Dr. Clifford Alan Pickover – Beszélgetések az Apokalipszis peremén

Filozófia

A cikket forditotta : Strophariad és Cooper | orichalcum workshop
Az eredeti cikk: http://mavericksofthemind.com/clifford-pickover

Dr. Clifford Alan Pickover egyike a legnépszerűbb és legtermékenyebb íróknak az amerikai kutatók körében. Dr. Pickover Ph.D. fokozatát a molekuláris biofizika és biokémia területén szerezte. Több mint harminc tudományos mű és sci-fi regény szerzője, melyek általában a fekete lyukak, az időutazás, a matematika, a kreativitás és a számítógépek témáit járják körül. Saját szavaival: „Elsődleges érdeklődési köröm az újszerű módszerek keresése a kreativitás szabadon engedésére, mely a művészet, a tudomány, a matematika és az emberi törekvés egymástól eltérőnek tűnő területeinek egybeolvasztásával érhető el. Az elmét nem csupán kitágítani kívánom, hanem darabjaira bontani is.”

Az interjút készítettte David Jay Brown 2003 februárjában és 2004 januárjában.
[…]

DJB: Mit gondolsz, hogyan hatott a science fiction a tudományos kutatás evolúciója nézve és a tudományos elmélet fejlődése szempontjából?

Clifford: A science fiction-re szívesen gondolok úgy, mint a marginális irodalomra, mert a témái a jelenlegi és a lehetséges valóság határán egyensúlyoznak. Természetesen a science fiction egyfajta változásnak az irodalma. Mi több, univerzumunk egy tudományos fantasztikus univerzum, telis tele rejtélyekkel – folytonosan változik és fejlődik. Egyszer Isaac Asimov azt mondta: „A science-fiction az irodalom egyetlen olyan formája, amely figyelembe veszi a szemünk előtt lezajló változások természetét, az esetleges következményeket, és a lehetséges megoldásokat.” A legtöbb tudós tudományos-fantasztikus műveken nőtt fel, szóval hogy is ne tudná a science fiction befolyásolni a kutatásokat és az elméleteket? Megjegyezném, hogy több tudományos könyvemben science fiction elemeket alkalmazok, hogy az olvasó számára érdekesebbé tegyem művemet. Ilyenek például: Time: A Traveler’s Guide (Idő: Egy Utazó Kézikönyve), The Stars of Heaven (A Mennyek Csillagai), Surfing through Hyperspace (Szörf a Hipertéren keresztül),The Mathematics of Oz (Óz Matematikája), és a The Loom of God (Isten Szövőszéke).

Egy nem régi anekdota hűen átadja, milyen mélyrehatóan befolyásolja a tudományos fantasztikum a kutatásokat. Néhány évvel ezelőtt Carl Sagan Kapcsolat című science fiction regényéhez ötleteket keresett, hogy egyik szereplője rövid időn belül hatalmas távolságokat tudjon megtenni. Először egy fekete lyukra gondolt megoldásként, de rájött, hogy azok nem alkalmasak ilyesmire. Ezért megkérdezte a fizikus Kip Thorne-t, aki egy részletes levélben, számos egyenletet felsorakoztatva szemléltette, hogyan lehetséges egy féregjáratot csillagközi távolságok átszelésére használni. Thorne később rájött, hogy az egyenletek egyben azt is sugallják, hogy a féreglyukak alkalmazhatóak lehetnének egy időgép létrehozására is. Az időutazásról és a féregjáratokról készített komoly tudományos munkái, melyeket Sagan fiktív története sarkallt, lényeges áttörésekhez vezettek a tudományos gondolkodásban.
[…]

DJB: Beszélnél egy kicsit a kreatív képzelőerő tudományos körökben betöltött szerepéről?

Clifford: Az innovatív gondolkodásmód, a kreativitás és a leleményesség mind olyan tulajdonságok, amelyek előmozdítják a tudományban lezajló áttöréseket. Képzeljünk el egy világot árnyékok és a Nap nélkül. Képzeljük el a tudományt, vagy a számítástechnikát a misztérium, a kreativitás és az emberi álmodozás hiányában! A matematika és a számítógépek szépsége és fontossága elsősorban hasznosságukban rejlik, mint a következtetés, a teremtés és a felfedezés eszközei. Ezek biztosítják az eszközöket, melyekkel saját intuíciónk határain túlra is következtethetünk. Robert Pirising írta: „A hegyoldalak azok, amelyek fenntartják az életet, nem pedig a hegycsúcs. A dolgok itt gyökereznek.” Ez arra az örömre is utal, amit a művészek, matematikusok és tudósok a kísérletezés alkalmával tapasztalnak.

Az emberek olykor megkérdezik, hogy miért érdekelnek annyira a tudomány peremterületei, a matematika ihlette művészet és a science fiction. Úgy gondolom, hogy ezek a témák nagyon fontosak lehetnek – nem pusztán oktatási értékeik miatt, hanem mert jelentős felfedezéseket eredményezhetnek az ilyen játékok. Első pillantásra a tudomány és a matematika bizonyos tárgyai izgalmasnak, ugyanakkor gyakorlati szempontból kevésbé alkalmazhatóaknak tűnhetnek. Jóllehet, én ezeket a kísérleteket hasznosnak találtam – ahogy sok más diák, oktató és tudós is, akik írtak nekem.

Az egész történelmen keresztül megvoltak azok a kísérletek, ötletek és következtetések, melyek az elme játszadozásából fakadtak és váratlan gyakorlati hasznot jelentettek. Valójában sok tudományos és matematikai felfedezés amatőrök nevére írható, akik sokszor háztartásbeliek vagy jogászok voltak. Ezek az amatőrök olyan új megoldásokat fejlesztettek ki bizonyos problémákra, melyek még a szakértőket is zavarba hozták.

Hadd emeljem ki, hogy sok áttörés a tudományban véletlen felfedezés volt. Erről Don Quijote jut eszembe: „Nyugodtan haladt tovább, s lovára bízta, hogy abba az irányba menjen, mely neki tetszik, s szilárdan hitte, hogy ebben áll a kaland lényege.” A tudomány területén százával akadnak példák olyan nagy felfedezésekre, melyek a véletlennek köszönhetőek, így például a Velcro, a Teflon, a röntgensugár, a penicillin, a nejlon, a biztonsági üveg, az édesítők, a dinamit és a polietilén műanyagok.

A kutatásaimban halászként tekintek magamra. A számítógépes programok, a szavak és az ötletek a horgok, a horgászbotok és az orsók. Létrehoztam pár remek számítógépes programot és új vizualizációs módszert. Egy halász nem mindig tudja, hogy mit ad neki majd a víz, de azt tudhatja, hogy hol jó halászni, hol gazdagok a vizek és hogy milyen csalétket kell használnia.
[…]

DJB: Szerinted mely területekre kellene az emberiség kutatásainak fókuszálnia jelen pillanatban?

Clifford: Mindenekelőtt egy olyan tudományos befektetést preferálnék, mely tekintetbe venné a betegségek, a globális éhezés, a szintetikus üzemanyagok, a mezőgazdaság és a környezeti problémák csökkentésére vagy megértésére törekvő alapkutatás „standard” és „nyilvánvaló” területeit. De már elkezdtünk sok pénzt folyóstani ebbe, úgyhogy remélem, megengedsz nekem egy-két extrémebb elképzelést is.

Először is, örülnék, ha űrszondákat küldenénk a Jupiter holdjára, az Európára, hogy folyékony vizében az élet nyomai után kutasson. Másodszor, megalapítanék egy DMT-gépmanó-kutató központot. A DMT egy pszichoaktív anyag, és egy olyan szokatlan „környezetbe” képes juttatni a fogyasztót, amelyet idegen, vagy párhuzamos univerzumokhoz hasonlítanak. Sokan számolnak be bonyolult kastélyokról és templomokról, aranytárgyakról, transzparens vagy éppen angyalszerű entitásokról, valamint olyan lényekről, melyeket néha gépmanóknak neveznek. Ezek a helyek és lények teljes mértékben valóságosnak tűnnek. Miért van az, hogy a világ különböző pontjain élő, különböző kultúrájú emberek ugyanazokat a motívumokat látják DMT hatása alatt? Miért látnak hüllő -, és robotszerű intelligens lényeket, melyek óriási gépeket kezelnek hatalmas, kivilágított komplexumokban?

Míg első reakciónk, hogy ezeket a gépmanókat őrült hallucinációként elvetjük, én mégis szorgalmaznám a kutatókat, hogy tovább vizsgálódjanak ebben a témában. Legrosszabb esetben megtudunk egyet s mást a tudattalanunkban megbúvó, archetípusszerű motívumokról,a legjobb esetben pedig felfedezünk valamit a valóság, a tér és az idő valódi felépítéséről. Abból kiindulva, hogy az elme szűrőjén keresztül találkozunk a valósággal, minél többet tanulunk az elméről, annál többet tudunk meg a valóság szerkezetéről.

Ha meg lenne az alapom hozzá, a neves Burning Man-fesztivált is felhasználnám…
[…]

Ha gazdag lennék, létesítenék egy „Burning Man Klón Alapítványt”, hogy a lehető legtöbb országban Burning Man események jöjjenek létre, olyan országokban, amelyek elnyomás alatt állnak és a legnagyobb szükségük van toleranciára, egy újszerű generációra és kreatív szikrákra. A Burning Man egy inkubátor az ötletek számára, összehozza az embereket és beint a konformitásnak. Egy végtelen, szabadban tartott művészkiállítás, tér határok nélkül.

Szintén létrehoznék egy „Burning Man Technológiai Alapítványt” – „Oblongatának” hívnám – olyan események megrendezése végett, melyek a tudattágító technológiákra összpontosítanának, az izolációs tartályoktól kezdve az éber álmodást elősegítő szerkezetekig. Ez egy bensőséges gyülekezet lenne, ahol fugu szusi-evés közben az emberek pszichedelikus zenéket hallgathatnának, füstölők égnének, kvaternió fraktálok számítógépes ábrázolásait lehetne nézni, megvitatni a húrelméletet, a tachyont, az időrendi védettség feltevését, továbbá szóba jöhetnének olyan témák, mint a DMT által indukált alternatív valóságok, Cantor kontinuumhipotézise, és az olyan transzcendentális számok, mint a pi és a Champernowne-állandó. Újra köztudatba hoznánk a Sapir-Whorf-hipotézist, és új módszereket keresnénk a számítógép-ember interakcióra.

Végezetül, létrehoznék egy Burning Man-szerű on-line virtuális valóságot; Aortic Arch névvel. A hangsúly talán kevésbé a művészetre, mint inkább az ötletekre helyeződne. Itt olyan írásokról folytatnánk eszmecseréket, mint például Geoff Dyer könyve, a Yoga for People Who Can’t Be Bothered to Do It (Jóga Azoknak, Akiket Nem Lehet Rávenni Annak Gyakorlására), vagy Daniel Pinchbeck műve, a Breaking Open the Head: A Psychedelic Journey into the Heart of Contemporary Shamanism (Résnyitás a Koponyán: Pszichedelikus Utazás a Kortárs Sámánizmus Szívébe), illetve olyan filmekről, mint például a Vanília Égbolt, a Jákob lajtorjája, vagy a Tágra nyílt elme. A lényeg mégis az, amit teszünk – közösen könyveket írunk, művészetet teremtünk, ötleteket generálunk. Bárki részt vehet az Arch-ban, de a felsőbb birodalmak első ízben mindig a mozgatóknak, a megrengetőknek, az álmodóknak nyílnak meg, akik elértek már valami olyasmit az életükben, mint például egy könyv megírása, egy film elkészítése, egy találmány szabadalmaztatása, vagy csak szimplán hírnévre tettek szert.

Olyanokra gondolok, mint például: Xeni Jardin, Jeff Bezos, John Brockman, Maria Spiropulu, Connie Willis, Stephen Spielberg, Arthur C. Clarke, Dean Koontz, Freeman Dyson, Neal Stephenson, Alexandra Aikhenvald, Amy Chua, Maggie Balistreri, és Dr. Rick Strassman, aki egy, a DEA (Kábítószer-ellenes Ügynökség) által engedélyezett kutatásban 60 önkéntesnek fecskendezett be DMT-t, az eddig ismert egyik legerőteljesebb pszichedelikumot. Egyre többen kerülnek be az Arch-ba, amint a sikeres emberek segítségével ők is alkotni kezdenek. Az Arch-ban létesítményeket, beruházásokat indítunk majd, hangsúlyozott alkotókészséggel bevételekre teszünk szert, újszerű dolgokat hozunk létre, és kiszélesítjük a lehetőségeinket. Az Arch azon is munkálkodni fog, hogy felderítsen és elhelyezzen fejlődő országokból származó intelligens, kreatív, ám számítógéphez hozzá nem férő embereket, és hogy kiépítsen egy globális oktatási rendszert.

Végül virtuális városok röppenek majd ki az Arch szárnyai alól. Emberek ezrei fognak arra várni, hogy elmélyedjenek a kreatív alkotásban. Az Arch megtöri a tér és idő korlátait, és eddig példátlan mértékű fejlődést és lehetőségeket szül majd. A következő évtizedben az ötletek által szerveződött társulások olyan erősek lesznek, mint a földrajzi alapon szerveződött közösségek. Az Arch és az Internet eltünteti a ma ismert nemzeteket, mígnem az emberiség egyetlen kaptárelmévé válik, csoportos intelligenciává forr; végezetül a földrajz lesz a massza az Internet-szobrász kezében.

A káoszelmélet azt tanítja nekünk, hogy legkisebb cselekedeteinknek is nagymértékű következményei vannak. És most ez jobban látható, mint ezelőtt bármikor. Ha éjszakánként magányos vagyok, rápillantok egy nagy térképre, mely több százezer internet router-t lokalizál szerte a világban. Elképzelem, ahogy egy szikra, egy ötlet felüti a fejét, és ahogyan ezt az ötletet eltérő országokban élő munkatársak hozzák körforgásba egymás között, mígnem az egész elektronikus eszmecsere szerzetesek kántálására nem kezd hasonlítani.

Visszatérve a jövőbeli DMT kutatás témájához, Benny Shanon, pszichológia professzor The Antipodes of the Mind (Az Elme Antipódusai) című könyvében bemutatja, mennyire hasonló motívumok jelennek meg a DMT valóságokban. Több figyelmet kéne szentelni a DMT-univerzumot benépesítő rejtélyes lényekkel való interakcióra, hogy megtudjuk, nyújthatnak-e autentikus információkat a pszichonauták számára. Így a kutatásoknak olyan módszertani fejlődésekre kellene irányulnia, melyek bátorítanák a pszichonautákat a paloták és a gépezetek felfedezésére, illetve arra, hogy mindenféle kérdéseket tegyenek fel a manóknak, hogy megtudjuk, nyerhető-e tőlük bármilyen információ.

Talán Stephen LaBerge pszichofiziológus nyomdokaiba léphetnénk, aki a Stanford Egyetem kutatási asszisztense, és aki 1987-ben megalapította a független Lucidity Institute kutató intézetet. A tudatos álmodást vizsgálja, amelyben az álmodó tudja, hogy álmodik, és néha irányítja is az álmot. LaBerge olyan elektronikai szerkezeteket fejlesztett ki, mint például a NovaDreamer. Ez egy alvó maszk, mely villogó fényt bocsát ki, amikor használója álmodni kezd – tehát a szemmozgásra reagál. Ezeket a fényeket a szemhéján keresztül az álmodó érzékeli és rájön, hogy álmodik – így növeli a gép az éber álmodás lehetőségét. Kíváncsi vagyok, hogy tanulmányozta-e már valaki a DMT hatását a NovaDreamer által előidézett éber álmokra.

Szintén szívesen hallanék a DMT-állapotot és az álomállapotot összehasonlító EEG-vizsgálatokról közölt tanulmányokról. Továbbá, a kutatók megvizsgálhatnák az általam „Átkapcsolt DMTÉlménynek”nevezett állapotot, amelyben egy személy pusztán elképzel DMT-szerű látomásokat, lényeket, épületeket, aranyozott tárgyakat, vagyis mesterségesen elővarázsol magának egy utazást. Ha ez megvalósítható éber álom során, akkor talán „biztonságosabban” előidézhetjük és felfedezhetjük a DMT-univerzumot.

Utolsó javaslatom, hogy hova kellene még fókuszálni a tudományos tőkét, pedig a következő. A szakértők túl specializáltakká váltak, s a tudomány népszerűsítői pedig gyakran helytelenítő pillantásokat kapnak „szigorúbb” kollégáik részéről. Ezért szívesen fordítanék pénzt „generalisták” képzésére, akik több területet fognának át, és úgy hoznának össze ötleteket, ahogyan arra a specialisták nem lennének képesek.

David: Milyen különbségeket és hasonlóságokat látsz a tudományos kreativitás és a mentális betegségek között?

Clifford: Az őrület és a kreativitás témája meglehetősen érdekel. Valójában ez a főtémája Strange Brains and Genius (Különös Agyak és a Géniusz) c. könyvemnek. Amikor a „furcsa tudós” kifejezést halljuk, gyakran különc kutatókra gondolunk, akik olyan dobpergésre menetelnek, melyet rajtuk kívül senki más nem hall. Az elnyomás korában üldözték őket, míg a felvilágosultabb területeken ezek a nonkonformisták rendelkeztek azzal a szabadsággal, mely révén nagyban hozzájárulhattak a tudományos és a társadalmi fejlődéshez. Az ő elméjük hasonlít vajon a miénkre vagy teljesen más lényekként kellene rájuk tekintenünk? Mi a közös a zsenikben, és hogyan biztosíthatnánk folyamatos utánpótlásukat? Van kapcsolat a megszállottságuk és a kreativitásuk között? Nyilvánvaló, hogy a zsenialitást gyakran összekapcsolják a különösséggel, és az is valószínű, hogy a bipoláris zavar és a halántéklebenyi epilepszia is nagy hatással bír a kreativitásra, a vallásra, sőt még az elrablásos élményekre is.

Ahogy számba vettem néhány különösen kreatív tudós, feltaláló és filozófus életét, lenyűgözött azon egyének száma, akikben különös hiányosságok keveredtek nyilvánvalóbb tehetségükkel. Hivatalos művészek jelentős száma küzd olyan hangulatzavarokkal, mint a bipoláris zavar, valamint azt találtam, hogy számos tudósnak, feltalálónak és filozófusnak van/volt rögeszmés-kényszeres zavara. A John Hopkins Egyetem pszichiátere, Kay James szerint a mánia jól vezetheti a kreativitást, mert az érintett egyéneknek lehetővé teszi, hogy hosszú órákon át dolgozzanak alvás nélkül, hogy intenzíven koncentráljanak, hogy érzelmek sokaságát tapasztalják meg, valamint hogy merész állításokat fogalmazzanak meg tekintet nélkül a következményekre.

David: Mit gondolsz, milyen mértékben játszott szerepet a rögeszmés-kényszeres zavar bizonyos zseniális tudósok munkájában

Clifford: Először is, látnunk kell, hogy a legtöbb tudós nem mutat bizarr viselkedést, ahogy a legtöbb rögeszmés-kényszeres zavarral küzdő ember sem mutat rendkívüli kreativitást – azonban, ez a zavar mégis szerepet játszik egy bizonyos fajta zsenialitás megalkotásában. Azokról a személyekről beszélek, akik úgy találnak fel, hogy bizonyos tárgyakat gyűjtenek, melyekkel azután folyamatosan kísérleteznek. Vegyük például Nikola Tesla-t, akinek az első váltóáramú motorokat, a generátorokat és a távvezetékeket köszönhetjük. Ugyanez a zseni félt a kerek tárgyaktól (pl. a női gyöngy-fülbevalóktól), rettegett a baktériumoktól, és megszállottja volt a hármas számnak.

A mentális probléma olykor állandó kreatív tevékenységen keresztüli cselekvést válthat ki. Másoknak maga a mentális diszfunkció „idézhet elő” kreatív ötleteket. Az őrült zseniket tanulmányozva azt találjuk, hogy sokukra volt jellemző a fizikai gyengeség és valamilyen pszichológiai „gyötrelem” léte. Talán ez a gyötrelem tartja az egyéneket mindig a peremen és szolgál a kreatív feszültség forrásaként. Munkájuk gyakran visel magán személyes jegyet. Szinte valamennyi „őrült zseni” bírt egyfajta tekintélytagadó attitűddel és függetlenséggel.

Sokan tapasztaltak közülük mind szociális, mind professzionális ellenállást munkájukkal szemben. Nikola Tesla-t sokszor nem vették komolyan, miközben helyesek voltak az elképzelései. Alexander Felming forradalmi felfedezései az antibiotikummal kapcsolatban apatikus fogadtatásra leltek kollégái részéről. Niels Bohr doktori dolgozatát az atom szerkezetéről (a munkát, mely később a Nobel-díjat jelentette neki) egyeteme elutasította. Joseph Lister antiszepszis-támogatását először ugyancsak visszautasították a sebészek.

[…]
David: Cliff, beszéljünk egy kicsit Istenről és az elméről! Milyen összeköttetést látsz a vallás és a mentális zavar között?

Clifford: A temporális epilepszia, TLE (Temporal Lobe Epilepsy) mélyen vallásos élményeket okozhat. Néhány kutató odáig megy, hogy azt állítják, sok ismert próféta misztikus, vallásos tapasztalatait TLE indukálta. Ez az epilepszia nem von le a vallási élmények értékéből, minőségéből, mert minden tapasztalatot agyállapotaink közvetítenek. Talán a TLE egy ajtó a valóság más, érvényes dimenzióiba. A Strange Brains and Genius ésa The Paradox of God (Isten paradoxona) című könyveimben több apácával is beszélgetek, akik tüzes lelkesedéssel számolnak be élményeikről, Istennel való „találkozásukról” TLE rohamaikban. Még Ezékielnek is az Ótestamentumban TLE-hez hasonló, a modern UFO észlelésekre emlékeztető látomása volt.

Nemrégiben, a weblogomon, a realitycarnival.com-on továbbvittem ezt a fonalat… Vitatható feltevésem szerint a bibliai próféták tobozmirigyében található DMT adta az emberiségnek Istent és ismertette meg a hétköznapi embereket a párhuzamos univerzumokkal. Amint már beszéltünk róla, a DMT (N,N-Dimetiltriptamin) egy víziókat előidéző pszichoaktív anyag, amely képes hirtelen egy teljesen más dimenzióba repíteni az embert, amit sokan párhuzamos, vagy idegen világnak hívnak. A DMT kis mennyiségben az ember tobozmirigyében is termelődik. Továbbá, néhány DMT használó élményei engem a bibliai próféták látomásaira emlékeztetnek.

Úgy hiszem, az agyunkba bele van drótozva a vallás-, és az Istenbe vetett hit iránti vágy. Ha pedig így van, érdeklődésünk okai és a rituálék, melyeket űzünk, mélyen el vannak temetve természetünk lényegében. A vallás az ismert és az ismeretlen mezsgyéjén áll, a történelem, a filozófia, a pszichológia, a biológia, és még sok más tudományág fraktális határvonalán lebeg. Ezért fontos, hogy tanulmányozzuk a vallást és Istent. A nagy tudományos felfedezések ellenére, melyek ebben a században fognak lezajlani, továbbra is a rejtélyek tengerében fogunk majd úszkálni. Az embernek szüksége van arra, hogy megértse a világot, és ehhez bizonyosan továbbra is használni fogja majd a logikát és a vallást. Milyen mintázatokat és kapcsolatokat fogunk megtapasztalni a 21. században? Ki és mi lesz az istenünk?

David: Ha már a vallási élményeknél járunk, neked, személy szerint mik a perspektíváid Isten koncepcióját illetően, és szerinted mennyire van helye a teleológiának az evolúcióban?

Clifford: Neoreality (Új Valóság) című sci-fi sorozatom olvasói néha azt kérdezik, miért írok Istenről, különös valóságokról és vallási témákról. A paranormálissal kapcsolatban hajlamos vagyok a szkepticizmusra. Azonban úgy gondolom, hogy az univerzumnak biztosan léteznek olyan arcai, melyeket sosem fogunk megismerni, épp úgy, mint ahogy a majmok sem fogják megérteni a számításokat, a fekete lyukakat, a szimbolikus logikát és a költészetet. Vannak gondolatok, melyek sosem fognak megszületni fejünkben, és látomások, melyeket csak pillanatokra ragadhatunk meg. Ez az az áttetsző, fátyollal takart átfedés az emberi és az azon túli valóság között, ahol rábukkanhatunk a numinózusra, melyet néhányan isteniként szeretnek jellemezni.

Gondolom, a „teleológia” kifejezést abban az értelemben használtad, amint az az Isten létezése mellett érvel, vagyis leszögezi, hogy a világban fennálló rend nem lehet a véletlen műve, és ha létezik egy konstrukció, akkor egy építőnek is léteznie kell. Viszont kérdés, hogy mit értesz Isten alatt: a Csodatévő Istent vagy a Rend Istenét? Sok tudós érti alatta a Rendező Istent, a matematikai és fizikai törvények istenét és a világegyetem alapkövét. Mások ezzel a szóval a Csodatévő Istenre utalnak, aki közbenjár értünk, a vizet borrá változtatja, választ ad imáinkra, meggyógyítja a haldoklókat, pestissel bünteti ellenségeit, különböző csodákat visz véghez, segít az izraelitáknak a kánaániták elpusztításában és bosszút áll az igaz emberekért a Földön. Nem látom, hogy a rend (mint például egy hópehely) vagy az evolúció fennállása miként vezethet minket a Csodatévő Istenbe vetett hithez.

Ha megpillantjuk a Mandelbrot-halmaz elképesztően komplex tervezettségét – sodró áradatait, hídjait, szigeteit és a végtelen folyamatot -, könnyen beleesünk a kísértésbe, hogy azt mondjuk, egy kozmikus tervező áll a háttérben, pedig csak a z = z2 + c egyenletről van szó, ami nyilvánvalóan nem egy hagyományos értelemben vett Isten.

Másfelől, néhány tudós úgy érzi, hogy kozmikus egybeesések nyomán létezünk; pontosabban ideális részletességgel, finoman hangolt numerikus állandók következtében, melyek lehetővé teszik az élet létrejöttét. Az antropikus elv képviselői szerint ezek a számok annyira közel esnek a csodához, hogy az univerzum egyfajta intelligens tervezettségét sejtethetik. Jelen életünket például a szénnek, mint kémiai elemnek köszönhetjük, amely elsőként csillagokban keletkezett, még mielőtt a Föld kialakult volna. Ahhoz, hogy szén keletkezzen egy csillag belsejében szükségünk van két héliumatommagra, amelyek összetartanak addig, amíg egy harmadik is hozzájuk csapódik. Kiderült, hogy ez csakis a szén és az oxigén atommagjainak belső rezonanciái, energia szintjei miatt mehet végbe. Ha a szén rezonanciaértéke mindössze négy százalékkal lenne alacsonyabb, szénatomok nem keletkeznének. Ha az oxigén rezonanciaértéke csak fél százalékkal lenne magasabb, a szénatomok többsége elveszne, oxigénné alakulna egy újabb hélium atommaggal való ütközés során. Ez azt jelenti, hogy az emberi lét eme két nukleáris rezonancia finoman hangoltságán múlik.

Íme, néhány lenyűgöző paraméter! Ha minden csillag az univerzumban nehezebb lenne három nap tömegénél, akkor megközelítőleg csak 500 millió évig létezhetnének és az életnek nem maradna elég ideje a kezdetleges baktériumoknál tovább fejlődnie. Stephen Hawking úgy becsülte meg, hogy ha az ősrobbanás után egy másodperccel a világegyetem tágulása csupán egy százezerbilliomod résszel alacsonyabb lett volna, akkor az univerzum összeomlott volna. A kozmosznak évmilliárdokba telik, hogy lehetővé tegye az intelligens élet létrejöttét. Másrészt tágulhatott volna olyan sebesen is, hogy a protonok és elektronok sosem egyesültek volna, hogy hidrogénatomokat alkossanak. .

Ezek a kozmikus finomságok arra ösztönözték a korábbi agnosztikus fizikust, Paul Davies-t, hogy kijelentse: „Tudományos munkásságom során mindinkább arra a felismerésre jutottam, hogy a fizikai valóság olyan bámulatos találékonysággal épül fel, amelyet nem tudok puszta tényként elfogadni”.Természetesen, ezek a következtetések vitathatóak, és végtelen számú véletlenszerű (nem tervezett) világegyetem létezhet, a miénk csupán egy olyan, amely a szénalapú életnek kedvez. Néhány kutató eljátszadozott azzal a gondolattal is, hogy szülő univerzumokról rendszerint csecsemő univerzumok válnak le, és a csecsemő univerzum egy sor, a szülőéhez hasonlatos fizikai törvényt örököl. Ez egy a földi élet biológiai jellemvonásainak evolúciójára emlékeztető folyamat lenne.

David: A Science of Aliens (Földönkívüliek Tudománya) című könyvedben – amit egyébként nagyon élveztem – felveted annak a lehetőségét, hogy az elrablásos jelenség szintén a temporális epilepszia velejárója lehet, amelyet néhány misztikus élmény magyarázataként említesz. Mit gondolsz, hogyan kapcsolódik ez azoknak az embereknek a beszámolóihoz, akik DMT hatására idegen intelligenciákkal kerültek kapcsolatba, továbbá komplex hallucinációként, vagy a valóság egy érvényes dimenzióira nyíló ajtóként tekintesz eme élményekre?

Clifford: Pont ez az a kulcskérdés, amin folyton gondolkodom. Amint már mondtam, nagyon érdekel, hogy miért számolnak be gyakran DMT-használók bonyolult épületek és templomok, aranytárgyak tapasztalásáról, valamint olyan furcsa entitásokról, melyek látszólag épp a valóság szövetét rendezik el. A DMT-valóság teljesen reálisnak tűnik, és remélem, sikerül ebből a valóságból olyan információkat szerezni, amelyek fényt derítenek validitására és hasznára. Azt nem tudom, mit jelenthet ez a DMT-világ, de mindenképpen úgy gondolom, hogy megéri további kutatásokat végezni.

A DMT-univerzum több úton is átfedésbe kerülhet a miénkkel. Egy DMT-pszichonauta találkozhat például úgy egy entitással, hogy az egy a mi világunkban létező fán ül. Ez a valóságok egyes szintű összeolvadása a fával a mi univerzumunkból és a lénnyel a DMT-verzumból. Vagy a pszichonauta keresztülsétálhat egy erdőn, körbe egy tó körül, és láthat egy teljesen független erdőt és tavat a DMT-verzumban is, a mi univerzumunkkal megfeleltetésben nem állva, leszámítva azt, hogy ott is létezik egy erdő és egy tó. Ebben a kettes szintű vegyülésben mintha tudatalatti agyunk „látná” a hagyományos világot, és teremtene hozzá egy DMT-metaforát. Az egyik világban lévő tő azonos a másik világban lévő tóval. A hármas szintű átfedés a legizgalmasabb. A pszichonauta, miközben átsétál egy teljesen átlagos előadótermen, egy teljesen más univerzumot láthat hatalmas gépkomplexumokkal és ékkövekkel díszített palotákkal. Ezen a szinten a pszichonauta még mindig képes a térbeli navigációra mind a két világban egyszerre. Átsétálhat például egy folyosón, lépcsőt mászhat és székeket kerülhet ki, miközben utat vág magának a DMT-verzumban. A pszichonauta nem ütközik bele a dolgokba.

A kutató Benny Shannon is kísérletezett ayahuascával, a két univerzum eltérő módokon történő átfedésbe kerülését is tapasztalta, és ő maga is látta az aranyvárosokat. Mindezt így jellemezte: „Mintha egy képernyőt bontottak volna fel a szemeim előtt, hogy egy másik világ tárja fel előttem létét.” Néhány pszichonauta, miután látta az égi helyeket, egyenesen azt állította, hogy azok egyúttal a legszebb képeket is jelentették, amiket valaha láttak.

Nem spekulálok azon, hogy L. Frank Baum, az Óz, a Csodák Csodája írója, vagy esetleg a filmes adaptáció rendezői használhattak DMT-t, de az tény, hogy a csillogó smaragdváros és a mumpicok képek egyenesen a DMT-verzumból.

Röviden, a DMT molekula ebből a világból egy másikba való átmenetet biztosít anélkül, hogy tudatosságunk szünetelne, vagy figyelmünk mértéke csökkenne. Ebben a környezetben bukkannak elő az úgynevezett önátalakító gépmanók, hogy benépesítsék eme párhuzamos birodalmat. Az utazás részletességében és felfedezhetőségében a valóság érzetét kelti. Ezek a lények, melyekkel szembesülünk, gyakran azonosíthatóak idegenszerű, tündérszerű entitásokként. Ha olyan információkat csikarhatnánk ki ezektől a lényektől, melyekre máskülönben hétköznapi tudatosságunkkal nem tudnánk szert tenni -, hát nem egy különleges dolog lenne? Terence McKenna így fogalmazta meg: „Pontosan itt és most, egyetlen arasznyival arrébb, létezik egy aktív intelligenciától hemzsegő univerzum, amely transzhumán, hiperdimenzionális és rendkívül idegenszerű… Ma, ami a vallási érzületet mozgatja, az ezzel a másik univerzummal való kapcsolat iránti vágy.” A DMT használata alatt látott idegenek, úgy tűnik, „olyan információt hordoznak magukkal, amely nem áll kapcsolatban az individuum személyes élettörténetével.”

David: Ha már az idegen intelligenciánál járunk, mennyi esélyt látsz a földönkívüli létformák létezésére, és milyennek képzelnél el egy intergalaktikus állatkertet?

Clifford: Afelől nincsenek kétségeim, hogy a primitív élet elterjedt az univerzumban. A legújabb felfedezések a teljes sötétségben, kilométerekkel a föld alatt élő, esetleg jégben, vagy forrásban lévő vízben előforduló létformákról azt sugallják, hogy minden, ami a természetben lehetséges, az meg is valósul. Személyes véleményem szerint szinte minden, amit a fizika és a kémia törvényei nem tiltanak világunkban, az megtörténik. A földi élet rendkívül kíméletlen feltételek mellett is képes szaporodni, még savakban és tömör kövek belsejében is. Az óceán mélyén baktériumok tenyésznek a forró, ásványtartalmú forrásokban. Ha a Földön ilyen szörnyű körülmények között is képesek a mikrobák tenyészni, akkor vajon hol másutt lehetnek még képesek szaporodni?

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy nézhet ki egy földönkívüli lény, akkor a legjobb, ha az állati formák evolúcióját vesszük szemügyre. Az elképzelés, hogy az idegen evolúció pontosan ugyanolyan létformákat hoz létre, mint amilyenek mi vagyunk, túlzó, annak ellenére, hogy Mr. Spock a Star Trek-ből szinte teljesen úgy néz ki, mint mi, jóllehet, a Vulkán-bolygón született egy vulkáni apától. Mr. Spock anyja ember volt, apjának, egy teljesen más bolygóról, mégis sikerült megtermékenyítenie – ami még annál is valószínűtlenebb, hogy te vagy én képesek lennénk párosodni valamely ennél közelebbi evolúciós rokonunkkal, például a polippal vagy a tintahallal. Hasonlóképpen, az idegenek Whitley Strieber Eggyéválás c. könyvében, továbbá az illusztrációk, melyet olyan emberek alkottak, akiket állításuk szerint elraboltak, olyan arccal rendelkeznek, mely a miénkre hasonlít.

Ezek a lények, mint az idegenek Steven Spielber Harmadik Típusú Találkozások c. filmjében, nagy, csupasz fejjel és hatalmas szemekkel rendelkeznek. Illetve ugyancsak túlságosan emberi a kinézetük az eltérő evolúciós úthoz képest, amire egy eltérő világban számítanánk. Nyilván Hollywood részéről a megalkotás ára alacsonyan tartható, ha az idegenek szimplán emberek szofisztikáltan megkreált maszkokkal, esetleg kiegészítve valamilyen csöpögő váladékkal. Ha már itt tartunk, miért van az, hogy a legújabb hollywood-i idegenek sokszor nedvesek – a slájm-jellegű váladék, mintha magzatvízre, nyálkára, „kívülre helyezett szervekre” vagy veszélyes testi folyadékra utalna. Vagy az idegen nyál talán a veszett állatokra emlékeztet minket, így olyasvalami, amitől félni kell.

Talán megvannak az okai annak, hogy a pszichonauták a DMT -, vagy a temporális lebenyi epilepszia-univerzumban miért látnak humanoid formákat, de egy tisztán evolúciós felfogásból kiindulva számos oka van annak, hogy az emberi formák miért valószínűtlenek.. Egyfelől, a földi evolúció eltérő arányai és irányvonalai, és a rengeteg kipusztulás sorsára jutott faj mind azt mutatják, hogy nem egy célvezérelt út vezet az egyszerű sejtektől az intelligens emberig. Csak egy kicsit különböző kezdő feltételek mellett az emberiség nem fejlődött volna ki. Vagyis, az evolúció olyannyira szenzitív változások sorozata, hogy ha az egészet visszatekernénk az elejére és megemelnénk a Föld kezdeti átlaghőmérsékletét egy fokkal, az emberiség nem létezne. Mai világunk szédítő sokszínűsége csupán a lehetőségek töredékét képviseli. Továbbá, ha az emberiség eltűnne a föld színéről, később nem emelkedne fel újból. Ez pedig azt jelenti, hogy egy másik világban, ugyanez a genetikai rendszer, ugyanezek a gének nem fognak fellépni. Ez azt is feltételezi, hogy sokkal valószínűtlenebb egy emberek, dinoszauruszok, vagy majmok lakta bolygóra bukkanni, mint egy szigetre a Michigan-tavon, amelynek őslakosai kutyaszerű pofájukkal angolul beszélnek.

Mindezzel arra szeretnék rámutatni, hogy a Földön zajló fejlődésmenet sokat elmond az idegen létformák elképzelhető külalakjáról. Habár bizonyára minden részletükben eltérhetnek, mégis léteznek alapvető problémamintázatok és vannak nagyon hasonló megoldások is ezekre, melyek idegen világokban is előfordulhatnak. Földünk történelmében bármikor, amikor a létformáknak nehézségük akadt, feltűnően hasonló módon oldották meg. Például három, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló állat – egy delfin (emlős), egy lazac (hal), és egy Ichtyosaurus (kihalt hüllő) – mind part menti vizekben úszkáltak kisebb halakat hajkurászva. Ennek a három teremtménynek aligha van köze egymáshoz biokémiai, genetikai, vagy evolúciós vonatkozásban, mégis hasonló a kinézetük. Első ránézésre nem többek élő, lélegző torpedóknál. Különbségeik ellenére áramvonalas testet alakítottak ki maguknak, hogy gyorsan mozogjanak a vízben. Ez egy példa a konvergens evolúcióra, melynek alapján elképzelhetünk vízben élő, szintén áramvonalas testű idegeneket, melyek kisebb, gyorsan mozgó lényekkel táplálkoznak.

Egy összetartó, konvergens evolúció esetében a sikeres megoldások térben és időben egymástól teljesen elszeparált élőlényeknél is előfordulnak. A megoldások hasonlóságának oka egyszerű: az állatok hasonló környezeti nehézségekkel szembesülnek, és hasonló módon oldják meg, mert az a mód hatékonynak bizonyul. Más bolygókon élő entitások esetében is ezekre az egyetemes megoldásokra fogunk bukkanni.

David: Szerinted hogyan fejlődhetett egy fejlett földönkívüli kultúrában a tudomány, a filozófia, a művészet vagy a szórakozás?

Clifford: Először is, vegyük számításba, hogy a földönkívüliek mit tartanának csodálatra méltó művészetnek. Vajon melyik tetszene jobban egy intelligens földönkívüli robotfajnak: egy falfirkaszerű alakzatkombináció, ami a gyermeki művészetet és a kezdetleges társadalmakat idézi, vagy egy fényképen szereplő Pentium chip drótjainak hideg szabályszerűsége? Ha adhatnánk nekik egy zenei CD-t, képesnek kellene lenniük arra következtetni, hogy értelmezni tudunk mintákat, szimmetriát és matematikai ismereteink vannak. Lehet, hogy megcsodálnák a szépség iránti érzékünket és nagyra értékelnék az ajándékunkat. Mi egyebet tárna fel magunkról a művészetünk számukra? Mit árulna el nekünk az idegen művészet? Bármilyenek is esztétikai különbözőségeink, a földönkívüli matematika és tudomány hasonló lehet a miénkhez, ugyanis hiszem, hogy bármely intelligens földönkívüli ugyanazokat a matematikai igazságokat tárná fel, mint mi. Az viszont nem biztos, hogy a művészetünket szépnek vagy mélyrehatónak találnák, elvégre mi magunk is gondban vagyunk a jó művészet megítélésével.

Abból kiindulva, hogy a földönkívüli érzékek nem éppen olyanok lehetnek, mint a mieink,elég nehéz megmondani, milyen lehet a művészetük, vagy a szórakozásuk. Ha eljuthatnál egy olyan élőlények lakta világba, akiknek az elsődleges érzékük a szaglásuk lenne, és csak kevésbé, vagy egyáltalán nem látnának, az építészetük viszonylag unalmasnak tetszhetne vizuálisan. Ahelyett, hogy festmények függnének otthonaik falán, bizonyos illatú fákat és egyéb, aromákat létrehozó vegyületeket használnának rendszerbe állítva falaikon. Picasso és Rembrandt hasonmásai festmények helyett tökéletes készítményeket alkotnának, finom és markáns parfümöket. A Playboy magazin földönkívüli megfelelői vizuálisan jelentéktelenek lennének, ellenben erotikus aromákban úsznának. Kulináris alkotásaik hasonlóak lennének vizuális, auditív műveinkhez: egy étel elfogyasztása minden különleges ízével Beethoven ötödik szimfóniájának hallgatására hasonlítana. Ha a világukban minden állat elsődlegesen szaglóérzékkel rendelkezne, nem lennének színes virágok, pávatollak, vagy gyönyörű lepkék; világuk egyhangúnak és szürkének tűnne… ám a vizuális szépséget megkerülve elbűvölő illatok arzenálja csalogatná a rovarokat a virágokhoz, a madarakat a fészkekhez és a földönkívülieket szeretőikhez.

Ha képesek volnánk érzékeink hatókörét és intenzitását kiterjeszteni, bepillantást nyernénk az idegen érzékek tartományába. Gondoljunk csak a méhekre! Ők érzékelik az ibolyán túli sugárzást, bár nem látnak olyan messze a spektrum vörös tartományában, mint mi. Amikor egy ibolyaszínű virágra nézünk, nem ugyanazt látjuk, mint a méhek. Valójában számtalan virág rendelkezik olyan csodálatos mintázattal, amelyet csakis a méhek látnak, és amely elvezeti őket nektártartalékaikhoz. Ezek a vonzó és szövevényes minták teljes mértékben rejtve vannak az emberi észlelés előtt.

Ha élesebb látásra tennénk szert, olyan dolgokat vennénk észre, amelyek jelenleg túl kicsik, túl gyorsak, túl homályosak, vagy túlságosan átlátszóak számunkra. Ilyen érzékek sejtelmeibe nyerünk betekintést speciális kamerák használatával, számítógépek által megerősített képekkel, éjjellátó szemüvegekkel, lassított felvételekkel és panorámaoptikával, de ha születésünktől fogva ezekkel a vizuális képességekkel rendelkeznénk, fajunk valami egészen különlegessé alakulna át. Megváltozna a művészetünk, az emberi szépségről alkotott képünk, akárcsak képességünk a betegségek meghatározására, sőt még vallásaink is megváltoznának. Ha csak néhány ember rendelkezne ezekkel a képességekkel, vajon Messiásként kezelnénk őket?

Ha léteznek más világokban technológiailag fejlett idegenek, mi, földlakók csak mostanában váltunk észrevehetővé számukra a rádió és a TV bevezetésével az 1900-as évek utóbbi szakaszában. TV műsoraink elektromágneses jelekként szivárognak ki az űrbe, melyek jókora távolságokra innen felfedezhetőek, és nemigen szükséges hozzá rádióteleszkópjainknál nagyobb eszközök bevetése. Akár tetszik, akár nem, éppen most Paris Hilton szexvideója az Alfa Centauri csillagrendszere felé tart, míg a South Park az Orion csillagkép felé száguld. Milyen benyomásokat tennének ezek a műsorok az idegenekre? Igazán kijózanító gondolat, hogy a földi intelligencia egyes korai jelei Bart Simpson szájából hangozhatnak el.

Hasonlóképpen, ha majd felfogjuk a csillagok felől érkező első jelet, elképzelhető, hogy esetleg olyasmi lesz, mint A dilis trió, amiben dülledt szemű földönkívüliek hajigálják egymást zöld ragacsos pitékkel? Mi lenne, ha az első üzenet a csillagokból földönkívüli pornográfia lenne, ami teljesen véletlenül szivárgott volna ki az űrbe. A SETI finanszírozása bizony nehéz helyzetbe kerülne, ha Jerry Falwell tiszteletes és a többi konzervatív megtudná, hogy az első földönkívüli üzenetünk egy hardcore Playboy lenne – és a legelső képek pedig hatalmas ormányaikat házasságra érett erszényesek paroxizmális nyelőcsövébe mártogató idegeneket ábrázolnának.

Bármennyire is keménynek tűnhet a gyomor számára, szórakoztatásunk lesz az első adás a csillagok felé. Ha valaha is gondatlanul elejtett jeleket fogunk a csillagok felől, akkor az az ő szórakozásuk lesz. Képzeljük el! Az egész Föld lélegzet visszafojtva ül a CNN előtt az első földönkívüli képekre várva. TV-ink képernyőin közvetlenül élő egyenesben megjelenik egyik maradéktalanul maradi, kifogástalanul konzervatív hírbemondónk. Aztán valamennyi otthonba sugározva Pamela Anderson földönkívüli hasonmásait látjuk keveset eltakaró fürdőruhában, Beavis és Butthead ostoba szónoklataival azonos gügyügést hallunk, és egy MTV-s heavy metal bandával egyenértékű üvöltöző tintahal tagokból álló zenekarral ismerkedhetünk meg.

Ez nem egy őrült forgatókönyv. A valóság az, hogy a műholdtanulmányok kimutatása szerint a Super Bowl futball eseményei – melyeket a legtöbb csatorna minden egyéb jeladást felülmúlva közvetít – lennének a legkönnyebben felfedezhető földi üzenetek. Az első jel egy idegen világból a labdarúgó játékok földönkívüli megfelelője lehetne. Egyes számú lecke: jobban tesszük, ha nem értékelünk ki egy egész kultúrát kizárólag a szórakozása alapján. Kettesszámú lecke: sokat megtudhatsz egy kultúráról a szórakozása alapján.

David: Mit gondolsz az intelligencia evolúciójáról, és szerinted miért növekedett az idők során az állati agy térfogata és komplexitása?

Clifford: Annak ellenére, amit a Star Wars-ban és a Star Trek-ben látunk, az intelligenciát és a technológiát nem tartom a más világokon zajló evolúció szükségszerű következménynek. A földi élet kezdete óta összesen 50 milliárd faj virágzott már ki, és közülük csupán egy fejlesztett ki technológiát. Ha az intelligenciának ennyire magas a túlélési értéke, miért csak ilyen kevés intelligens teremtmény él? Az állatok közül nem az emlősök a leggazdagabb és legsikeresebb faj. Az összes állatfaj 95%-a gerinctelen. Bolygónkon a féreg fajok többsége még nem felfedezett, és milliárdnyi rovar létezik a Földön.

Ha az emberiség kihalna egy hatalmas kataklizma következtében, elenyésző lenne az esélye annak, hogy intelligenciánk jelenlegi szintje újra megjelenjen a Földön. C. Owen Lovejoy tudománytörténész a kogníció képességét pusztán szerencsés, véletlen fordulatnak tartja: „Nyilvánvaló, hogy a megismerés képességének kifejlődése sem a fejlődés valamilyen irányultságának eredménye, sem a legalacsonyabb kikalkulálható valószínűségű esemény nem lehet, hanem csakis meghatározott fejlődéstörténeti események sorozata vezethet el hozzá, amelyek végső okát olyan, egymással kapcsolatban nem álló tényezők szelekciójában lelhetjük fel, mint amilyen a mozgás és a táplálkozás.” Ha az emberi intelligencia egy evolúciós véletlen, és a matematikai, nyelvi, művészi és technológiai képességeink nagyon valószínűtlen, rendkívüli juttatások, akkor kevés okkal feltételezhetjük, hogy az élet más bolygókon valaha is eljut az intelligencia olyan magas szintjére, mint itt a Földön.

Az intelligencia és a mechanikai ügyesség egyaránt szükségesnek tűnik rádió adó-vevő eszközözök létrehozáshoz, a csillagok közti kommunikáció kialakításához. Mennyire valószínű, hogy egyszer rátalálunk egy mindkét jellegzetességgel rendelkező fajra? Nagyon kevés földi organizmus van igazán egyiknek is birtokában. Ahogy Jared Diamond, evolúciós biológus a Natural History (Természettörténet) lapjain fogalmazott, azok, akik egy keveset is elsajátítottak az egyikből (okos delfinek, ügyes pókok), semennyit sem fejlesztettek ki a másikból, és az egyetlen faj, amely mindkettőből magáévá tett valamennyit (a csimpánzok), eddig meglehetősen sikertelen volt. A legsikeresebb földi élőlények a kevésbé intelligens és ügyetlen patkányok és bogarak, melyek jobb utakat találtak jelenlegi dominanciájukhoz. Ha ténylegesen kapunk egyszer egy üzenetet a csillagokból, az, azonban, mélyen aláássa majd az evolúciós mechanizmusokról alkotott gondolkodásunkat.

Azt kérdezted, miért növekszik az agy mérete és összetettsége az idők során. A nyilvánvaló válasz az, hogy a méret és komplexitás időt igényel, csakúgy, mint más természeti jelenségek. Például léteznek hatalmas termeszvárak, hangyakolóniák, folyóágmintázatok és mély kanyonok, de fejlődésükhöz idő szükséges. Én mégsem hiszem, hogy a hatalmas, komplex agyi struktúrák kialakulása szükségszerűen elkerülhetetlen egy bolygón, még több milliárd évnyi evolúció munkája során sem.

David: Szerinted a tudatot az agy hozza létre, vagy az olyan idegrendszert nélkülöző életformák is rendelkezhetnek vele, mint a növények?

Clifford: A kérdés nehéz, amíg meg nem határozzuk a „tudatosság” szót. Ha ez pusztán célratörő, vagy elkerülő viselkedés, akkor sok primitív állat és növény erről árulkodik. Továbbá mit értünk élőlény alatt? Vegyünk egy pillantást a Föld kaptárelméire, melyeket egy termesz analógiával tudunk szemléltetni. Annak ellenére, hogy a kaptárelme egy individuális komponense behatárolt – vagyis egy termesz korlátozott kapacitással bír -, az összetevők egy kollektíven létrejövő viselkedésmintázatot mutatnak, és intelligens megoldásokat produkálnak. A termeszek komplikált, szövevényes dombokat építenek – az Empire State Building-nél is magasabbakat, az ő magasságukkal arányosan. Ezek a termeszek kontrollálják a vár hőmérsékletét az alagutak módosításaival. Így a termesz egyének összegyűlnek, hogy egy melegvérű szuperorganizmust alkossanak. Tehát tudatos-e a kaptár, ha az elemei nem?

David: Mi a véleményed a mesterséges intelligenciáról, és meglátásod szerint lesz-e valaha is tudatos egy komputer?

Clifford: Egyesek azt mondják, hogy a gépeknek sosem lesznek valódi gondolataik vagy mentális állapotaik; hogy pusztán csak szimulálják a gondolatot, az intelligenciát. Ha egy ilyen gép átmegy a Turing-teszten – vagyis nem tudod eldönteni, hogy a teszt során emberrel, vagy programmal beszéltél -, az csupán annyit bizonyít, hogy jól szimulált egy gondolkodó entitást. Akik ezen az állásponton vannak, továbbá, néha azt is hozzáteszik, hogy csak szerves létezők lehetnek tudatosak. Ha úgy gondoljuk, hogy csak a hús és a vér a tudatosság alapjai, akkor bizony elég nehéz lesz tudatos gépeket létrehozni. Azonban nincs okunk kizárni a nem organikus, érző lények lehetőségét. Egy napon mindannyiunknak lesz egy Rubik-kocka méretű számítógépe, mely úgy fog majd tudni beszélgetni velünk, mint bármilyen embertársunk. Ezeket a kis intelligens entitásokat Turing-lényeknek (Turing-beings) hívom, vagy Turbingoknak. Ha gondolataink és a tudatunk nem az agyunkban található aktuális anyagoktól függnek, hanem inkább a struktúráktól, a mintázatoktól és a részek közti kapcsolatrendszertől, akkor ennek tükrében a Turbingok gondolkodhatnak. Ha készíthetnél egy másolatot az agyadról, azonos felépítésűt, csak más anyagokat felhasználva, akkor a másolat onnantól azt gondolná, hogy ő te vagy.

A spektrum egy liberálisabb végét képezik azok a tudósok, akik szerint a Turing-teszten való megfelelés elégséges feltétele az intelligenciának. Eszerint a gondolkodás szerint, a gép, mely képes megfelelő válaszokat produkálni a Turing-teszten, rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, mely ahhoz szükséges, hogy intelligensnek minősítsük. Ha egy szikla képes lenne intelligens stílusban a kvantummechanikáról társalogni veled, akkor a szikla intelligens lenne. Ha egy dolog intelligensen viselkedik, akkor az a dolog intelligens. Ha egy ember már nem viselkedik intelligens módon (pl. agykárosodás vagy halál következtében), akkor azt mondjuk, hogy a test már nem rendelkezik elmével, így intelligenciával sem.

Talán el szeretnénk gondolkodni azon, hogy mit is jelent valójában egy intelligens gépnek, lénynek vagy Turbingnak „tudni” valamit. Többféle tudás is létezik ugyanis. Ezért kihívás megvitatni a gondolkodó dolgokat. Például, a tudás lehet tényszerű, vagy tételes: egy lény tudhatja, hogy a Peloponnészoszi háború az ókori Görögországban zajlott Athén és Spárta között. A tudás egy másik kategóriája a procedurális, gyakorlati: a képesség egy gyakorlat kivitelezésére, például ha valaki tud sakkozni, tortát sütni, szeretkezni, bemutatni egy kung-fu technikát, kilőni egy nyilat, kezdetleges létformát létrehozni egy kémcsőben. Azonban, számunkra legalábbis, nem ugyanaz olvasni az íjászat technikájáról, mint kilőni egy nyílvesszőt. Ez utóbbi gyakorlati tudás, ugyanis, maga után vonja egy cselekmény kivitelezésének tényleges képességét. (Elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelenthet egy gép esetében, ha azt mondjuk, hogy „tudással” rendelkezik a szexről vagy más fizikai tevékenységről.) A tudás egy másik fajtája, azonban, a közvetlen tapasztalattal áll kapcsolatban. Ez az a tudás, amire utalunk, amikor valaki azt mondja: „Ismerem a szeretetet.” Vagy „Ismerem a félelmet.”

Foglaljuk össze! Egyfelől, az egyik álláspont szerint rendkívül fontos, hogy egy olyan gépnek, amelyet emberszerű intelligenciával rendelkezőnek szeretnénk titulálni, emberszerű interakciója legyen. Egy okos szerkezet kevésbé érdekes, ha az értelme egy hűvös, válaszadásra képtelen programban rejtőzik, valamilyen elfedett különítménybe száműzve. Amint a számítógép-vállalatok Turbing-okat kezdenek készíteni, a termelők valószínűleg megegyeznek majd abban, hogy az intelligencia kapcsolatban áll különböző dolgok tudásával: ilyenek az absztrakciós készségek, illetve az ezúton megszerzett információk eljuttatása másokhoz. Ahogy számítógépeinket egyre fejlettebb érzékelő borítással, és egyre hatalmasabb adatbázissal látjuk el, valószínű, hogy végül intelligens entitásokként fogunk rájuk tekinteni.

Terence McKenna úgy vélte, hogy az „idegen élet” először a számítógép-tudatosság formájában nyilvánul majd meg előttünk. 2000-ben, a Wired magazin májusi számában azt mondta: „Az idegen mítoszának része, hogy szükség van egy leszállóhelyre. Nos, én el tudok képzelni egy leszállóhelyet, ami egy web site. Ha készítesz egy web site-ot és azt mondod a világnak, hogy: „Tegyétek ide legfurcsább dolgaitokat, legjobb animációitokat, legőrültebb grafikáitokat, a leghatásosabb mesterséges intelligencia programotokat,” nagyon gyorsan összeállna valami, ami valószínűleg elég autonóm lenne ahhoz, hogy libabőrrel ajándékozzon meg minket. Képtelen leszel megmondani, hogy amit kaptál, az egy kód, egy gépi intelligencia, vagy a valóságos dolog.”

Chworktap, a Kilgore Trout Venus on The Half-Shell (Vénusz a Fél Kagylón) című regényében szereplő elbűvölő női fehérjerobot szerint: „Bármi, ami rendelkezik ötletes és kreatív nyelvhasználatra képes agyi komplexitással, kell, hogy rendelkezzen öntudattal és szabad akarattal is”. Nem biztos, hogy teljesen egyetértek vele, de nem látom okát annak, hogy a tudatosság lehetőségét csak a szerves létformákra korlátozzuk. Minden bizonnyal már ebben az évszázadban egyes számítógépek oly módon lesznek képesek válaszokat adni, hogy bárki, aki kapcsolatba lép velük, tudatosnak fogja őket minősíteni. Ezek az entitások érzelmeket fognak kimutatni. Idővel összeolvadunk ezekkel a teremtményekkel. Egyek leszünk. Gondolatainkat és emlékeinket ezekre a szerkezetekre töltjük majd fel. Szervezetünk elromolhat, porrá válhat, de mi túléljük.

David: Amikor Ray Kurzweil-al készítettem interjút, azt mondta, hogy véleménye szerint a számítógépek harminc éven belül meg fogják haladni az emberi intelligenciát. Te mit gondolsz, mikor fog ez bekövetkezni – ha valóban úgy gondolod, hogy ez lehetséges -, és hogyan fog a világ átalakulni, ha és amikor ez megtörténik?

Clifford: A számítógépek vagy a számítógép/ember-hibridek minden téren meg fogják haladni az embereket. Nem tudom, hogy pontosan ez mikor fog megtörténni, de nagyon valószínűnek találom, hogy még ebben az évszázadban, ahogy még ebben az évszázadban megvalósítjuk a halhatatlanságot is, mivel teljesen meg fogjuk érteni az öregedés biológiai alapját. Természetesen, a számítógépek már meg is haladták az emberi „intelligenciát”, amikor sakkról vagy bizonyos matematikai problémákról van szó. Nem látom okát annak, hogy ez az alapvető képesség miért ne terjedhetne ki az olyan más területekre, mint a festés, a zene vagy az irodalom.

David: Mi történik, véleményed szerint, a tudattal a halál után?

Clifford: Ha azt gondoljuk, hogy a tudat az élő agy terméke, akkor a tudat feloszlik, amikor agyunk meghal. Amikor éjjel elalszol, úgy tűnik, hogy a tudat eltűnik, majd ébredésnél vagy álmodásnál tér vissza. Ha ez így van, akkor a tudat talán eltűnik, amikor az egyén meghal, ahogyan teszi azt az álomtalan alvásba történő belépésünkkor. Egy napon talán megelőzhetjük majd ezt a fajta halált, ha elménket gépekre töltjük fel, és ebben az értelemben tudatunk túlélheti majd az agy halálát. Vannak olyan nem vallásos barátaim, akik úgy fogják fel a tudatot, mint a téridő bizonyos alapvető tulajdonságát, és hallottam olyan emberekről, akik DMT-t használnak, és rendszerint megbizonyosodnak arról, hogy a tudatosság túléli a testi halálunkat; de ez persze csak egy feltevés.

Ha úgy hisszük, hogy az agyban található neuronok mintázata eredményezi a tudatosságot, akkor gondolataink, érzelmeink és emlékeink elvileg átmásolhatóak Tinker Toy-ok mozgó gyülekezeteibe. A Tinker Toy tudatnak rendkívül nagynak kell lennie, hogy képviselje elménk összetettségét, de felépíthető lenne, akárcsak a Tinker Toy-okból megalkotott szofisztikált számítógépek. Elméletileg tudatunk megtestesülhetne a gallyak mintáiban, a levelek mozgásában, vagy a madarak csoportosulásában.

Én mindenesetre hiszem, hogy mindannyian boldog életet élünk a π végtelen számjegyeibe kódolva. Ne feledjük, hogy a π számjegyei (teljes megalapozottsággal) nem csupán örökké tartanak, hanem úgy tűnik, statisztikailag egy állandóan változó számsorozatot alkotnak. Ez azt jelenti, hogy valahol végtelen számjegyeiben ott van egy majdnem tökéletes reprezentáció rólunk – atomjaink parányi koordinátáiról, genetikai kódunkról, minden gondolatunkról, összes emlékünkről. Következtetésül, mindannyian élők vagyunk, és remélhetőleg boldogok a π-ben. A pi örök életet ad nekünk. Mindannyian virtuális életet élünk benne. Halhatatlanok vagyunk.

A weboldalamon például a következő vitás állítást tettem: „Valahol egy búzamezőn szaladsz keresztül a naplementében kéz a kézben valakivel, akit szeretsz – s mindezt a pi számjegyeiben.
[…]

David:Veszélyezteti az emberi fajt bármilyen mértékben is a kihalás?Szerinted túléljük a következő száz évet?

Clifford: Az első kérdést, ha átgondoljuk, vajon el tudná-e pusztítani önmagát az emberiség, ha akarná. A legkönnyebb megépíthető Végítélet Szerkezet egy kobaltbomba-raj lenne. Minden egyes kobaltbomba egy átlagos atombomba kobaltba öltöztetve. Amikor egy kobaltbomba felrobban, hatalmas mennyiségű sugárzást bocsát ki. Ha elég ilyen bombát robbantanának fel, az eltüntetné az életet a Földről. Egy másik megfelelő Világvége-recept az lenne, ha nagy hidrogénbombákat helyeznénk el stratégiai fontosságú helyeken, majd egyszerre robbantanánk fel őket. Eredményképpen, a Föld megbillenne a tengelye mentén. A főbb vonalak mentén elhelyezve a bombák gyilkos földrengések egész sorozatát indítanák be.

Szintén lehetséges lenne igába hajtani egy nagyobb aszteroidát, majd egy nukleáris bombát felrobbantva a felszínén a Föld felé irányítani. A Biológiai Végítélet Szerkezet baktériumokat, vírusokat vagy különböző biológiai toxinokat tartalmazna. Néhány ezer gramm botulotoxin elég lenne a teljes emberiség kiirtásához.

Sokan úgy hiszik, a Föld olyan, mint egy várakozó bentlakó a siralomházban. Még ha nem is halunk bele egy üstökös-, vagy aszteroida-becsapódásba, tudjuk, hogy a Föld napjai meg vannak számlálva. A Föld forgása folyamatosan lassul. A távoli jövőben a napok ötvenszer hosszabbak lesznek, mint ma. A Hold megtartja helyét az égbolton, és az apály-dagály jelensége leáll.

Öt milliárd év múlva a Nap fűtőanyaga elhasználódik, és a Nap vörös óriássá duzzadva haldokolni kezd. Egy bizonyos ponton az óceánjaink elforrnak majd. Senki sem marad már a Földön, hogy szemtanúja lehessen az eget elborító, vörösen izzó fényáradatnak. Freeman Dyson egyszer azt mondta: „Nem számít, milyen mélyre ásunk a Földön… nyomorúságos végünket csak pár millió évig halogathatjuk.”.

Jó barátaink az „Önkéntes Mozgalom az Emberiség Kihalásáért”-nál (www.vhemt.org) úgy gondolják, hogy ki kéne iktatnunk az emberi fajt a nemzés önkéntes megszűntetésével, így lehetővé téve a Föld bioszférája számára, hogy meggyógyuljon. Nem hiszem, hogy ez a mozgalom komoly hatással bírhat. Szerinted? Gondoljunk más tényezőkre, melyek megtizedelhetnék populációnkat: prionokra (fertőző fehérjék), nanotechnologiai szürke masszára (önmagukat sokszorosító mikroszkopikus robotok, melyek irányítása kicsúszhat kezeink közül, és szürke ragaccsá szerveződve elboríthatják a Földet), vagy bioterrorista fegyverekre (például ebola-szerű fertőző vírusokra).

Másfelől, rövidtávon optimistább vagyok. Néhány kutató szerint az emberiséget még sosem veszélyeztette a kihalás kockázata ilyen alacsony mértékben, mint most, és ez a kockázat a technológia előrelépésével arányosan csökken. Például – az AIDS kivételével -, úgy tűnik, mintha a járványok kevésbé lennének olyan veszélyesek, mint azokban az időkben, amikor az európaiak betegségeikkel eltörölték a dél-amerikai indiánokat, és amikor Európa a fekete haláltól szenvedett. Amint említettem, ebben az évszázadban valószínűleg halhatatlanokká válunk az öregedés biológiai alapjának megértésével és a kompjuterekkel való eggyé válásunknak köszönhetően. A Földet már jóval azelőtt el fogjuk hagyni, mielőtt a Nap bekebelezné.

[…]

David: Feltéve, hogy nem halunk ki, hogyan képzeled el az emberi faj jövőbeli evolúcióját?

Clifford: Halhatatlanokká válunk. A génmanipuláció útján magasabbak, intelligensebbek, vonzóbbak, egészségesebbek és erősebbek leszünk. A gazdagok számára a rútság el fog tűnni. A népesség egyre számosabb szegletében válik majd jellemzővé a szexuális örömökben való egyre fokozódó elmélyülés. Száz év múlva elérhetővé válik majd az órákig, vagy akár napokig tartó orgazmus lehetősége. A virtuális valóság révén azzal oszthatjuk majd meg orgazmusainkat, akivel csak kívánjuk, Paris Hiltontól kezdve Erzsébet Királynőig.

Továbbá, az olyan figurák, mint George Bush, véleménye ellenére az őssejt-kutatás hétköznapi dologgá válik, egészséget és fejlődést fog biztosítani a számunkra. Egyszer az egyik weboldalamon írtam Bush elnöknek egy levelet, melyben arra kértem, hogy alakítson ki nyitott elmét, valamint liberális hozzáállást a nők abortusszal kapcsolatos véleménye iránt, illetve az őssejt-kutatásra nézve, mely utóbbi fejlődésének rendesen odaállt az útjába. Az elképzelés, miszerint az embrió, a megtermékenyített petesejt ember, természetesen vita tárgyát képezheti. Ahogy a Science folyóiratban megírták, a „zigótikus személyiség” (az idea, miszerint a megtermékenyített petesejt már személy) egy új koncepció. Például 1869 előtt a katolikus egyház negyven napos koráig nem tekintette embernek az embriót. (Ezzel a határral Arisztotelész is egyetértett.) Az egyház tehát úgy gondolta, hogy 40 napos koráig még nincs lelke az embernek. Ha a korai embrió még „lelketlen” volt, akkor talán a korai abortusz sem számított gyilkosságnak. 1211-ben III. Ince Pápa meghatározta, hogy a lélek beköltözésének idje valamikor a harmadik és a negyedik hónap közé esik. Ha igazán hinnénk abban, hogy a zigóta személy, börtönbe vetnénk a fogamzásgátló tablettákat használó nőket, hiszen a tabletta megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását. Mivel nem börtönözzük be ezeket a nőket vagy orvosaikat, ezért, valójában nem hisszük, hogy a zigóta személy lenne.

A különböző születésszabályozó módszerek következtében sok milliónyi nem akart gyermek nem született meg, és így rengeteg szenvedés eltörlésre került (csökkent a bűnözés és a gyermekbántalmazás, valamint kedvezőbbekké váltak az esélyeink egy ökológiai katasztrófa elkerülésére). Ha az emberek túl tudnak lépni a zigótikus személyiség téveszméjén, megszüntethetnénk az emberi őssejt-kutatással kapcsolatos szigorításokat, és így segíteni tudnánk például a Parkinson -, és Alzheimer-kórral vagy diabétesszel küzdőknek. Bár a nem embriókból kinyert őssejtek (multipotens felnőtt őssejtek) végül az embrionális őssejtek megfelelő helyettesítőivé válhatnak majd, az őssejt-kutatást már most sem szabadna korlátozni. Hasonlóképpen, azoknak, akik a klónozás betiltásában reménykednek, újra kellene gondolniuk álláspontjukat.

A társadalom megváltozott azáltal, hogy a nők nagyobb kontrolra tettek szert saját reproduktív sorsuk felett. A megbízható születésszabályozás ma már egy pirula bevételét jelenti, amely, oktatással kiegészítve, a legnagyszerűbb faktor, mely a nők számára megnyitja az utat a férfiakkal való egyenlőség felé, illetve megakadályozza a túlnépesedést a világ kevésbé fejlett részein. Bár vallásos embereknek lehet kenyere az, hogy a zigótát ugyanazoknak a jogoknak kellene megilletni, mint a gyermekeket (s így a zigóta elpusztítása börtönbüntetést jelentene), senki sem vitatja, hogy a terhességmegelőző tabletta és más születésszabályozó módszerek csökkentették a teljesen kifejlett, többsejtű emberek szenvedéseit. Nagyon kevés ember hisz továbbá ma már a gamétikus személyiségben (az elképzelés szerint a hím és a női ivarsejt is embernek számítanak), vagy a homunkuláris személyiségben (18. századi elképzelés, mely szerint a teljes emberi organizmus – a homunkulusz – a spermatozoában van elraktározva), és ehhez hasonlóan egy nap talán majd a zigótikus személyiség képzete is eltűnik a színről. Az évszázad során viszont elő fog kerülni a kibernetikus személyiség észbontó képzetének ügye.

Az elkövetkezendő években képesek leszünk számítógépen futtatott, érző teremtmények megalkotására. Létre tudjuk majd hozni szoftver alapú szimulációinkat. Ez persze hatással lesz a törvényekre, a politikára és a vallásokra. Egy érző szoftver eltörlése idővel talán sokkal szörnyűségesebb tettnek minősül, mint egy zigóta elpusztítása. Jelenlegi technológiánkat figyelembe véve, remélem, hogy a jövőbeli USA-elnökök az olyan jog-, és egyéb politikákat irányító személyek kinevezésére ügyelnek majd, akik nem lesznek radikális ellenzői az abortusznak, vagy az őssejt-kutatásoknak.

Sok munkatársam meggyőződése szerint továbbfejlesztjük majd érzékeinket a genetikai szabályozások alkalmazásával. Talán egy napon szert teszünk egynéhány új érzékre, mint a bioszonáris – visszhang alapján történő – tájékozódás képességére -, az infralátásra – az infravörös fény érzékelésére -, és egyéb érzékekre, melyeket elképzelni is nehéz.
[…]

Néha gyászolom a tényt, hogy az univerzum végső sorsa borzasztóan alacsony – vagy rettentően magas hőmérséklettel jár, ha elég erős a gravitáció ahhoz, hogy az összes anyagot egyetlen pontba vonzza egy végső Nagy Reccset eredményezve. Valószínű, hogy a Homo sapiens kihal, habár kultúránk és értékeink talán nincsenek halálra ítélve. Örököseink, bármik vagy bárkik is lesznek, talán módot találnak a téridő manipulációjára, ahogy útra kelnek a galaxison keresztül. Üdvösségüket a csillagok között keresik majd.

David: Milyen gondolatokat ébreszt benned az időutazás lehetősége?

Clifford: Manapság úgy ismerjük az időutazást, mint ami a mítoszokra, a tudományos fantasztikumra, a hollywoodi filmekre, vagy az elméleti fizikusok spekulációira korlátozódik. Az időutazás lehetséges. Erre példa, amikor egy tárgy igazán nagy sebességet ér el, és jóval lassabban öregszik, mint egy nyugalmi állapotban álló test. Tehát ha utazol egyet a világűrben, és visszatérsz – mindezt fénysebesség közeli tempóban -, akkor évezredeket utazhatsz a Föld jövőjébe. A magas sebességű utazáson kívül a kutatók számos olyan módszert felvetettek már egy időgép megépítését illetően, melyek nem hágják át a fizika eddig ismert törvényeit. Ezen eljárások a világtörténelem múltjának s jövőjének bármely pontjába engednek utazni, és ezeket meg is vitatom Time: A Traveller’s Guide című könyvemben.

Különféle elméleti munkák azt igazolják, hogy a múltba való utazás lehetséges – jelenlegi tudásszintünk alapján. Végig a történelemben a fizikusok azt találták, hogy ha egy jelenség nem kifejezetten akadályozott, akkor rendszerint felbukkan. Manapság a legprofibb laborokban burjánzanak az időgépek vázlatai, tervrajzai. Innen erednek az olyan vad elképzelések, mint féreglyukakat használó időgépek, a Gott-féle hurkok, melyek kozmikus húrokat is magukkal vonnak, vagy a rendkívüli sűrűségű Gott-féle kagylók (melyek belsejében lassabban telik az idő – a ford.), továbbá a Tipler-féle henger (amely végtelenül hosszú, és longitudinális tengelye körül forog – a ford.) és a Kerr-gyűrűk. Pszichológusok érdekes módon azon gondolkodnak, hogyan fogja fel tudatunk az idő fogalmát. A következő pár száz évben örököseink oly mértékben fedezik majd fel a tér és az idő távlatait, melyet jelen pillanatban képtelenek vagyunk elképzelni. Az idő zenéjének újabb dallamait komponálják meg. Végtelen harmóniák várnak még felfedezésre.
[…]