája, amit a sötét összesűrűsödés szerint pokolnak vagy üregnek neveznek, azaz külön voltát magába foglaló, kínzó életnek, amely csupán önmagában érzékeny és nyilvánvaló, és az alaptalan mélységgel szemben helyesen nevezhető rejtett üregnek, amely a fényben nem nyilvánvaló, de mégis a fény meggyújtásának oka: hasonló ez ahhoz, ahogy az éjszaka a nappalban lakozik, és mégis egymás nélkül vannak.
16. Értsétek tehát helyesen a tűz meggyújtását: egyrészt az első három alak konjunkciójával, a bőszültségbe való befoglalással történik; másrészt az Ens kedves szabadsága által a temperatúrában, ahol szeretet és harag áthatja egymást. Ha a tűzre vizet öntünk, rémület keletkezik; ha a haragba a szeretet belép, szintén rémület keletkezik. A szeretetben a rémület a villám vagy a ragyogás kezdete, amelyben az egyetlen szeretet érzékennyé, fenségessé vagy ragyogóvá teszi magát, az öröm birodalmának kezdetévé, ahogy a fény is a tűzben lesz ragyogó. A szeretetben van az erők elválaszthatóságának kezdete is, hogy az erők a rettegésen áthatoljanak, s ettől a különbség illata és íze keletkezzék. Az első három alakban a tűz kínzó természete érthető meg.
17. Mert (1) a fanyarság összehúz és zabál, (2) a keserűség a fájdalom fullánkja és (3) a szorongás a halál, de az új tűz-élet is, minthogy a kénnek anyja; és a szeretet Ense a szorongást, a kén-anyát új életre frissíti, s ebből támad a tűz-ragyogás. Látjuk, hogy a fény szelíd, de a tűz kínzó, és megértjük, hogy a fény alapja a temperatúrából, vagyis az egyetlen szeretet alaptalan mélységének egységéből, Istenből származik; a tűz viszont a szóba lépő akaratból, a tudásból az összesűrűsödés és az első három alakba történő bevezetés által.
18. A fényben Isten birodalma mint a szeretet birodalma érthető meg; a tűzben Isten ereje és mindenhatósága mint szellemi teremtményi élet; a sötétségben pedig a halál, a pokol és Isten haragja, s a mérgezett élet szorongása, ahogy a külső teremtett világ teremtményeiben és a földben, csillagokban, fémekben fölismerhető.
19. Figyelmeztetem az olvasót, hogy a mély, természetfeletti értelmet (minthogy Istenről és a Misztérium Magnum születéséről beszélek) ne földi módon értse, mert mindezzel csak rámutatok a földi lét alapjára; gyakran kell így szólnom, hogy az olvasó megértsen, elgondolkodjék, s a belső alapba átlendüljön; gyakran kell az éginek földi nevet adnom, s ezért földiesen kifejeznem magam.
20. A tűz meggyújtásában van minden titok teljes alapja, mert a lángra lobbanás rémületét a természetben Sal Nitrinek nevezik, mint az erők sós mivoltának gyökerét, mint a természet elválaszthatóságát, ahol a tudás végtelenül elkülönül és mégis örökké a rémületben, azaz a lét szétválásának rémületében marad. A tűz meggyújtásában (a belső, mágikus tűzre kell gondolni) Isten szelleme tevékennyé teszi magát, miként a levegő kiárasztja magát a tűzből. Itt keletkezik az egyetlen elem, amelyből a külső világ négy eleme kifejlődött, s ezt így kell érteni:
21. A tűz és a fény pillantásában van a szétválás: a szellem önmaga fölé emelkedik, vagyis az erők tüzes tudásává lesz, mert a tüzes rémületből mint új élet lép ki; ám még sincs új élete, hanem csak természetet öltött. A szeretet Ense pedig középen marad mint a szellem centruma, és szellemi olaj fakad belőle, amelyben a fény él, mert ez a tüzes szeretet Ense. A szeretetnek ebből a tüzes Enséből a tinctura a szellemmel önmaga fölé a magasságba lép, mint szellemi víz, mint erő a tűzből és a fényből, s ennek neve a Szűz Sophia (Ezdr 4,14-39).
22. Ti kedves bölcsek, jó lenne, ha ismernétek: e víz a valódi alázat, amelyet a temperatúra csakhamar átalakít és a fény ismét magához von, mivel ez a fény lelke a szeretetben. A tűz pedig férfi, az Atya tulajdonsága, azaz tűz-lélek: és így van két tinctura, férfi és nő, két szeretet, melyek a temperatúrában isteniek, Ádámban azonban, amikor az imagináció kifelé fordult a temperatúrából, szétváltak; de Krisztusban újra egyesültek.
23. Ó, ti kedves bölcsek, értsétek meg az egész világnak ezen igazgyöngyét; a mieink ezt értik is kellőképp, az állatok elé vetnünk viszont nem szabad.
24. A tűz harmadik szétválása a tűz elhalásából keletkezik, vagyis az első három alakból, a szellemi Sulphurból, Mercurból és Salból, és néma, érzéketlen életként maga alá bukik; s ez a víz szellem, melyből a külső világ materiális vize támad; s ebben hozta létre hatásával a három első alak a Sal Nitri tulajdonságából a fémeket, a köveket és a földet: itt kell megértenünk a szeretet-Ens képzőerejéből származó magasabb létezőket is, a nemes fémeket és köveket. Eme salniteri-alapot a Nap tárja fel, hogy növekvő élete legyen; s a mieink ezt kellően értik is, noha az átok eltakarta. Beérhetjük azzal, ami örökké megörvendeztet: az állatba majomörömöt hiába is akarnánk sulykolni; hanem azért alább még annyit megemlítünk, ami hasznos nekünk.
25. A negyedik szétválás a sötétségbe vezet, amelyben éppúgy benne van és él minden lény, miként a fényben és a külső elemi világban; de tulajdonságának megfelelően minden a fantáziába lép, amiről az ártó fény és az emberi vakmerőség miatt nem akarok többet mondani. A farizeus ebből viszont annyit megérthet, hogy nincs valódi tudása a pokol és a fantázia mivoltáról és rendeltetéséről. Istenen kívül nincs semmi, és a fantázia mégis Istenen kívül van, csupán egy másik kínban való másik élet, másik természet-fény, amelyet a mágusok ismernek.
26. Az ötödik alak a tudásban a valódi szeretet-tűz, amely a kínzó tűztől elválik a fényben, s benne érthető meg az isteni szeretet lényege. Az erők szétválnak a tűz rémületében és sóvárrá lesznek; itt értjük meg az első három alak természetét, de immár nem kínként, hanem öröm-birodalmukban, éhségükben vagy sóvárgásukban, ahogy tetszik. Amikor a tudással behatolnak a létbe; akkor a tűzből és a fényből magukhoz vonzzák a tincturát, vagyis a Szűz Sophiát, aki nagy szelídségével táplálja őket; a finomság és jó íz létbe foglalja magát az első három alak sóvárgásában, s ennek neve a tinctura teste, isteni létezés, Krisztus mennyei testisége.
27. Kedves fiaim, megérthetitek mindezt ama helyen, hol Krisztus arról beszél (Jn 3,13), hogy a mennyből jött és a mennyben van: ez a tinctura a beszéd ereje a szóban és a lét a tinctura befoglalása, midőn a szó lényszerűvé lesz; a lét szellemi víz, s erről mondta Krisztus, hogy az örök élet forrásvizéből szeretne megitatni. A tinctura a vizet szellemi vérré változtatja, mert a tinctura a víz lelke, az Atyából és Fiúból szent Szellemként kiáradó erő.
28. Ó, kedves fiaim, mindezt megértve ne engedjétek, hogy szellemetek az örömben fennhéjázóvá váljon, hanem a legmélyebb alázattal hajoljatok meg Isten előtt és tárjátok fel méltatlanságtokat, nehogy a méltatlan szellem külön szeretetbe és akaratba vigyen, ahogy Ádámmal és Luciferrel történt, akik az igazgyöngyöt a fantáziába vezették és az egészről leszakadtak. Gondolkodjatok a lélek sanyarú fogságán; az alázatosak, akik a Szűz Sophiát, a legjobbat és leghasznosabbat felismerték, csak Isten irgalmára vágyódnak és az alázatra törekszenek. Ezt a magasztost nyilatkoztatja ki nektek Isten, és ügyeljetek tetteitekre, nehogy a sebes Lucifer cselekedjen, mert örökre bánni fogjátok.
29. Az ötödik alak az isteni bölcsesség minden erejét birtokolja, és ő a centrum, amelyben az Atyaisten Fiával a beszélő szó által megnyilatkozik. Ő az örök élet növényének, a szellemi teremtményeknek gyökere, a tüzes lelkeknek és az angyaloknak tápláléka, és mivolta kifejezhetetlen: a hármas-egy istenség örök, folytonos kinyilatkoztatása, amelyben a szent bölcsesség minőségei szenzuális módon, belülről hatják át egymást, mint íz, szag és a szeretet-tűz belülről egymást minősítő élete; ő a felséges Isten ereje, amely a teremtéssel és a teremtésben az összes teremtménybe kiömlött és mindennek centrumában, a dolog tulajdonságának megfelelően el van rejtve, mint az élő test tincturája, amely tudásból minden dolgok sarjadnak és virágzanak s gyümölcsöt hoznak. Ezen erő a Quinta Essentia belsejében nyugszik, és ő a betegségek kúrája.
30. Ha a négy elem a temperatúrába helyezhető, akkor a gyönyörű igazgyöngy hatása nyilvánvaló; de az isteni harag átka az ember méltatlansága miatt önnön foglyaként őrzi, s ezt az orvosok tudják is jól.
31. A hatodik alak a tudásban az isteni erőben szóló beszéd, az isteni száj, az erő csengése, midőn a Szent Szellem a szeretet-foglalattal a befoglalt erőkből hangzóan kilép; amint ezt Isten képén, az emberen, Isten beszédén láthatjuk. A temperatúra isteni erejében ekképp szenzuális, hatékony beszéd is van, melyet az öt érzékben mint szellemi látást, hallást, szaglást, ízlelést és érzést értünk meg helyesen, ahol az erők megnyilatkozva hatnak egymásban. A szellem eme szövedéket egy hangzó hangban kimondja az emberben csakúgy, mint a teremtett, eleven teremtményekben, sőt a némán növekedőkben is.
32. Itt érthetjük meg, hogy a szellemi világ miként adta magát szellemi hangként a teremtésnek, amitől minden lény zengése keletkezett, s amit az anyagban a tüzes keménységből származó merkuri erőnek neveznek. Mindegyik erő közreműködik, hogy zengés vagy dal támadjon, ahogy ez az elevenek csengésében és a némák hangzásában fölismerhető, s ahogy a húros hangszeren is látjuk: minden melódia egymásban, egyetlen műként nyugszik, és csak az értelem szólaltathatja meg.
33. Az érzékek igazi értelméből többet érthetünk meg a hatodik alakban, mert a szellem a tulajdonságokból kilépve ismét a temperatúrában van és birtokolja magában valamennyi tulajdonságot. Ekkor teste lényegi erő, szelleme pedig szárnyaló erő, érzéki kedély, s belőle érthető meg a kedély, amely az érzékek eredete. Mivel az érzékek végül is a tűz rémületéből, a végtelen tulajdonságok sokaságából keletkeznek, két centrumuk van: ha a temperatúrában állnak, igazak, de mihelyt kilépnek belőle és önmaguk külön bizonyítására törnek, s önmagukat akarják a tulajdonságokban megtalálni és megismerni, akkor megszületik a hazugság, saját akaratukról beszélnek, más tulajdonságokat viszont rossznak tartanak és megvetnek, és csakhamar belépnek a külön kéjbe, amiben Ádám és Lucifer sanyarú bukására ismerhetünk.
34. Mert Ádám a tulajdonságokkal helyeztetett a temperatúrába, de tudása az ördög fertőzése nyomán, az ördög be- és rábeszélésére a megosztottságba lépett, a rossz kéjbe; az ördög rábeszélésére a temperatúrában fellázadt a kéj, és a tulajdonságok sokaságába, azaz mindegyik tulajdonság a maga önösségébe belépett.
35. A lélek meg akarta ízlelni a temperatúra egymásból kilépő tulajdonságait: a forrót és hideget, a szárazat és nedveset, keményet és lágyat, fanyart, édeset, keserűt és savanyút, és minden tulajdonságot megízlelt a különféleségben. Pedig Isten megtiltotta, hogy a gonosz és jó tudást kinyilatkoztató fáról egyék, amelynek ízlelésétől azonnal tüzes éhség keletkezett, úgyhogy az életalakítás mannája, vagyis Isten kenyere a szeretet létéből kiveszett, és a lélek nem tudott többé úgy ízlelni, ahogy az egyetlen akarat temperatúrájában tette; az élet alakjai ezért csakhamar hatalmas éhségbe foglalódtak, a tulajdonságok sokasága összesűrűsödött, és ezáltal keletkezett a hús durvasága, és lett nyilvánvaló benne a baromi sóvárgás a tudás és az erők tulajdonságainak sokaságában, és a Spiritus Mundi megosztott tulajdonságai mindjárt bele is hatoltak: a forró és hideg, és a keserű-fullánkos fájdalom egyaránt megérintette. Mindez a temperatúrában nem történhetett volna meg. A hús betegsége is ekkor keletkezett, mert a tulajdonságok viszályba és ellenkezésbe kerültek egymással.
36. Mihelyt az egyik tulajdonság a másik fölé emelkedik vagy meggyullad, hogy a magasságba lendüljön minősülésében, akkor a többi számára ellenséges ellen-akarat lesz, s ettől keletkezik fájdalom és betegség. Mert ha a viszály az első három alakba belép, a turba felébred és a halál magva kicsírázik, hogy a mérgező kín átvegye uralmát. És éppen ez Ádám sanyarú bukása.
37. A hetedik alak a tudásban minden erők befoglalt léte az isteni erőben, midőn a zengés, a beszélő szó a tudásban létbe foglalja magát, s ezzel a zengés hangzóvá lesz. Az ötödik befoglalás a szeretettel, az ötödik alakban egészen szellemi, a legtisztább lényeg; a hetedik alak viszont minden tulajdonság befoglalása, és joggal nevezhető a természet teljességének vagy a megformált, kimondott szónak, azaz a belső, isteni égnek, amely nem teremtett, hanem a temperatúra valódi, isteni szülésében áll és Paradicsom a neve, mint a megragadott, hatékony isteni erők viruló lényének, amelynek bensejében a növekvő lélek van, olyanformán, ahogy a tudás a földből a Nap sóvárgása által a fák lombjában, növényekben és füvekben megnyilvánul; mert a föld tudása is innen veszi eredetét.
38. Amikor Isten a szellemi világot a tulajdonságok szerint külső létbe vitte, akkor a belső a külsőben maradt; a külső teremtmény, de a belső szülő lény, és a világot azért látjuk csak félig, mert a Paradicsomot (a belső világot), amely Ádám ártatlanságában a külső Földdel együtt zöldült, elvesztettük.
39. Meg kell még értenünk azt is, hogy a teremtés hét napja és neve ebből a hét alakból származik, azaz mind a hét abból az egyetlenből, amely a Misztérium Magnum mozgásának kezdete volt. A hetedik pedig a pihenőnap, amelyben a hat tulajdonság működő élete megpihen: ez a lét temperatúrája, ahol az isteni erők hatékony élete nyugszik. Isten azért parancsol e napra nyugvást, mert ez Isten valódi képe, amelyben Isten öröktől fogva egy örök létbe képezte magát; ha pedig látni szeretnénk, úgy ő Krisztus, az Ádámban teremtett igaz ember, aki elbukott és a hat munkanapon a tudással a nyughatatlanságba lépett, s fölébresztette és feltárta a sötét világot. Isten ezt – Jézus nevében – az emberben legmagasabb szeretet-tincturájával ismét átfestette és a nyugalom örök szombatjába bevezette.
40. Az örök és időbeli természetnek tehát ez a hét minősége van. Az örökkévalóság szerint szellemiek és egy fényes, kristályos, áttetsző lényhez hasonlíthatóak; de a külső teremtett világ szerint a gonosz és jó viszálya a végig tart, hogy a belső szellemi erők a viszálykodó tudás által a teremtményi formákba és születésekbe lépjenek, hogy az isteni bölcsesség a formák csodájában, különféle életekben nyilvánvaló legyen. A temperatúrában, az egyetlen Istenben teremtmény nem születhetett, de az egyetlen akarat tudásának kilépésében, ahol Isten részekre oszlik, létrejöhetett a teremtmény, mint a megformált szó képe.
